Színezett néptípusok

Misszió +

1896-ban a világ különböző pontjáról számos hittérítő küldött tárgyakat, könyveket és fényképeket egy nagyszabású missziós kiállítás létrehozásához Ribényi Antal, kispesti plébános felhívására, aki a bevételből új plébániatemplom építését kívánta finanszírozni. A befolyó összeget növelte, hogy az állam a kiállítás zárását követően annak teljes anyagát megvásárolta a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya, a jelenlegi Néprajzi Múzeum számára.

Közel-Keleten működő hittérítők közvetítésével érkezett Magyarországra 29 darab, többnyire műtermi felvételekből álló sorozat, amelyen elsősorban szíriai, palesztin, libanoni, esetenként török alakok jelennek meg. Az egységesen 10×15 cm és 15×20 cm nagyságú vizitkártya jellegű képek különlegessége, hogy egy kivételével mind színezett pozitív, az egyetlen ilyen egysége az 1896-os missziós anyagnak. Szerzőjük ismeretlen, az azonos beállításokból, az egyöntetű stílusból és a nagyon szerényen alkalmazott műtermi kellékek összehasonlításából azonban egyértelmű, hogy egyazon műterem munkái. A színezés ecsethasználata csak néhány kép vagy képrészlet esetében kifinomult és visszafogott, többségében inkább elnagyolt és felületes. A viseletekre és arcvonásokra koncentráló felvételek egyértelműen néprajzi, antropológiai érdeklődést tükröznek, illetve a korszak kelet felé irányuló „nyugati kíváncsiságának” kielégítését szolgálták. Céljuk a különböző közel-keleti „néptípusok” bemutatása, vizuális jellemzése volt. Noha a fényképek kísérőlevelei, leírásai nem maradtak fent, a szerzetesek válogatását mutatják a magyarra átültetett címek, amelyekből egyértelmű, hogy igyekeztek vallási hovatartozás szerint összeválogatni a bemutatásra kerülő csoportokat. Ezzel hangsúlyozták a keresztények jelenlétét a térségben, ami részben a korábbi, részben a kortárs misszionáriusok munkáját is tükrözte. Az egyszerű, semleges háttér, a minimalista kellékhasználat – mindössze néhány jellegzetes textúrájú kő és száraz növények – kiemeli a viseletek sokszínűségét, változatosságát, valamint a muzulmánok és keresztények öltözetének lényegi eltéréseit. A néptípusok bemutatása mellett vallási vezetők, a helyi vallási- és közéletet meghatározó személyek – jelen esetben szíriai örmény lelkészek egész és félalakos – portréi is feltűnnek.

A felvételek igen szemléletesen mutatják be azt a korabeli leltározási gyakorlatot, amely során a fotó készítési helyének meghatározásához a képen ábrázolt alakok – általában vélt – származási helyét, pontosabban az öltözetek viselésének földrajzi helyét adták meg (hiszen a személyek egy része valószínűleg itt is csupán modellként szolgált a viseletek bemutatásához). Hiába egyértelmű a környezet alapján, hogy a műtermi felvételek egy helyen, ugyanazon fotóstúdióban készültek, a leltárkönyvekbe a készítés helyénél hol Damaszkusz, hol Konstantinápoly, hol Libanon, hol Adana, hol Mardin stb. szerepel.

Az arcképek és egész alakos portrék mellett a sorozatban néhány kép erejéig megelevenedik a hétköznapi élet vízhordó, korsókat szállító asszony, szamárháton követ fuvarozó fiú, vagy műhelyében inasa társaságában cipőt készítő mesterember személyében. Ezek a felvételek is beállított, megrendezett jeleneteket ábrázolnak, a fókusz azonban megoszlik a viselet és a tevékenység között, vagy teljesen átkerül az utóbbira, felvillantva néhány mozzanatot azon népek életmódjából, akik között a fényképek küldői szolgálatot teljesítettek. Néprajzi fotók, amelyek az adott országok mesterségeit, azok szerszámkészletét és termékeit villantják fel valamint teherhordási módjaiba, az állati erővel való szállításba és a fejenhordás módozataiba engednek bepillantást. A sorozat három, szabadtéren készült felvétele – hasonlóan a minimalista műtermi társaikhoz – olyan semleges térben született amelyek semmilyen módon nem árulkodnak készítésük helyszínéről. Szembetűnő azonban a képen látható emberek és állataik – egy esetben a képkivágáson kívül álló, de egyértelműen a fotózás aktusát figyelő bámészkodók – éles kontúrú, határozott árnyéka, amely jellemzője a közel-keleti helyszíneknek. A korszak fotótechnikai lehetőségeinek ismeretében érthető, hogy az első nyugati fotográfusokat vonzották Délnyugat-Ázsia és Észak-Afrika tájai, ahol az erős napsugárzás merőlegesen érkező sugarai rövidebb expozíciós időt tettek lehetővé, segítve ezzel a modellek bemozdulása nélküli, kontúrosabb, jobban exponált felvételek elkészítését. Noha ezeken a képeken a megnyúlt árnyékok a készítés idejét a nap korábbi vagy későbbi szakaszára valószínűsítik, a határozott kontrasztok így is erős napsütésről tanúskodnak. Az F 9066 leltári számú képen az is jól megfigyelhető, ahogy az erős napsugárzás a rövidebb expozíciós idő mellett szűkebb rekesznyílást is lehetővé tett, nagyobb mélységélességet adva ezzel a megörökített látványnak.

A festett pozitívokon, mint egy vizuális néprajzi szöveggyűjtemény egy-egy lapján, felvillan néhány a Földközi-tenger keleti medencéjének népeiből. Érdekessége, hogy több, török területről származó viselet is helyet kap a sorozatban, egyedüliként a Néprajzi Múzeum missziós anyagában.

Szerző: Gebauer Hanga

Irodalom:
Jacobson, Ken. Odalisques & Arabesques: Orientalist Photography 1839–1925. London, 2007.
Sobieszek, Robert A. – Carney E.S. Gavin. Remembrances of the Near East: The Photographs of Bonfils, 1867-1907. Rochester, N.Y. 1980