Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Mindazokat a fényképeket, amelyek eddig a Néprajzi Múzeum kiállításain és kiadványaiban Révész Béla felvételeiként jelentek meg, nem ő készítette. Ebben az értelemben nincsenek tehát Révész Béla fotók. Vagy másként, röviden: Révész Béla nem volt (néprajzi) fotográfus. Gyűjtő volt, aki nagyszebeni fényképészektől beszerzett képeket juttatott a múzeum gyűjteményébe. A „Leányvásár a Románoknál”, vagy a Szeben megyei Sugágon (Sugag) felvett román „Keresztelő” épp úgy nem az ő felvétele, mint az újabban sokszor kiállított és publikált „Vándor oláh cigány” című kép, amelyről már jó száz évvel ezelőtt is többféle kiadású képeslap került forgalomba.

1. kép: Vándor oláh cigány, kisgyermekével a hátán. Nagyszeben, 1890-es évek eleje. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9258
 
2. kép: Kolduló cigány kisgyermekével. Színes nyomdatechnika, 14×9 cm. D. T. C. L. kiadása, 1903 körül. Néprajzi Múzeum, Ny 784

Folytassuk: Ez a Révész Béla nem is az író Révész Béla (1876–1944), a Népszava, majd a Nyugat munkatársa, akivel a kiállításrendezők vagy kiadványok szerzői olykor összekeverik. Váci ügyvéd? Nagyváradi takarékpénztári igazgató? Marosvásárhelyi könyvkereskedő? Nem, dr. Révész Béla (1869–1947) elmeorvos volt, aki Budapesten született és a pesti egyetem orvosi fakultásán szerzett doktori oklevelet 1893-ban. A fővárosban kezdte az orvosi pályát, azután hosszabb időre külföldre ment, sokfelé utazott, állítólag tizennégy nyelvet sajátított el. Öt évet töltött Brazíliában. São Paulóban az osztrák-magyar konzulátus orvosaként működött. Hazatérése után előbb Gyulán, majd a lipótmezei országos elmegyógyintézetben nyert állást. 1907-ben véglegesen Nagyszebenbe költözött miután kinevezték az állami „tébolyda” másodfőorvosává. Tudományos tevékenységét magyar és német nyelvű folyóiratokban megjelent cikkei fémjelzik, amelyek pszichiátriai, neurológiai, lélektani és antropológiai kérdésekkel foglalkoztak, de a szociológia, az orvos- és művelődéstörténet, a növénytan területére is elmerészkedett. Magyarországon elsőként foglalkozott állatlélektannal, amelynek önálló tanulmánykötetet szentelt. A lélekfogalom történetéről írt könyve Stuttgartban jelent meg. Időlegesen tagja volt a Természettudományi Társulatnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak is. Néprajzi gyűjteményével szerepelt az Iparművészeti Társulat 1908-ban rendezett első népművészeti kiállításán. A Nagyszebeni Ujságban dicsérte a helyi román nőegylet háziipar-kiállítását, amely épp ekkor adott képet arról, hogy etnográfiai alapokon hogyan törekszenek új iparművészet elterjesztésére a széles néprétegek körében.

Dr. Révész Béla Dél-Amerikába utazása előtt már kapcsolatban volt a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárával, s a São Paulóból 1899-ben az osztálynak küldött levelében megvételre ajánlott föl néprajzi tárgyakat. Őslakosok egyszerű javait, így íjakat, nyilakat, női melldíszeket, függőágyat, tollból készült fejdíszt, valamint a brazil parasztok, a caipirák primitív használati eszközeit, edényeket, gyerekjátékokat. Fényképet a tárgyakról nem küldött, mert az sok pénzbe került volna. Megírta ellenben, hogy nagy számban van fényképe „indiánoktól, egyenként és csoportokban, valamint caipirák életéről”. A szövegösszefüggésből elég egyértelmű, hogy ezek nem saját felvételei voltak. Amikor Brazíliából hazatért, gazdag paleontológiai gyűjteményt ajándékozott a Nemzeti Múzeumnak. A néprajzi osztálynak egy pár kengyelt juttatott, 75 tárgyat pedig letétbe helyezett.

A Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményében a Révész Béla neve alatt nyilvántartott 123 magyarországi felvétel 1908-ban vásárlással került a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába. A törzskönyv szerint a képeket feleségétől vették július 27-én. Kissé zavaros körülményekre utal a hivatali levelezés, amelynek mai szemmel legfontosabb részlete, hogy a fényképeket szóbelileg rendelte meg tőle a néprajzi osztály vezetője, Semayer Vilibáld, s a vételárat a múzeum igazgatója, Szalay Imre révén – az ő fedezetéből? – fizették ki. A fényképeket a gyűjtő postán küldte be a múzeumba. A letétbe helyezett brazíliai tárgyait is felajánlotta megvételre, de a magasnak tartott vételár miatt a vásárlás meghiúsult.

3. kép: Román „strunga” és juhnyáj nyáron. Fogarasi-havasok. Fekete-fehér, 13×18 cm. Emil Fischer felvétele, F 9168

A Révész Béla féle fényképgyűjtemény fotókópiákból áll, amelyeket a múzeumban követett gyakorlat szerint 23×28,5 cm-es kartonra ragasztottak. A képeket helymeghatározással és számos esetben témájukat föltüntetve leltározták be, ám egyetlen egy esetben sem tüntették fel a fényképész nevét, mert ilyen információt feltehetőleg nem kaptak a gyűjtőtől. A képek néhány kivételtől eltekintve Szeben megyeiek. A műtermi felvételek ízelítőt adnak Nagyszeben és közvetlen környéke főbb szász településeinek lakosságáról, valamint a várostól délnyugatra fekvő Szeben-Hegyalja (Mărginimea Sibiului, Hermannstädter Randgebiet) néven ismert román néprajzi táj falvainak népéről. A képek mintegy tizede kültéren – vásárban, havasi pásztorszálláson, faluhelyen – készült. Kettő a nagyszebeni székhelyű Kárpát-egyesület 1895-ben megnyitott múzeumi kiállításának valamivel később berendezett román szobáját szemlélteti.

4. kép: Román parasztszoba részlete a Kárpát-egyesület múzeumában. Nagyszeben. Fekete-fehér pozitív, 17×23 cm.
Emil Fischer felvétele, 1900 körül. Néprajzi Múzeum, F 9266
5. kép: Román viseleteket bemutató babák a Kárpát-egyesület múzeumi kiállításán. Nagyszeben, 1900 körül.
Fekete-fehér pozitív, 17×23 cm. Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9273

Egykori kiadványok, képeslapok, valamint más gyűjtemények alapján minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy a „Révész-fotók” két nagyszebeni fényképész, Wilhelm Auerlich (1853–1917) és Emil Fischer (1873–1965) műhelyében készültek. Minthogy az utóbbi Asbóth Kamilla műtermét vette át, lehetséges, hogy név nélkül az ő felvételei is szerepelnek a Fischer által forgalmazott, s a tőle kapott vagy vásárolt képek között. A gyűjtés idején még két fényképészműterem működött a városban, de ezek szinte teljesen ismeretlen, érdemben nem dokumentált működésének „nyomai” nem lelhetők föl az anyagban.

Wilhelm Auerlich Bécsben sajátította el a mesterséget, majd Bukarestben Szathmári Pap Károly (1812–1887) műtermét vezette. 1884-től működött Nagyszebenben, miközben a román fővárosban és időlegesen Segesváron is fenntartott egy műtermet. A századfordulón pár évig Bécsben volt fotóstúdiója, majd 1903-ban visszatért Szebenbe, s műtermét a bécsi mintájára rendezte újjá, többek között az akkori legkorszerűbb világítási eszközökkel. A portré mellett nagy érdeklődést tanúsított a népviseletek, a népi alakok, a hegyvidéki tájak és a város, Nagyszeben fényképezése iránt. 1880-tól tagja volt a bécsi fényképészek egyesületének.

