A Kóspallagi Öregház-projekt egy önkéntesekből álló közösség, amely egy helyi parasztház kalákában történő felújítása és közösségi térré alakítása, valamint a helyi tudás összegyűjtése, felelevenítése és gyakorlatba való visszaforgatása érdekében jött létre a Börzsönyben fekvő Kóspallagon. A Tájházi Nap már évek óta visszatérő rendezvénye a közösségnek, ahol a szórakoztató eseményeken túl az ismeretterjesztő, oktató programokra is hangsúlyt fektetnek. A tájháznak megálmodott Öregház udvarán ezúttal egy fényképkiállítás is helyet kap majd, amely csak a Tájházi Nap keretén belül, vagyis június 11-én lesz látható.

Az archív felvételek betekintést engednek a falu mindennapjaiba, a melléjük összeállított rövid és informatív szövegekkel kiegészülve pedig a Kóspallagon régen hagyományosnak számító vályogvetés módját, valamint az egykor virágzó dohánytermesztést mutatják be. Emellett az érdeklődők a kiállításnak helyszínt biztosító Öregházról építészeti szempontból is olvashatnak. Ezeket a témákat a Néprajzi Múzeum archívumából származó képek, valamint helyben gyűjtött fotók segítenek bemutatni.

A programról bővebben itt olvashat.