Fókuszban Mohács – Kankovszky Ervin fotói

Az 1920-as éve közepén berobbanó magyaros stílusú fotográfiai irányzat egyik meghatározó jegye volt a népies témák, a falusi környezet, népviselet bemutatása. A kimagasló életművel rendelkező fotográfusok közül Balogh Rudolf, Kankovszky Ervin, Szöllősy Kálmán, Vadas Ernő népies, etnográfiai témájú felvételeinek jelentős része a Néprajzi Múzeumban található.

A lengyel felmenőkkel rendelkező Kankovszky Ervin (1884-1945) 1907-től 1932-ig a Magyar Általános Hitelbank pénztárnokaként, majd főpénztárnokaként dolgozott. A fényképezést Balogh Rudolftól tanulta. Az 1905-ben létrejött Magyar Amatőrök Országos Szövetségének (MAOSz) alapító tagja volt. Kankovszky Európa, Ázsia és Észak-Afrika több országában megfordult és fényképezett, a magyaros stílusú fényképezés népszerűsítése kapcsán a táj- és városfényképezést is érintő turizmus szélesebb körben történő terjesztésében is aktív szerepet vállalt. Kankovszky Ervint Kincses Károly így jellemzi a magyaros stílusról szóló monográfiájában: „a kezdetekben piktorialista Kerny, Kankowszky Ervin lettek az élharcosai a népies fotókat kanonizáló, csakhamar egyeduralkodóvá váló új stílusnak. És mint a magyaros stílusban szinte minden, ez sem teljesen eredeti dolog, hiszen a kor szellemiségéhez erősen hozzátartozott a természetjárás: a szocialista mozgalom kirándulásai, a gödi Fészek, a falukutatássá váló falujárás is erről a tőről fakad”. Nem véletlen tehát, hogy Kankovszky 1920 körül a népi, néprajzi témák felé fordult.

Kankovszky 1921-ben vette fel a kapcsolatot a Néprajzi Múzeummal: „F[olyó] év nyarán szándékomban áll hazánk megnemszállot részén gyalog és vasúton mindazon vidékeket bejárni, amelyek néprajzi vagy a vidék szépségeinek szempontjából érdekesek, és azokról néhány száz felvételt készíteni. A képekkel propagandát folytatok a külföldön amit elég sikerekkel 7 éve folytatok […].” A levélben a múzeumtól bárminemű segítséget kér, cserébe saját fotóit ajánlja. Arról nincs további információ, hogy a Kankovszky által tervezett utazás hogyan valósult meg később, az ország mely területein és mennyi fényképet készíthetett. Kankovszky Ervin 1922 és 1938 között 19 alkalommal, összesen 939 darab felvételt adott át az intézménynek. A múzeumhoz sok szálon kapcsolódó Magyar Néprajzi Társaságba Kankovszky 1927 negyedik negyedévében nyert felvételt. A Fotóművészeti Hírekből értesülhetünk arról, hogy 1929-ben „Kankowsky néprajzi kutatásokban és gyűjtésekben elért sikereinek elismeréséül a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya díszoklevéllel tüntette ki”. A fotográfus 1928-ban tárgyakat (busó maszkok, húsvéti tojások és női ingek) is ajándékozott a múzeumnak. A magyaros stílusú fotográfusok és a néprajzi témák közötti kapcsolat legfontosabb kulcsembere Gönyey Sándor volt, aki 1922-től a MAOSz tagja. A szövetséghez kötődő fotográfusok közül Kankovszky Ervinnel, Balogh Rudolffal és Kerny Istvánnal is kapcsolatot ápolt. Gönyey és Kankovszky 1923-tól már rendszeresen jártak „fényképező gyűjtőútra” – ahogy a korabeli múzeumi terepmunkákhoz, gyűjtésekhez kapcsolódó jelentésekben olvashatjuk. Az említett fotográfusok közül Kankovszky érdeklődött leginkább a néprajz iránt és igyekezett a fotózáson túli etnográfiai ismeretekre is szert tenni.

Kankovszky Ervin 1945-ben, tragikus hirtelenséggel hunyt el, egy járdára felfutó autó okozta balesetben. Halála után több mint negyven évvel, 1988-ban és 1989-ben 1194 darab fényképpel gyarapodott a múzeum Kankovszky-állománya. Ezt a Kankovszky sajtóirodájához kapcsolódó anyagot Kankovszky-archívum néven tartjuk számon. Kankovszky tematikusan rendezte képeit, melyek részben kiegészítik a fotográfus életében a múzeumba került sorozatokat. A hagyatékból bekerült szériamappákon Kankovszky által készített leírások találhatók. Egy-egy szériába 2-30 kép tartozik, összesen 80 széria anyaga rekonstruálható. A szériamappák többségében egy rövid, a témát összegző német nyelvű leírás található képjegyzékkel, összesen nyolcvan széria anyaga állítható össze a fotókból. Emellett a mappák része egy olyan, nehezen olvasható listát is tartalmaz, melyen azok a sajtóorgánumok, személyek szerepelnek, akik megkapták az adott széria anyagát.

