Egy amatőrfényképész kirándulásai

Kőnig György néprajzi fölvételei

A nyár az utazás és felfedezés, a fényképezés ideje – sokan hódolnak e szenvedélynek. A látottak, a privát élmények rögzítése az idő előrehaladtával akár „távlatosabb” haszonnal is járnak. A példák sora kimeríthetetlen, amire ékes bizonyíték a Néprajzi Múzeum fényképanyagának tekintélyes hányada. Ezt a motivációs szándékot ugyan nem szokás megmutatni, pedig a néprajzi fényképekként számon tartott fotográfiák százait-ezreit a nyár ösztönző körülményei hívták életre.

Kőnig György 21 éves joghallgató 1904. július 1-én érkezett Bánffyhunyadra, ahol másnap a festő, Edvi Illés Aladár is csatlakozott hozzá, aki levélben tájékoztatta megérkezésükről K. Lippich Eleket, a vallás és közoktatási minisztérium művészeti ügyekkel megbízott államtitkárát. Mint Edvi Illés írta, Kőniggel még aznap kimentek Magyarbikalra. Egy darabig együtt járták a környéket. Mindketten fényképeztek. Egy alkalommal Kőnig megörökítette társát, amint az út mentén cseresznyét vásárol egy asszonytól. A festő közben szorgosan dolgozott: akvarelleket festett, vázlatokkal rögzítette a látottakat. Kőnig egy idő után továbbment a Székelyföld felé, a festő még maradt. Egy újabb levele szerint itt három hét alatt „készült el” a munkával. Edvi Illés augusztus végén Bánffyhunyadról küldött beszámolót Malonyay Dezsőnek s ebben utalt arra, hogy Kőnignek is írt, aki valószínűleg ekkor már hazaérkezett Budapestre.

Egyikük sem 1904 nyarán járt először Kalotaszegen. A festő 1902-ben fedezte föl a vidéket, a következő évben pedig már heteket töltött Bánffyhunyadon és környékén. Koronghi Lippich és Kriesch Aladár festő is csatlakozott hozzá. Edvi Illés több akvarellje gyorsan ismertté vált a Magyar Iparművészet 1903-ban megjelent Kalotaszeg-számának jóvoltából, amelyet négy színes autotípiája tesz különlegessé. A magyar nép művészete 1907-ben kiadott első kötetében ugyancsak hangsúlyos szerepet kaptak munkái. Fényképeit maga őrizte, nem adott hírt róluk, így sem a művészet- és fotótörténet, sem a néprajz nem tudott ezekről illetve nem tartotta számon. Így volt ez egészen a múlt év nyaráig, amikor is az Erdélyi Néprajzi Múzeumban az Edvi Illés Aladár festőművész Kalotaszege címűtárlattal az anyag (egy része) napvilágra került. Egy műgyűjtő aukción tudta megvásárolni Edvi Illés leszármazottjainak birtokában megmaradt két albumát 2017-ben. Az összesen 156 darab 9×12 cm-es, fekete-fehér pozitív kép nagyrészt 1903-ból való. Az 2024 augusztusában bemutatott kolozsvári kiállításon 104 felvétel szerepelt. A pozitívokat digitalizálták és az eredetinél nagyobb méretben nyomtatták ki, s így mint „új” képek szerepeltek a tárlaton. A két album kinyitva adott ízelítőt a régi fényképek hangulatából.

Kőnig György 1902-ben Kolozsváron fényképezett, és ő is eljutott ekkor Kalotaszegre. Négy városképét a Vasárnapi Ujság 1902. október 12-i szám közölte „König György amateur fölvételei” megjelöléssel. Ezeken Mátyás király szülőháza, a Mátyás király-tér még a szobor nélkül, a Bethlen-bástya és a Fellegvárról felvett látvány látható. Ezek a képek és több cikk beharangozója volt a város nagy eseményének, a Mátyás-ünnepségnek. Október 12-én délelőtt József Ágost főherceg részvételével avatták föl Fadrusz János Mátyás-szobrát, délben az Erdélyi-Kárpát Egyesület Erzsébet lobogóját, majd megnyitották Mátyás király szülőházában az egyesület néprajzi múzeumát. Másnap fölavatták a Ferencz József egyetem új központi épületét és ezt követően az igazságügyi palotát. Emellett volt képzőművészeti műkiállítás, Vikár Béla szervezésében viseletes népfelvonulás, valamint a második nap esetéjén színházi díszelőadás és a városi vigadóban bál. Biztosan nem állítható, hogy Kőnig György is részt vett az ünnepségeken, de az ellenkezője sem. A meg nem jelent, Néprajzi Múzeumba került kolozsvári képeit nem lehet pontosan datálni.

