Kőszegi Edit rendező és Szuhay Péter, a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa három évtizede forgatnak közösen filmeket. Alkotásaik a periférián élő, zömében roma szereplők léthelyzeteit mutatják be. A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Elméleti Intézete és a Magyar Kulturális Antropológiai Társaság (MAKAT) szervezésében ebben a félévben három filmjüket nézhetik meg az érdeklődők, a vetítéseket az alkotókkal folytatott beszélgetés követi.

A második alkalommal a Kései születés című film bemutatására kerül sor.

Születés: a pannó születése, a Születés születése, a roma értelmiség és a roma kultúra születése, s így válik a születés valóságos aktusból metafórává. Kovács József Hontalan, a költő barátjával Fátyol Tivadar zeneszerzővel utazik Tiszadobra, az Andrássy kastélyba. A költő tizennyolc éve nem járt a gyermekvárosban, azóta, hogy elkészült Péli Tamás Születés című pannója. Az 1970 és 1983 közötti esztendők elevenednek meg korabeli felvételekről, valamint Lakatos Menyhért, Choli Daróczi József, Daróczi Ágnes, Kalla Éva, Szentandrássy István visszaemlékezéseiből.

A MOME Doku sorozata ezúttal Kőszegi Edit és Szuhay Péter 2002-ben készült dokumentumfilmjét mutatja be, amely Péli Tamás festőművész roma-magyar identitást képviselő alkotásán túl a hetvenes évekbeli roma értelmiség születését taglalja.

A filmet követő kerekasztal beszélgetés résztvevői:

Kőszegi Edit, rendező
Szuhay Péter, rendező, néprajzkutató
Antalóczy Tímea, szociológus (MOME)
Balázs András, szociológus (MOME)
Horváth Anita, fotográfus hallgató (MOME)
Moderátor: Povedák István, kultúrakutató (MOME)

A vetítésre való belépés díjtalan!

A vetítés helye és ideje:

MOME Auditórium (M_114, MASTER épület 1. emelet)
2022. október 25. 18:00

A program facebook oldala.