Kankovszky sajtóirodájának működéséről keveset tudunk, ezért is különösen fontos a múzeumi fotó- és iratanyag erre vonatkozó része. Az iroda indulásának éve, székhelye ellentmondásos. A cégadatokat közlő Központi Értesítő szerint 1916. június 14-én történt a cégbejegyzés: Magyar Photo Sajtóiroda néven, üzletként a Szív utca 39. címmel: „Kankovszky Ervin, képes folyóiratok illusztratív szükségleteinek ellátásával, bel- és külföldi fényképészek képeinek a sajtóhoz való közvetítésével foglalkozó üzlettulajdonos, budapesti lakos” – olvasható a cég birtokosa rubrikában. Későbbi hivatalos jegyzékekben is ez a cím szerepel. A Néprajzi Múzeum irattárában található levélpapírokon a címe Nagymező utca 35., az egyiken a Kossuth Lajos utca áthúzva. Kankovszky által összeállított széria mappákon csak egy budapesti postafiók címe szerepel.

A röviden leírt két nagy egységben – a Kankovszky által átadott és a Kankovszky-archívum fotói – 1920 darab leltári számon (a szériában található negatív-pozitív képek egy számra kerülése miatt) összességében 2133 felvétel került a Néprajzi Múzeumba. A teljes korpuszban 117 településről származó felvétel található.

A gyűjteményben található fotóanyag, a korabeli írások és egyéb iratanyagok alapján leírható az a folyamat, ahogy Kankovszky felkarolta a néprajzi témákat, majd eltávolodott attól. A fényképek mennyiségéből, a Kankovszky által felkeresett települések számából, a korabeli szaksajtóban megjelent írásaiból érzékelhető, hogy a fotográfus életművében meghatározó szerepet jelentett a néprajzi témájú felvételek, a falusi zsánerképek készítése. A néprajzi témák megtalálásának katalizátora volt az első világháború okozta veszteség, az utazási lehetőségek csökkenése. A Kankovszky által is erősen támogatott amatőr fotómozgalom körein belül a téma propagálása, saját munkájával példaadás figyelhető meg. 1920-ban azok közé tartozott, aki úttörő jelleggel fordult a népi témák iránt, a sajtóirodán keresztül propaganda eszközt jelentett a falu, az új Magyarország értékeinek, különlegességeinek megmutatása.

A múzeumban lévő fotók helyszínét tekintve messze kiemelkedik a Mezőkövesd és Mohács, ahol közel kétszáz-kétszáz fotót készített Kankovszky. Mindkét település markáns néprajzi sajátossággal (matyó viselet, illetve a busók, sokácok) rendelkezik és a korszakban nagy figyelmet kapott az etnográfiai kutatások terén is. A következőkben részletesebben bemutatott mohácsi utak, fotók és sajtóanyagok Kankovszky Ervin néprajzi témákkal kapcsolatos viszonyát, munkáit, néprajzi szövegek írásának kísérletét és egyben a korabeli néprajzi fotózás mikéntjének példáját adják. Kankovszky 1923 húsvétján a Néprajzi Múzeum munkatársaival közösen utazott Mohácsra, ahogy erről a Mohácsi Hirlap április 8-i számának egy névtelen szerzője részletesen beszámolt, Tudósok Mohácson címmel. Kankovszky már 1920-1921-ben járt Baranyában, lehetséges, hogy akkor is megfordult Mohácson. Az 1923-as kiszállást dr. Sporalich Lajos királyi járásbíró szervezte, célja a tudomány és művészet embereinek megismertetése volt a sokác viselettel, az esemény egyúttal választási kampányának is része volt. A cikk azon túl, hogy fontos forrása Kankovszky és a múzeum kapcsolatának, érdekessége, hogy a szerző hosszasan értekezik, hogy milyen nehézségekbe ütközött a lakosság fényképezése a korszakban. A Szent István gőzössel érkező két néprajzkutatót, Bátky Zsigmondot, Gönyey Sándort, valamint a közoktatási osztályvezető Sipos Sándort és Kankovszky Ervint kisebb tömeg fogadta a parton. A templomból kijövőkre várva „Sipos és Kankovszky felállították fényképező gépeiket, melyek mint egy-egy gépfegyver szegeződtek a templomajtó irányába. […] A menyecskék, leányok, férfiak azonban egyszerűen kitértek a kérelem elől s a világért oda nem álltak volna a fotografáló masina elé, pedig lakodalom előtt el nem mulasztják magukat lefényképeztetni. Már-már csúnya fiaskótól féltünk, de Sipos főigazgató segített magán, bár nem ismeri a sokác idiómát, szinte szuggesztive hatott az emberekre s igy sikerült pár töpörödött anyókát a tapasztó cifraszűrében s egynéhány csintalan szemű menyecskét, leányt a gép elé csalni, de ezeket az utóbbiakat is csak akkor, amikor az anyókáktól meggyőződtek, hogy «nem fáj», mikor az embert fotografálják.” A vonakodás oka az volt, hogy egyesek azt terjesztették, hogy a díszes viseletet jelentik a pesti urak és ezért majd adót kell fizetni. A templom melletti fotózás után helyi segítőikkel egyes házakat kerestek fel Kankovszkyék, több családnál fényképeztek. Később az Olvasó Körbe mentek, ahol korsós iparosok állítottak ki (lásd. 7. kép). A híradásból megtudjuk, hogy másnap Gönyey és Bátky tovább indultak a környező településekre, Kankovszky és Sipos pedig a korsó kiállítást és busókat fotóztak.