A húsz évvel fiatalabb kortárs, Emil Fischer szülei Csehországból származtak, ő már Bulgáriában született. Fotográfusi pályáját egy bukaresti fényképészműhelyében kezdte, majd a neves brassói mester, Carl Muschalek (1857–1904) műtermében dolgozott. Képzettségét a Magdeburgi Fotográfiai Iskolában mélyítette el, 1903-ban pedig a müncheni fotóművészeti intézetben (Lehranstalt für Photographie). A 19. század végén telepedett le Nagyszebenben, ahol 1897-ben megvásárolta Asboth Kamilla műtermét. Ferenc József 1904-ben, I. Ferdinánd román király 1920-ban tüntette ki az udvari fényképész címmel. 1930-tól a romániai fényképészek szövetségének elnöke lett. Hagyatékát a nagyszebeni ASTRA múzeum őrzi.

A Révész-féle sorozatban található cigány alakokat és jeleneteket ábrázoló felvételek esetében ismét az 1898-ban Erdélyben járt finn cigánykutató, Arthur Thesleff gyűjteménye adja kezünkbe a kulcsot. Itt megtalálható a mai divatos fordulattal „ikonikus képnek” mondott vándor oláh cigányt ábrázoló felvételnek a Wilhelm Auerlich műterem kartonján lévő szerzői változata. Ennek párja a két alakot oldalról mutató műtermi felvétel szintén megvan ebben a gyűjteményben. Ez a kép szintén elterjedt többféle képeslapkiadó jóvoltából, még hibás helymeghatározású verziója is ismert. A Révész Bélától származó s ma meglévő kilenc Szeben megyei cigányfelvétel közül csupán egynek nincs meg hasonló kabinet változata a Thesleff-féle gyűjteményben. Az idealizált és különböző mesterségeket eljátszó cigányok portréi tehát mind Wilhelm Auerlich munkái.

6. kép: Vándor oláh cigány Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 6×9 cm. Wilhelm Auerlich felvétele.
Néprajzi Múzeum, F 9259
7. kép: Vándor oláh cigány. Kabinet. Wilhelm Auerlich felvétele. Svéd Nemzeti Könyvtár, Stockholm.
Forrás: https://libris.kb.se/bib/10194939
8. kép: Erdélyi vándorcigány. Képeslap téves helymegnevezéssel, 14×9 cm. Divald és Monostory kiadása, Brassó, 1912.
Néprajzi Múzeum, Ny 793

A kanalas cigány férfit és nőt ábrázoló egyik kép feltűnik egy olyan képeslapon is, amely egy-egy szász és román házaspár társaságában szemlélteti a város etnikai „típusait”. A lapot a nagyszebeni vasáru-nagykereskedő, üzlettulajdonos Carl Friedrich Jickeli adta ki, aki Nagyszebenben elsőként jelentetett meg képeslapokat az 1890-as évek első felében. A fényképész neve nem szerepel a szóban forgó üdvözlőkártyán, amelynek egy 1898-ban postára adott példánya megtalálható a szerencsi Zemplén Múzeum gyűjteményében. A szászokat reprezentáló pár fényképét Révész Béla is begyűjtötte (F 9186), a leltári bejegyzés szerint Újfaluból (Nou / Neudorf) való párt ábrázol. A fényképész ezúttal is Auerlich volt, amit részben a műtermi berendezés bizonyít – összevetve más képekkel –, részben az általa készített képekre utólag írt sorszám, ez esetben a 120. Az Auerlichtől származó képeken az ilyen számozás szinte mindig megtalálható. Ez bizonyítja, hogy az üdvözlőlapon látható román pár fényképe is az ő műhelyéből került ki. A számok a későbbi kiadású képeslapokról már hiányoznak.