A Vasárnapi Ujság 1903. március 15-i lapszámában ismét megjelent öt fényképe, ezúttal Kalotaszegről. Ezek Gyarmathy Zsigáné Vasvári Pál hősi halálának helyi emlékezete nyomán írt terjedelmes tárcanovelláját színesítik. Mindegyik nyári, vagy kora őszi felvétel, tehát még az előző évben készültek – feltehetőleg akkor, amikor a kolozsvári felvételek. A képek inkább Gyarmathyné instrukcióit tükrözik, mint a fényképész saját elképzeléseit. Jól mutatják azt a rutint, ahogy az írónő vezénylete mellett a kalotaszegiek takarosan a gép elé álltak, hogy fegyelmezetten megjelenítsék a fényképész – s rajta keresztül – a külvilág számára a kalotaszegiség fő jellegzetességeit. Az idegenek – olykor fényképezőgéppel – már egy évtizede zarándokoltak ide, s Kalotaszeg szószólója készséggel állt a rendelkezésükre. Ez esetben is így tett, s a látnivalókat meg is magyarázta. A Vasvári Pál személyes ismerőseit ábrázoló fénykép „Magyar-Gyerő-Monostorról való, ahol – írta – a legszebb fodorvásznat szövik, s a legszebb regéket mondják”. (3. kép). Azon az oldalon, ahol ez a kép megjelent, nincs feltüntetve Kőnig György neve, ellenben a cikk címénél szereplő képeknél igen.

„A képünkön látható Kovács Feriné is viruló fiatal menyecske volt, mikor a szomszédban táborozó Vasvárit megkínálta a maga főztével. A jobbján álló Sinkó Pista pedig egészen kis fiu volt és mindig a sátor körül settenkedett s el is kísérte Vasvárit utolsó útjára. A Kovácsné balján ülő öreg honvédnek, Nyilas Miskának fő-fő büszkesége, hogy az ő szülőfalujában táborozott az ő imádott ifjú hőse. Ott áll Sinkó Ferkó János is, a kitől gyermekkoromban legtöbbet hallottam Vasvári Pálról és a ki most megtudva, hogy miért kell az ő képe, rögtön magára öltötte azt a kopott daróczot, melyet Vasvári is látott, s mely rajta volt akkor is, midőn az egyházi beszéd után a karcsú toronyra feltűzték az unió-zászlót.”

A fő kép mellett Gyarmathyné négy Kőnig-felvételt választott írása mellé, hogy ezúttal is népszerűsítse a tájat úgy, ahogy ő fontosnak tartotta. Az egyikhez, amelyen jól láthatóan a fényképésznek mutatják a varrottasokat, ezt fűzte hozzá (4. kép): „A három pártás leány templomba indul, – mert pártával csakis az Isten házába mennek, – de közben haza viszik a varrottast is, melyet senki sem csinál olyan szépen, mint ez a három unokatestvér.” Egy másiknál megmagyarázta, hogy miért nevetgélnek a képen látható lányok: ők „szégyenkezve állottak a fényképező gép elébe s egyik másik el is mosolyogta a javát. De hát így még természetesebbek.”

Figyelmet érdemel a Bánffyhunyadi új menyecske címmel közölt fénykép, mert ennek ábrázolásmódja, beállítása hasonlatos Edvi Illés Aladár Kalotaszegi menyasszony című, jól ismert vízfestményéhez, amely Malonyay Kalotaszeg-kötetének borítóját is díszíti. A fényképész instruktora, Gyarmathyné ehhez szintén fűzött magyarázatot: „az »idei esketés« – az ő habfejér patyolat kendőjével [látható], mely alól ki-ki csillan a szorosan fejéhez simuló aranyos fejkötő arany pénzikéje”.