A kiszállás után Kankovszky 13 fotót adott át a múzeumnak, ezek a sokác viselet mellett utcaképet, egy komp érkezését és egy busót örökítenek meg. Erről az útról később is kerülhettek Kankovszky fotók a gyűjteménybe. A mohácsi képek egy-egy évhez kapcsolódó pontos számának meghatározását nehezíti, hogy többször járt Mohácson és fotói nem minden esetben datálhatók. A felvételek szerzőségi beazonosítását nehezíti, hogy bár a Mohácsi Hirlap cikke nem részletezi, a múzeumi iratok, fotók alapján Gönyey Sándor is készített fotográfiákat az 1923-as kiszálláson. A képeken szereplő személyek és helyszínek több esetben azonosak a két fényképező fotóin. Feltételezhetjük, hogy a szériákban található mohácsi képek 7×11 cm-es nitrocellulóz darabjait Kankovszky készítette. A szériák szerzőségének kérdéséhez egy adalék, hogy Kankovszky 278-as szériájában (Busójárás) két olyan pozitív kép (F 306885 és F 306886) is található, melyek üvegnegatívja 1905-ben, Lichneckert József kereskedő jóvoltából került a múzeumba (F 7089 és F 7090), Kankovszky talán Gönyey Sándortól kaphatta a kópiákat.

A Mohácsi Hirlap a következő évben arról adott hírt, hogy Kankovszky a New York Times megbízása miatt fényképez újra a településen: „[… Kankovszky] tanulmányokat és fénykép felvételeket eszközölt ahhoz a nagyszabású művéhez, melyre megbízást a New York Times című világlap részéről kapott s mely a mohácsi sokacság, a mezőkövesdi matyó nép és a Kapuvár vidéki dalmata telepesek néprajzi és háziipari különlegességeit fogja tárgyalni.” A New York Times archívumában azonban nincs nyoma Kankovszkynak vagy az általa készített felvételeknek. Kankovszky 1923-as és 1924-es mohácsi útjainak tapasztalatait is felhasználva 1925-ben a Pesti Hirlapban közölt egy írást A baranyai sokácok címmel, öt fényképével. A néprajzi jellegzetességeket, gazdasági szokásokat történeti háttérrel taglaló megjelenést éles kritika fogadta a mohácsiak részéről. A lapban rendszeresen publikáló its. néven író szerző Milyenek a baranyai sokacok? cikke a Mohácsi Hirlap címlapján jelnet meg, Kankovszky Ervin cikke a „Pesti Hirlapban” – Tévedések sorozata jellemzi a cikket – Csak a fényképek jók alcímmel. Az írás részletesen cáfolta Kankovszky több állítását, megemlítve, hogy a fényképész már három éve rendszeresen látogat Mohácsra és közli az ott szerzett információit és ott készített fényképeit külföldi lapokban. A szerző Kankovszky egyik helybéli segítője, aki értetlenül áll a Pesti Hírlapban megjelentek előtt, azt feltételezi, hogy a különlegességek és szenzáció keresése „vezette Kankovszky tollát és egy kissé szabadabbra engedte fantáziáját.” A tárgyi tévedések (a sokácok még mindig faekével szántanak, nem ismerik a vasutat, szalonnával fényesítik a csizmát, a legények kötényén nevük szerepel kivarrva, stb.) felsorolása után arra jut, hogy „Lehetetlen ilyen teljesen légbőlkapott dolgokkal néprajzi cikket írni és azokat külföldi lapokban elhelyezni. Nem olyan fontos ugyan, hogy mit tud a külföldi a baranyai sokácokról, de ha már írnak róluk, legalább igazat írjanak”. A közölt felvételek múzeumban megtalálható párjai első, 1923-as útján készülhettek. Ezek közül hármat Kankovszky még az év végén (F 55191, F 55194, F 55198) adott át a múzeumnak, egy pedig (F 306966) az 129-es, mohácsi széria darabja.