Az Auerlich-műterem egyik jellegzetes kellékcsoportja, a kőlépcső, kőkorlát, illetve a földön elhelyezett laza virágcsokor tucatnyi képen látható. Például Szelistye (Săliște), a román mintafalu népének mutatós alakjai mögött, ahonnét a hagyomány szerint „a legszebb román nők” származnak. Auerlich fényképei messzemenően hozzájárultak Szelistye mint a román népi kultúra reprezentánsának vizuális megteremtéséhez. De nem csupán a Szeben-Hegyalja román falvaiból bejött – vagy éppen a képkészítés miatt behívott – fényképezkedők láthatók Auerlich műtermi képein. Épp a stúdió berendezése, a festett háttér jelzi, hogy a Kisküküllő megyei Bolkácsról (Bălcaciu) származó szászokat ábrázoló felvételek is Nagyszebenben készültek.

9. kép: Szász parasztlány Szenterzsébetről. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9207
10. kép: Román parasztnő, Resinár. Nagyszeben, 1904 körül. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9228
 
11. kép: Szász legények Keresztényszigetről. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9213
 
12. kép: Szász parasztok Bolkácsról. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9158
13. kép: Szász parasztleány munka közben, Kisdisznód. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9187

A Révész-féle fényképek között népies zsánerjelentek is találhatók. A láthatóan beállított műtermi felvételek a népi élet látványos mozzanatait „adják elő” színpadszerű rendezésben. Kiállítási, vagy illusztrációs céllal készültek, és egyúttal jellegzetes képeslaptípussá is váltak. Az egyik ilyen kép szenterzsébeti „szereplőkkel” bemutatott lakodalmi jelenetet ábrázol. ASzászok lakodalmi díszben” meghatározással leltárba vett felvételen a szobabelsőt erős kontúrokkal festett háttér imitálja. A képnek több kiadású fekete-fehér és színes képeslapváltozata is fennmaradt, s a nagyszebeni könyvkereskedő, Georg Mayer által kiadott változat feltünteti, hogy a kép Wilhelm Auerlich felvétele, s szász parasztcsaládot ábrázol (Néprajzi Múzeum, Ny 1307). A kép fordulatos sorsát jelzi, hogy utóbb még Emil Fischer kiadásában is napvilágot látott, ám a fényképész szignója nélkül. Ennek az a magyarázata, hogy Fischer átvette az idős mester műtermét pár évvel annak halála előtt 1915-ben, ily módon a régi felvételek egyes darabjai új kezekbe kerülve, ám szerzőiségüket elvesztve éledtek újjá.

14. kép: Szászok lakodalmi díszben Szenterzsébetről. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10,5×15 cm.
Wilhelm Auerlich felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9202

Más „szobabelső”, műtermi berendezés figyelhető meg Emil Fischer több zsánerképén, amelyek azonosítását az 1905-ben megjelent Erdélyen keresztül turista utazás 58 képben című kartonlapokból álló díszmű teszi lehetővé. A nagyszebeni székhelyű Siebenbürgischer Karpathenverein (Erdélyi Kárpát Egyesület) titkára, Emil Sigerius (1854–1947) által összeállított idegenforgalmi képes album fényképtáblái feltüntetik a fényképészek nevét, így a számos képet jegyző Fischerét is. A két ablakot, ablakmélyedést, a falipolcot, a szereplők melletti asztalt, a rajta álló kancsót-kancsókat egész sor Révésztől származó képen föl lehet ismerni.

15. kép: Szász mátkapár. Emil Fischer felvétele, színezett fénynyomat
Erdélyen keresztül turista utazás 58 képben. Kiadta Sigerus Emil.
Nagyszeben, Drotleff József müintézet bizománya, 1905. Néprajzi Múzeum Könyvtára

 
16. kép: Szász jegyespár Szelindekről. Nagyszeben, 1897-1900 között.
Fekete-fehér pozitív, 14,5×19,5 cm. Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9232
 
 
17. kép: Román leány Szelistyéről. Nagyszeben, 1897-1900 között. Fekete-fehér pozitív, 10×14 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9250

Az album egy másik színezett fényképe a Fischer-műterem egy további jellegzetes részletét is jól mutatja. A hátteret képező sűrű lombozatú facsoport vagy erdőrészlet, legelöl egy kettéágazó törzsű fával szintén több „Révész-kép” könnyen azonosítható kelléke.