Kőnig György 1903 augusztusában 62 fényképet ajánlott fel megvételre a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának. A Vasárnapi Ujságban megjelent kalotaszegi felvételei közül csak az egyik másolata van meg ebben az anyagban, amelynek területi szóródása viszonylag nagy: Bánffyhunyad, Kalotaszentkirály, Sárvásár, Segesvár, Brassó környéke, valamint több község Székelyudvarhely környékén. Sőt, pár kép erejéig Kecskemét, Bugac és Sárköz is előfordul. Papírképekről van szó, a negatívokat megtartotta magánál. Az utóbbiak két évtizeddel később Vikár Béla közvetítésével kerültek be a néprajzi gyűjteménybe. Nagyon valószínű, hogy Kalotaszegen 1903-ban ismét megfordult. Erre több jel is utal, például az egyik Bánffyhunyadon készült felvétel, amely négy fiatal házas asszonyt és mögöttük két férfit ábrázol. Az egyikük kalapban, a másik hajadonfőtt látható. Ruhája egyáltalán nem látszik, talán keményített gallért visel. Megjelenése szerint aligha helybeli legényember. Sokkal inkább ő lehet Kőnig György, aki a fénykép kedvéért beállt az asszonyok mögé. Elképzelhető, hogy Edvi Illés Aladárral egyidőben járt ott, s talán a festőnek köszönhető a szóban forgó csoportkép. Edvi Illés fényképei között viszont van egy olyan, amely profilból őt mutatja annak a lakóháznak a bejáratánál, ahol körösfői tartózkodásakor mindig megszállt. A felvétel az 1903-as albumának fotói között maradt fenn. Ez esetben talán épp Kőnig György volt az, aki exponált.

Ha esetleg mégsem így történt, Kőnig György és Edvi Illés mégis csak jól ismerték egymást, amikor 1904 nyarán ismét felkeresték Kalotaszeget. Kőnig ezúttal a Néprajzi Tártól kapott nyersanyagot, s ennek fejében 1905 márciusában 40 felvételt adott át a múzeumnak. Sorba rakva a „termést”, pontosan kirajzolódik az útvonal. Kezdődött egy hortobágyi megállóval. Itt gulyásokat fényképezett (9. kép), továbbá a ménest, a pusztát – ez utóbbit nem a szokásos sztereotípiákat követve (10. kép). A nagyváradi vasútállomáson román aratómunkások érkezését fényképezte le. Ezt a felvétel több néprajzi kiadvány hasznosította. Bánffyhunyad, Magyarbikal, Körösfő (11. kép), Magyarókereke következett, majd Kis-Küküllőn át Szovátára ment. Útközben Haranglábon és Csüvőtelkén románokat fényképezett (12. kép), Szovátán kaput, kapufélfát, faragott széket vett szemügyre, férfiakat, gyerekeket kapott lencsevégre (13. kép). A leadott képek között van még két kalocsai felvétel. Esetleg hazafelé tért ki arra, vagy egy más alkalommal készített képei keveredtek a többi közé.

A hangsúly egyértelműen Kalotaszegre esett: a kapott filmek fejében Kőnig György 24 fotóval járult hozzá a múzeum már meglévő ottani anyagához, amelyet Jankó János alapozott meg, döntően pedig Bátky Zsigmond 1899-ben és 1900-ban készült dokumentációja képezte. Fotóival azonban nem csak az etnográfia adatgyűjtését kívánta szolgálni. Nyári utazásából Képek a kalotaszegi népéletből címmel látványos összeállítást adott közre rövid ismertetővel a Vasárnapi Ujság 1904. évi karácsonyi albumában. Az előfizetőknek szóló, műmellékletekkel kiadott ajándékkiadványban a kalotaszegi képek Gyarmathyné Apoldyné című elbeszélését követő oldalakon jelentek meg.