Nem tudjuk, hogy milyen folytatása lett a kritikának. Azonban a kutatás során nem került elő további, a magyar sajtóban megjelent néprajzi leírása Kankovszkynak. Az tudjuk, hogy a mohácsiakkal nem szakadt meg a kapcsolata. Az 1923-ban alapított II. Lajos Múzeumnak (ma Kanizsai Dorottya Múzeum) 1931-ben tizenkilenc darab fényképet, 1932-ben „41 darab mohácsi nagyalakú fényképet”. 1933-ban harminc fényképfelvételt és a Pünkösdi királyné szokásához kapcsolódó leírást, kottákat és fényképeket ajándékozott. Ez az anyaga a Néprajzi Múzeumba is bekerült Györffy István hagyatékából A králica címmel, a konkrét dátum jelölése nélkül. A cím is jelzi, hogy Kankovszky felületesen vette fel adatait – helyesen Kraljice (a králica – királynő – ennek szlovák megfelelője). Kankovszky jóvoltából, három busó maszk is került a Néprajzi Múzeumba 1928-ban.

Az 1930 januárjában a Néprajzi Múzeumnak átadott felvételei között két olyan mohácsi kép is van, melyen a helyiek egy sokác kislányt és kisfiút ábrázoló fényképet közlő kiadvány köré csoportosulnak (F 61714 és F 61716). A fotó feltehetőleg azt a pillanatot látjuk, ahogy a Kankovszky által külföldön, a La Pagina (?) kiadványban megjelent képet mutatja modelljeinek (a kép mellett spanyol nyelvű felirat olvasható: Magyarországról, arcok és maszkok).

Kankovszky Mohácshoz köthető anyaga érzékelteti, hogy mily módon zajlott az 1920-as években a Kankovszky több útját jellemző kiszállásos fényképezés. Egyúttal megmutatja azt is, hogy mit jelentett Kankovszky számára a „néprajzi leírás” és mily módon hasznosította (jól vagy rosszul) néprajzi érdeklődését és az ehhez kapcsolódó felvételeit. A településen készült kétszáz felvétel körülbelül tíz évet ível át, témában gazdag, a viseleteken kívül szokásokat (busójárás, húsvét, pünkösdi királynéjárás), városi életképeket is megörökítenek. Több olyan szériát összeállított, mely kizárólag mohácsi képeket tartalmaz (pld. mohácsi húsvét, mohácsi lányok, mohácsiak) és számos más szériája is tartalmaz mohácsi felvételeket.

Az utolsó konkrét dátumhoz köthető mohácsi képek készítése után pár évvel a magyaros stílus égisze alatt készülő fényképek egyre sablonosabbá, üresebbé válnak, már maga Kankovszky is látja és elkerülendőnek tartja a felszínes, giccses témákat az amatőr fotómozgalom képviselői körében. 1934-ben januárjában a Fotóművészeti Hírekben A megúnott képek című cikkében fejti ki véleményét az általa toposznak minősített, részben néprajzi témákról. A következő évben megjelent Hol keressünk új témákat? írásában szintén támadja a kiüresedett képek készítőit, ezzel vitába keveredik a magyaros stílusú fotómozgalomhoz szorosan kapcsolódó vasárnapi népviseleti fotótúrák egyik aktív szervezőjével Ramhab Gyulával. Ramhab válaszának záró bekezdésében reagál a művészi fotó és a néprajzkutatók kapcsolatára is: „[…] a művészi fényképezésnek semmi köze a néprajzi tudományokkal hivatásból foglalkozók munkájához”. Kankovszky úgy véli, hogy más témák kiaknázatlanok (természet, technika) maradnak az amatőr fotósok körében, mert attól a sikertől (kiállításokon való megjelenés), mely a népéleti képeket övezte a stílus születésének idejében, nem tudnak elszakadni, azonban újat sem tudnak már mondani. Az általa javasolt új témák kifejtése után így folytatja: „A művészi fényképezés eleget tett a falu szépségeinek feltárása tekintetében, ha a népélet érdekességeinek megmentésére vonatkozólag egyéb feladatok akadnának még – mert akadnak még bőségesen! – ez már nem a művészi, hanem a néprajzi tudományokkal hivatásból foglalkozó körök munkarendjébe tartozik.”

