Vendégkép

Mint egy előző posztban szó volt róla, a színművész Pázmán Ferenc, „Paci”, egzotikus tárgyakból álló néprajzi gyűjteményét a Néprajzi Múzeum 1913 júniusában mutatta be. A kiállításról készült négy fénykép, amely a blogbejegyzés jóvoltából először vált ismertté, a múzeum egy eddig nem számon tartott – illetve elfelejtődött – momentumára hívja föl a figyelmet. Sőt, nem csak az egykori kiállításra, hanem a gyűjteménytörténet több eddigi szürke – már-már fekete – foltjának szükségszerű tisztázására is. A kiállítás létezését azért sem őrizte az intézmény s a szakma emlékezete, mert nem maradtak fenn vele kapcsolatban érdemi információk. Mindössze egyetlen beszámoló ismeretes róla, amely nem valamely szakmai fórumon, hanem a Szinházi Életben jelent meg négy kiállítási fénykép kíséretében. Ezek azok a képek, amelyek most mint új „gyűjteményi találatok” akár új szempontokkal is gazdagíthatják a nemzetközi gyűjtemények eredetének, összetételének kutatását, valamint az egyes műtárgyak megítélését, hitelességét.

A lapban, a képek montázsában egy ötödik is megjelent, amely a gyűjtemény tulajdonosát, az operetténekesként népszerű Pacit, színésznő feleségét, sz. Kasper Gizellát és a múzeum igazgató őrét, Semayer Vilibáldot ábrázolja. Minthogy, ennek eredetije nincs a Pázmán Ferenctől 1952-ben megvásárolt és a posztban közreadott képek között, célszerű volt más gyűjteményekben is tájékozódni. A gyűjteménykezelő muzeológus kollégák információja szerint a felvétel kópiája azonban sem a Hadtörténeti Múzeum, sem az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Pázmántól származó fényképanyagában nem volt megtalálható. Az utóbbi gyűjteményben a Színházi Élet cikke ugyan megvan, de a kérdéses fénykép nincs. A jó muzeológus azonban soha nem adja föl, és ha van kis szerencséje, akkor „aranyat lel”. Ez történt ez esetben is. Gajdó Tamás, az OSZMI munkatársa egy újabban megvásárolt hagyatékot kezdett el átnézni, és rábukkant a szóban forgó kép eredeti példányára. Cenner Mihály (1917–2001) színháztörténész, az OSZMI volt munkatársa, népszerű színházi könyvek sokaságának szerzője hagyatékában maradt meg, amelynek közzétételét az „aranykezű” muzeológus felajánlott az Etnofotó blog számára.

Arról egyelőre nem tudni, hogy a kép miként jutott Cenner Mihályhoz. Valószínűleg ismerte Paci feleségét, az idős korában elhunyt Pázmánnét, aki 1978-ig élt az Ódry Színészotthonban. Tőle kaphatta a fényképet, amit talán megerősít a kép hátoldalán lévő lila filctollas feljegyzés, mert ennek írásmódja inkább „mai” kézre vall, mint évtizedekkel korábbira. A jegyzet rögzíti, hogy kik a képen látható személyek: „Pázmán Ferencz és felesége / Gyűjteményüket / rendezik Néprajzi / oszt. / Semayer Vilibolg / igazgató”. Az igazgató nevének téves feljegyzése arra is utal, hogy róla már sem az ajándékozó, sem a megajándékozott nem rendelkezett pontosabb ismeretekkel.

A felvétel közvetlen tárgyán kívül a Néprajzi Múzeum számára különösen becses, ugyanis közelről mutatja az egykori épületének, az Iparcsarnoknak a bejáratát, illetve az impozáns bejárati kapu fölötti háromnyelvű cégtáblát. Ilyen képi dokumentum nincs a múzeum saját gyűjteményében. Az Iparcsarnok épülete az 1885-ös országos kiállításra készült ideiglenes céllal, amelyet a kiállítás után mégsem bontottak le. A hatalmas neoreneszánsz, vasszerkezetes, jórészt üvegfalakból álló kupolás épületet a kiállítás után a Kereskedelmi Múzeum használta. Miután kibővítették, az 1896-os ezredéves kiállítás központi épülete lett. Ide költözött társhasználóként a Néprajzi Múzeum 1906-ban a belvárosi Csillag utcai bérházból, ahol addig működött, és már nem tudta befogadni az egyre bővülő gyűjteményi anyagot. „A M. Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya – fogalmazott az igazgató – folyó évi április hó elsején hányt-vetett életének új stádiumába lépett.” Ekkor hagyták el a régi bérleményüket és kezdték meg az átköltözést az új helyre, ahol új lehetőségek nyíltak egy ekkor meghirdetett új „munkaprogram” megvalósítására.

A múzeum a főváros tulajdonában lévő Iparcsarnok keleti, Hermina út felőli szárnyát kapta meg, s itt volt a hivatalos bejárata is. Az épületről csak két távlati kép maradt fenn a Néprajzi Múzeum időszakából. Az egyik még az átvétel idejét mutatja, a másik pedig az ezt követő állapotot, mert ezen a felvételen kellő nagyítás mellett – nehezen ugyan, de – már látható a múzeumot megnevező kapu fölötti tábla. Olyan közeli kép, amely Pázmán Ferenc 1913-as kiállítása nyomán készült, eddig nem volt ismert sem az épületről, sem a bejáratáról. A képet a Színházi Élet egyébként megvágva tette közzé, épp azt a részletét hagyták el, amely a múzeumtörténet szempontjából külön jelentőséggel bír.

Ez az eset is jól szemlélteti, hogy a fényképeknek is milyen különös életrajzuk lehet. Az eredeti kiállítási fényképek egy színházi magazinban jelentek meg, és csak évtizedekkel később, máshonnét származó képek társaságában kerültek oda, ahol a leginkább helyük lett volna. Ám innét is csak újabb évtizedek múltán kerültek elő, és csak ennek nyomán nyerhetik el valódi dokumentumértéküket. További mozzanat, hogy a gyűjtemény egykori tulajdonosáról és a múzeum igazgatójáról készült fénykép, amely egyúttal a Néprajzi Múzeum régi városligeti épületének magyar, német és francia nyelvű cégtábláját is mutatja, más „útra tévedt”. A képet személyes emlékként őrizte a kollekciótól már megvált gyűjtő, majd az ő özvegye, akitől egy színháztörténész birtokába jutott. Az újabb állomás a társmúzeum, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, amelynek jóvoltából most a néprajz művelői és a szélesebb nyilvánosság is megismerheti. A fénykép egy további plusz értéke, hogy az 1919-ig hivatalban lévő osztályigazgatót, Semayert is ábrázolja, akiről eddig mindössze egy nem túl jó minőségű, csak nyomtatásban közölt portré volt ismeretes, illetve egy olyan felvétel, amelyen munkatársaival együtt látható.

Szerző: Fejős Zoltán

Forrás

Pázmán néprajzi gyűjteménye. Szinházi Élet, 1913. június 14. 24. , 8.
Semayer Vilibáld: A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának jelene és jövője. Néprajzi Értesítő, 7. 1906. 2., 81–85.

Kapcsolódó irodalom

Granasztói Péter: Pajta és gimnázium között. A Néprajzi Múzeum épülete tervpályázatának története (1923). Néprajzi Értesítő, 97. 2015. 37–64.
Schram Ferenc: Seemayer Willibald. Soproni Szemle, 10. 1956. 3. 284–286.