A rövid bevezető és a képek magyarázata szinte utazási segédletet képez. A helyszín, azaz „Kalotaszeg, melyet varrásai […] tettek az egész világon ismertté”, mintegy utazási célként jelenik meg, ahol pompás látnivalók fogadják az utazót. „A kalotaszegi népviselet egyike a legfestőibbeknek nemcsak Magyarországban, hanem az egész világon. Képeink ezt csak sejtelik, mert a formák nemességéhez a színek szépsége is nagyban hozzájárul. A kalotaszegiek tudják azt, hogy viseletük szép, megmondják ezt nékik az arra járó művészek, kik ha nem is nagy, mégis elég tekintélyes számban látogatjuk most már ezt a festői vidéket. S minthogy majd minden falunak volt már ily idegenhez szerencséje s mindtől csak a maga dicséretét hallotta e nép, megkedvelte az idegent s nem bizalmatlan hozzá, hanem barátságos és vendégszerető. Ez az oka annak, hogy kevesen vannak kik, csak egyszer voltak Kalotaszegen, mert a ki egyszer járt ott, elmegy az oda másodszor is.” — Így járt az ajánlást író Kőnig György is, aki a helybeliek a fényképezéshez való viszonyára is kitért: „Meg kell jegyeznünk, hogy nagyon örülnek, ha valaki lefényképezi őket, sőt naivságukban fölibe helyezik azt a művészetet a festészetnek, mert a kettő technikája közt nemtudnak különbséget tenni s csak, azt nézik, hogy a gép hamarább »lerajzol« valamit, mint az ecset.”

A képeket felfoghatjuk úgy is, mint amelyek mintát kínáltak az országot járó-felfedező turisták számára. Bárki leszűrhette belőle, hogy mit érdemes meglátni és lefényképezni. Bánffyhunyadon minden kedden van vásár – írta Kőnig –, amire összesereglik az egész vidék. „Nemcsak muszulyos (vagyis: magyar) lányokat és menyecskéket találunk itten, hanem katrinczás oláh fátákat [lányokat] is, hogy a férfinépet ne is említsük.” Hunyad a központ, Kalotaszeg fővárosa, „a legalkalmasabb középpont, ha az ember Kalotaszeg falvait is meg akarja ismerni. Czélszerű ugyanis oda is kirándulni, ha közelebb akarunk férkőzni a néphez. Kocsin egy óra alatt pl. Kőrösfőn vagyunk, a vidék egyik legszebbik pontján. Néhány képünkön az e falubeli templomozás látható, mely, minthogy a templom is gyönyörű emelkedett ponton van, egyike a legszebb látványoknak s egy festőnket igen hatásos dekoratív kép festésére lelkesítette. Magyar-Bikalról is közlünk néhány vasárnapi templom utáni jelenetet: itt érdekes a templom-kapu s a háttérben látszó régi harangláb is. Két kép parasztlányokat varrásközben ábrázol. Szorgalmuk ebben a tekintetbcn igazán bámulatos. Már kis korukban kezdik e foglalkozást – mely dús mellékkeresete a vidék népének, – s nagy lány korában mindegyik valóságos művésznő a varrásban, a mit folytat akkor is, mikor már férjhez men. Ritkán lát az ember Kalotaszegen két leányt dologtalanul csevegni egymással, varrásukat mindig magukkal viszik s ha csak néhány öltésre is, kibontják mindig, hogy haladjon a munka, mert pénzt hoz.”

Ez a képes összeállítás közbülső helyet foglal el a művészek és a néprajzkutatók érdeklődése között, miközben nagyobb körbe juttatta el Kalotaszeg néhány látványos vonását, mint a Magyar Iparművészet említett 1903-as füzete, nem is beszélve Bátky Zsigmond láthatatlan fotóiról. Ez utóbbiakból mindaddig talán kettő-három jelent meg mint a „Néprajzi Tár felvétele”. Figyelmet érdemel, hogy a karácsonyi albumban közölt – és a további – Kőnig-fotók spontánabbak, mint az Gyarmathyné által instruált beállítások, akár a Dunky fivérekkel 1895-ben lefényképeztetett (és erősen megrendezett) lakodalom képei, akár Kőnig idézett első felvételei. Kalotaszeg fogalmának alakulásában, népszerűsítésében a fiatal jogászhallgató fotóival a helyszín felkeresésére ösztönözte az olvasókat. A Kalotaszeggel foglalkozó szinte könyvtárnyi szak- és ismeretterjesztő irodalom ezt az összeállítást nem tartja nyilván, mint ahogy a fényképek készítőjének a nevét sem.