18. kép: Szász parasztcsalád. Emil Fischer felvétele, színezett fénynyomat
Erdélyen keresztül turista utazás 58 képben. Kiadta Sigerus Emil. Nagyszeben, Drotleff József müintézet bizománya, 1905.
Néprajzi Múzeum Könyvtára
19. kép: Kanalas cigány, Szeben megye. Nagyszeben, 1897-1900 között. Fekete-fehér pozitív, 10×14,5 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9255
20. kép: Román parasztok Szelistyéről. Nagyszeben, 1890-es évek első fele. Fekete-fehér pozitív, 10×14 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9238
21. kép: Román parasztok Poplákáról. Nagyszeben, 1897-1900 között. Emil Fischer felvétele.
Néprajzi Múzeum, F 9193

A szabadban készült felvételek szerzőjének kiderítéséhez kevesebb támponttal rendelkezünk. Közvetett adatok és a szakirodalom alapján nagy valószínűséggel ezek mind Emil Fischer munkái. A Kisdisznódon (Cisnădioara / Michelsberg) felvett, templomba menő szászokat ábrázoló jelenetet saját kiadású, helyben kivitelezett képeslapjáról is ismerjük. A kompozíció erősen emlékeztet a műtermi zsáner stílusára, annak mintegy szabadtéri változata. Fischer ennél spontánabb felvételeket is készített, ugyanakkor mindig jól komponált, művészi igényű megoldásokra törekedett. A hagyatékát jól ismerő, illetve gondozó szerzők szerint rendszeresen fényképezett a Nagyszeben környéki falvakban. Így például a hírneves román települést – Octavian Goga, Emil Cioran szülőfaluját –, Resinárt (Rășinari) gyakran fölkereste. A Révész által beszerzett képek között tíz műtermi fényképen is az innét származó parasztokat, pásztorokat lehet azonosítani. A terepen a vidék havasi pásztorszállásait, a juhtartás részleteit is megörökítette. Ezek igényes, korai néprajzi terepfotóknak tekinthetők. A faluról évek munkájával Victor Păcală (1874–1955), a nagyszebeni román leányiskola tanítója, illetve a görögkeleti szeminárium oktatója írt egy több mint 500 oldalas monográfiát. A vaskos kötet bőséggel tartalmaz fényképeket, ám nem tünteti föl, hogy a képeket ki készítette. Nem valószínű, hogy a szerző, miután az előszóban név nélkül Fischerre utalhatott, amikor kitért arra, hogy a vele kiszálló fényképész milyen nehézségekkel tudott dolgozni a nép bizalmatlansága miatt. Különösen a cigányokat riasztotta a fotografáló „ördögmasina”. Păcală a Földrajzi Közlemények lapjain korábban megjelent cikkében is közölt fényképeket, köztük négy kifejezetten néprajzit, amelyeket a monográfiája tartalmaz. Ezt a négyet Révész Béla is begyűjtötte vagy a szerzőtől, vagy a fényképésztől, esetleg a nyomdától. Emil Fischer néprajzi fényképei nem csak szakkiadványokban jelentek meg, hanem nagy szerepet játszottak a nagyszebeni Kárpát-egyesület múzeumának kiállításain, és feltűnnek a képes sajtóban, útikönyvekben. Bőséggel válogatott közülük a saját kiadású képeslapsorozatai részére, így a román, szász népélet képrepertoárjának tekintélyes szelete neki köszönhető.