Kankovszky felvételeinek többsége, mintegy háromnegyede 1920 és 1930 között készülhetett, a fennmaradó egynegyed az 1930-as évek első felében. Ez is jelzi azt a megtorpanást, amit Kankovszky cikkeiben írt a néprajzi tárgyú fotózásról, melyen ő maga sem talált később fogást, újítási lehetőséget. Az etnográfia témától való eltávolodás ellenére Kankovszky élete végéig aktívan, még ha kritikával kezelve is, támogatta és képviselete a magyaros fotográfia ügyét, kísérletet téve annak megújítására. Az etnográfiai típusú, kéziratban, elsősorban a szériákban található írásai is a vizsgált korszak első felében sűrűsödnek, minél többet és több néprajzkutatóval dolgozott, annál inkább érezhette, hogy nem az ő feladata az ilyen típusú felvételek szöveggel való ellátása. Ez a – valószínűsíthető – felismerése nem kisebbíti azt a tényt, hogy a magyaros stílushoz köthető fotográfus kortársai közül ő került legközelebb a korabeli néprajztudományhoz.

Bővebben:

Bata Tímea: „Az volt a fő célom hogy megörökítsem mindazt, ami szép és gyűjtéseimet tökéletesítsem”. Kankovszky Ervin és a néprajzi fotográfia. Fotótörténet 2. Budapest, Magyar Fotótörténeti Társaság, 2022, 145-172.

Szerző: Bata Tímea

Források és szakirodalom

Kankovszky Ervin levelei. Néprajzi Múzeum Iratai (NMI) 1921/50, 1922/108
Kankovszky Ervin: A králica. Kézirat. NM EA 23725
Baki Péter: „Kankowszky Ervin – a fotóművész”. In. Uő: Kankovszkyék. Budapest, Magyar Fotográfiai Egyesület, 2003, 10-17.
Ethnographia: Társasági ügyek. Ethnographia 1927, 38, 274.
– fazekas -: Az amatőr fényképész. Helyszini közvetités egy régi amatőr otthonából. Magyarság 1935. június 16., 26.
Fotóművészeti Hírek: Egyesületi hírek [Gönyey Sándor tagsága]. Fotóművészeti Hírek 1922, 2., 5., 59.
Fotóművészeti Hírek: Kankovszyk Ervin kitüntetése. Fotóművészeti Hírek 1929, 9., 11., 17.
Győri Lajos: Elfelejtett fotótörténészünk. Kézirat. agyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképek Adattár – Kankovszky dobozok
Győri Lajos: Múzeumalapító fotográfus. Kézirat. agyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképek Adattár – Kankovszky dobozok
its.,: Milyenek a baranyai sokacok? Mohácsi Hirlap 1925. május 17., 15., 20., 1-2.
Kankovszky Ervin: A baranyai sokácok. Pesti Hirlap 1925. április 26., 38-39.
Kankovszky Ervin: Hol keressünk új témákat? Fotóművészeti Hírek 1935, 16., 10-11., 245-246.
Kankowsky Ervin: A megúnott képek. Fotóművészeti Hírek 1934, 15., 1., 15-16.
Kerny István: Értékeink. Kankowsky Ervin. Fotóművészet 1943, 6., 8., 3-5.
Kincses Károly: Mítosz vagy siker? A magyaros stílus. A magyar fotográfia történetéből 21. Kecskemét, Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001
Központi Értesítő: Kivonat a magyarországi kereskedelmi cégekről. Központi Értesítő, 1916. július 23., 41., 59., 947.
Mohácsi Hirlap: Tudósok Mohácson. Mohácsi Hirlap, 1923. április 8., 2-3.
Mohácsi Hirlap: Magyar tudós Mohácson. Mohácsi Hiralp, 1924. április 27., 3-4.
Mohácsi Hirlap: Hirek. A múzeum gyarapodása. Mohácsi Hirlap, 1931. december 13., 4
Mohácsi Hirlap: Hirek. Mohácsi múzeum gyarapodása. Mohácsi Hirlap, 1932. június 26., 5.
Mohácsi Hirlap: Mohácsi II. Lajos Múzeum. Mohácsi Hirlap, 1933. május 14., 2.
Ramhab Gyula: Válasz ’Hol keressünk új témákat’ című cikkre. Fotóművészeti Hírek, 1935, 16., 12., 276-277.