Kőnig György pár felvétele felbukkan ugyan néhány néprajzi munkában, de anélkül, hogy kiderülne vagy figyelembe vennék, hogy fényképei milyen körülmények között és milyen céllal készültek. Az egyetlen vele kapcsolatos információ Vikár Bélának az erdélyi fonográfos gyűjtésre való emlékezésében olvasható. „Évekig folytattam a tallózást. Később mellém szegődött, mint segítőtárs a szintén ügyes gyorsíró, König György, a hírneves matematikus, König Gyula professzornak fia. Együtt jártuk, többnyire gyalog, vagy cigánynapszámossal a girbe-gurba székely utakat Erdélyszerte.” Ennek nyomán az újabb népzenekutatás fedezte föl azokat a képeit, ahol Vikárral együtt megfordult. Az Udvarhely vármegyei Rugonfalván készült fényképei részben Vikár rugonfalvi adatközlőit örökítették meg. Az 1903 márciusában a Néprajzi Múzeumnak eladott fényképei bizonyítják, hogy Székelyudvarhely környékén, a Nyikó-mentén már az előző évben együtt rótta a „girbe-gurba székely utakat” Vikárral. A később a gyűjteménybe került negatívok viszont arra utalnak, hogy a következő két nyáron is eljutott erre a vidékre. Így miután elvált Edvi Illés Aladártól, valószínűleg nem csak Szovátáig folytatta útját, hanem ment tovább Korond, Székelykeresztúr, vagy Udvarhely felé. Egy tájfelvétele szerint még Csíkba is eljutott (F 50470).

Nincs adat arról, hogy Kőnig György 1904 után folytatta-e akárcsak még pár évig fényképező utazásait. Érdeklődése sokfelé csapongott. Amikor a berlini Humboldt Egyetem jog- és államtudományi karának hallgatója volt, a legendás klasszika-filológus, Ulrich von Wilamowitz-Möllendorf antik irodalomi előadásait látogatta, és még a szemináriumába is bejutott. Foglalkozott irodalom- és nyelvtörténettel, megírta Szirmay Antal (1747–1812) életrajzát és fordításban kiadta latinnyelvű anekdótagyűjteményét (1902). Mint jogszigorlót 1905 nyarán a vallás és közoktatásügyi minisztériumban gyakornokként alkalmazták. Miután pár hónap múlva jogi doktorrá avatták, segédfogalmazói állást nyert a kisdedóvás, az elemi népoktatás, a tanfelügyelet ügyosztályon. Aktív tagja volt a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak – a Néprajzinak nem. Mint amatőr fotográfus a Vasárnapi Ujság újabb, 1905-ös Karácsony című díszalbumában tűnt föl újra. Nem lényegtelen körülmény, hogy édesapja már egy évtizede a lapot kiadó Franklin-Társulat igazgatóságának a tagja, 1905-től pedig az elnöke volt. A díszműben Kőnig Györgytől ismét néprajzi fényképeket közöltek, de ezek nem azévben, hanem 1903-ban készültek. Kilenc bugaci fényképével Hoisty Pál, a lap új szerkesztője a pásztorélet átalakulásáról írt saját cikkét illusztrálta. A jól összeállított sorozat a hagyományos pásztorkodás meglévő rekvizítumait mutatta be. Nem ragadt le néhány kuriózum kiemelésénél, viszonylag komplex képet sikerült rögzítenie a bugaci pásztorok tevékenységről. A hagyatékban nincs meg mindegyik közölt felvétel, ellenben vannak mások, illetve néhány a kecskeméti vásárról. Az anyagból kiderül, hogy Bugacon is együtt volt Vikár Bélával, akit le is fényképezett (F 50467).

A kecskeméti, bugaci felvételek Kőnig György néprajzi érdeklődésének utolsó nyilvánosságra került nyomai. Egyre inkább az irodalmi élet vonzotta, vidéki kirándulások helyett többször ment Párizsba. 1906 nyarán talán az ott időző Ady Endrét is felkereste. Fordított angolból, de főleg franciából. A francia romantikus költő Alfred de Musset-ről önálló művet adott ki, amelyet Ignotus méltatott a Nyugatban. Igaz, úgy dicsérte, hogy az beillett a megsemmisítő kritikának. Egyetemi habilitációs terveit nem sikerült valóra váltania. Pár évig a Vasárnapi Ujság szerkesztőségi munkájába is bekapcsolódott, a modern irányzatok híveként működött. Pályája, ha addig nem is számított különösebben ígéretesnek, derékba tört, miután elvesztette látását. Babits Mihálynak írta egy levelében 1921-ben, hogy a Braille olvasás keserves kínlódás neki, viszont a vakoknak készült írógép használatát jól megtanulta, legalább leveleket tud írni. Saját kérelmére 1922-ben nyugdíjazták és ez alkalomból érdemeit miniszteri tanácsosi címmel ismerték el. Ezután juttatta el meglévő néprajzi tárgyú negatívjait Vikár Béla segítségével a Néprajzi Múzeumnak 1923-ban. Családjával Balatonfüredre költözött, onnan tartotta fenn valamelyest irodalmi kapcsolatait, többször látta vendégül pesti íróbarátait. A Kőnig-család kikeresztelkedett zsidó család volt, a zsidótörvények elvben nem vonatkoztak rá, 1944-ben mégis önkezűleg vetett véget életének. Hasonlóan tett testvére, a matematikus Kőnig Dénes is.