22. kép: Templomba menő szászok. Kisdisznód, 1897-1900 között. Fekete-fehér pozitív, 17×23 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9188
23. kép: Baromvásár Nagyszeben, 1900 körül. Fekete-fehér pozitív, 12,5×17 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9271
24. kép: Román pásztorok juhnyájjal pásztorkunyhó előtt. Oncest hegység, 1900 körül. Fekete-fehér pozitív, 17×22,5 cm.
Emil Fischer felvétele. Néprajzi Múzeum, F 9170
 

A képek áramlásának egy további esete, hogy Viski Károly támaszkodott rájuk az Erdélyről írott munkáiban. Az erdélyi népéletről 1940-ben megjelent máig mérvadó tanulmányában hét Révésztől származó fényképet használt föl. A szászok és a románok néprajzát szinte csak ezekkel illusztrálta. A Magyar Történelmi Társulat által kiadott reprezentatív kötet két évtizede digitális formában is hozzáférhető. Kutatók, érdeklődők, internetes képvadászok merítenek belőle. Nem csak olvassák, hanem a képeket újra felhasználják, megosztják s újra rendezik saját érdeklődésük szerint. A hagyományos néprajzi felfogásmód értelmében Viski számára a fényképek etnográfiai tartalma volt a lényeges. Ebből fakad, hogy a felvételek személytelenek, metonímiaként tipikus vagy jellegzetes múltbeli tények általános szemléltetőivé válnak. A fényképezés körülményei, a képen látható személyek és a fotográfus kiléte lényegtelen. Sajátos, hogy a digitális képgazdaság ezúttal épp ezt a látásmódot erősíti fel, miközben ennek érvényessége mára hitelét vesztette. De minthogy Viski még tisztában volt a felhasznált fényképek gyűjteménybe kerülésének módjával, a két nagyszebeni fényképész felvételei nála legalább nem lettek „Révész Béla fotói”. Ez lehet a nyereség a réven, ami kétségtelen veszteség a vámon.

Szerző: Fejős Zoltán

Forrás

Erdélyen keresztül turista utazás 58 képben. Kiadta Sigerus Emil. Nagyszeben, Drotleff József müintézet bizománya, 1905. – német nyelven is. Második kiadása: 1910.
Népművészeti kiállítás. Magyar Iparművészet, 11. 1908. 4. sz., 183.
Néprajzi Múzeum, Gyarapodási napló (Törzskönyv), 1905/ 805; 1908/1381
Néprajzi Múzeum Irattár (NMI), 108/1899; 142/1903; 24/1908; 49/1908; 65/1908
Osvát Kálmán (szerk.): Erdélyi lexikon. Oradea–Nagyvárad, Szabadsajtó Könyv- és Lapkiadó Rt., 1928.
Pácalá Viktor: A Nagyszeben vidéki resinárok lakóhelye és életviszonyai. Földrajzi Közlemények, 1905. 307—325., 350–367.
Păcală, Victor: Monografia satului Răşinariu. Sibiu, Tiparul Tipografiei Arhidiecezane, 1915.
Román háziipar-kiállítás. Nagyszebeni Ujság, 1908. május 24.
România Viitoare (Sibiu), 1947. noemvrie 12., 3.
Szinnyey József: Magyar írók élete és munkái. 11. köt. Budapest, Hornyánszky, 1906.

Kapcsolódó irodalom

Ittu, Gudrun-Liane: Din istoria atelierelor fotografice sibiene – de la începuturi până la al Doilea Război Mondial. Anuarul Institutului de Cercetări SocioUmane Sibiu, 25. 2018. 173–190.
Klein, Konrad: Zur Geschichte der ersten Hermannstädter Ansichtskarten. Anmerkungen zu den Anfängen eines neuen Bildmediums in Siebenbürgen. Zeitschrift für siebenbürgische Landeskunde, 17. 1994. 2. 156–171.
Klein, Konrad: Foto-Ethnologen. Theodor Glatz und die frühe ethnografische Fotografie in Siebenbürgen. Fotogeschichte, 27. 2007. Heft 103. 23–45.
Tasnádi Zsuzsanna: Népviseletek és népélet a monarchiabeli képeslapokon. Budapest, Cser Kiadó, Néprajzi Múzeum, 2013.
Viski Károly: Erdélyi népélet. In: Deér József (szerk.): Erdély. Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1940. 123–137. https://mek.oszk.hu/04700/04729/html/19.html