Kőnig György fényképei tartalmilag nem túl széles merítésűek, többnyire igazodnak a kor érdeklődési irányaihoz: viselet, pásztorélet, vásár, páros vagy családi portré – lehetőleg a „még élő” tradíciók szemléltetésével. Több képe tanúsítja, hogy futtában készült. Árulkodó jegye ennek az utcán menők megállítása, vagy a fotográfusra rácsodálkozó tekintet. A képkivágat hol a lábakat metszi félbe, hol a fej lóg ki a keretből. Hosszabb időt sehol nem töltött, alaposabb elmélyülésre nem volt ideje. Mozgékonysága ugyanakkor azt is eredményezte, hogy többé-kevésbé nem megrendezett néprajzi jeleneteket rögzített, hanem azt, amit éppen sikerült „elkapnia”, vagy olyanokat, akikkel megismerkedett. Az ő nevüket többnyire följegyezte. Az extenzív gyűjtés a kor etnográfiáját is jellemezte, a „minél több” fontosabb volt „minél mélyebbnél”. A terepmunka többnyire a sokfelé utazással volt egyenlő, pontosabban a minél több helyütt megszerezhető adatok gyűjtésével. A fényképezés ezt a tárgyszerűséget szolgálta, aminek talán nagyobb számban voltak amatőr művelői a századfordulón, mint professzionális szakemberei. Kőnig György egyike volt azoknak, akik „kívülről” járultak hozzá a szak fejlődéséhez. Általánosságban is igaz, hogy a szakszerűsödést az amatőrök is elősegítették, mert még az elnagyolt, a rossz képek is okulásul szolgáltak a módszertan, a fényképező látásmód javítására.

Szerző: Fejős Zoltán

Forrás

Hivatalos Közlöny, 1905. jún. 15., 212.; okt. 1., 372.
Néprajzi Múzeum Irattára (NMI) törzskönyv, 779/1903, 1089/1905, 1486/1909, 2422/1923
Kiss Judit: „Időutazás” a 120 évvel ezelőtti Kalotaszegre, ahol elkezdődött a magyar népművészet felfedezése, kronikaonline.ro, 2024. aug. 24.
Kőnig György: Wilamowitz-Moellendorff. Nyugat, 24. 1931. II. 425–427.
Szénássy Barna: König Gyula 1849–1913. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965.
Szénássy Barna: König Gyula. Budapest, Akadémiai Kiadó, (A múlt magyar tudósai)
Vikár Béla: Erdélyi út a fonográffal. In: Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára. Szerk. Gunda Béla. Budapest, Magyar Néprajzi Társsaság, 1943. 88–96.

További irodalom

Balogh Balázs – Fülemile Ágnes: Történeti idő és jelenlét Kalotaszegen. Budapest, Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023. /Életmód és tradíció 18./
Bata Tímea: A Vasárnapi Ujságba szánva. Nagy Miklós hagyatékának fényképei a Néprajzi Múzeumban. Fotótörténet 1. 2020. 93–127.
Fejős Zoltán: Tárgyközpontú terepmunka – Bátky Zsigmond Kalotaszegen. In: Uő: Néprajz és muzeológia. Tudománytörténeti megközelítés. Budapest –Debrecen, L’Harmattan Kiadó – Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszék, 2020. 269–303.
Jurecskó László: A Malonyay vállalkozás kalotaszegi kötetének létrejötte. Ethnographia 100. 1989. 1–4. 243–277.
Pávai István (szerk.): A folklorista Vikár Béla. Budapest, Hagyományok Háza, 2011
Újvári Dorottya: A félig felismert kivételes gyűjtemény. Edvi Illés Aladár kalotaszegi fényképei. Helikon, 35. 2024. november 10. (21. sz.), 22., 28. Online: www.helikon.ro