Az első „terepfotósok” egyike

Pápai Károly 1890-es palócföldi fényképei

Munkácsi Bernát és Pápai Károly 1889. július 15-én érkeztek vissza a vogulok és osztjákok között végzett közel másfél éves kelet-szibériai kutatóútjukról. Reguly Antal nyomában jártak, az ő kutatásait mélyítették el, illetve folytatták. Reguly már Magyarországon kutatva elsőként készített fényképfelvételeket a Palócföldön 1857-ben. Pápai ezen a téren is elődje nyomában járt, ő maga is az etnográfiai kutatás eszközeként élt a fényképezés lehetőségével. Míg Reguly munkái nem maradtak fenn, az ő szibériai felvételeit a Néprajzi Múzeum és az MTA Könyvtárának kézirattára őrzi. Fényképei és jegyzetei segítségével a közelmúltban Reguly több informátorát is sikerült utólag azonosítani. Pápai hazatérését követően kiállította néhány felvételét, illetve a gyermekélettel kapcsolatos obi-ugor tárgyait az Országos Kisdednevelési Kiállításon. A következő évben több fényképét beküldte a műkedvelő fotográfusok épp akkor szerveződő nagyszabású országos kiállítására, amelyet az Andrássy úti műcsarnokban – a mai Képzőművészeti Egyetem épületében – rendeztek meg 1890 nyarán. A Kárpát Egyesület budapesti szakosztálya által kezdeményezett bemutató az első átfogó seregszemléje volt a fotográfia magyarországi művelőinek. Ez volt az a két alkalom, amikor a rokonnépekről először láthatott fényképeket a magyarországi publikum. Nagyobb visszhangot ugyan nem keltettek, a „Szibériából hozott ugorok képeit” a korabeli sajtószemlék azért megemlítették, s a fotókiállításon a Kárpát Egyesület ezüstéremmel díjazta azokat.

Pápai Károly másokhoz hasonlóan „kerülő úton” lett a még csak alakulóban lévő szakma, a néprajz művelője. Tanári képesítést természetrajzból és földrajzból szerezett, doktori oklevelet az esztétikából, bölcseletből és antropológiából. Kezdetben Török Aurél embertani tanszékén segédkezett a professzor mellett. A fényképezéshez a földrajzi és az antropológiai érdeklődés vezethette el, minthogy mindkét szakterület módszertani kelléktárába illesztette a megfigyelés, tényrögzítés eme technikai eszközét. Arra vonatkozóan nincs semmilyen információ, hogy Pápai hol tanult meg fényképezni, tán a budapesti, vagy inkább a berlini, lipcsei egyetemi évei során. Az akadémiának benyújtott szibériai kutatási tervében már szerepelt, hogy ha kellő anyagi eszközök állnak rendelkezésére, „úgy fényképi felvételeket tehetnék”. Valószínűleg ekkor szerezte be 13×18-as méretű felvételek készítésére alkalmas fényképezőgépét.

Pápai Károly 1890 nyarán öt hetes pihenéssel egybekötött kutatóutat tett Hont, Gömör és Nógrád megye egyes palóc falvaiban a Földrajzi Társaság anyagi támogatásával. A társaságnak írt beszámolójában útját szerényen „néprajzi kirándulásnak” nevezte, s az útvonalát és a meglátogatott településeket a következőképpen összegezte: „Utam kiindulási pontja Ipolyság volt. Ennek környékén (Tesmag, Kelenye) figyeltem meg az ipolyvölgyi palóczokat, honnan az összehasonlítás kedvéért egy tót [szlovák] falut (Hrussó) érintve, keletnek fordultam. Ez irányban Szécsény környékén (Rimócz), majd a Karancs tövében (Lapujtő, Somos-Újfalu), továbbá Ajnácskő vidékén és a Medves-alján (Egyházas-Bást) tettem megfigyeléseket.” Szécsényben Pintér Sándor ügyvéd, „a palóczok lelkes kutatójának” vendégszeretetét élvezte, ahonnét a környező falvakba tett kirándulásokat. A különféle néprajzi kérdések tanulmányozása mellett néhány tucat fényképfelvételt készített, különösen az építkezésre és a ruházkodásra vonatkozóan. Megfogalmazása szerint „a népélet külső oldalának tisztább megvilágítása” céljából élt ezzel a lehetőséggel. Fényképeinek egy további hányadát a részletes fizikai embertani (antropológiai) mérések helyettesítéseként vette föl: „Ez irányban egyelőre be kellett érnem egyes tipikusnak látszó egyének lefényképezésével mellképekben, esetenkint úgy arczban, mint arczélben. Ilynemű fényképeim száma a 40-et meghaladja.” A visszafogott megfogalmazás ellenére a Nógrádi Lapok egy korabeli beszámolója szerint az ifjú tudós mégis csak végzett embertani felméréseket. A „sokféle – a nép által soha nem látott – eszközeivel a test, fej, homlok, orr, szem stb. méréseit [a nép] szívesen tűri, szokásai, babonái után tett kérdéseire mosolyogva de készséggel és okosan, komolyan is felel.” Szécsény nem mindennapi vendége azért jött Nógrádba – így a lap –, hogy összehasonlítási szempontból a palóc népet tegye tanulmánya tárgyává – „minden bizonnyal azon hitben, hogy a vogul és osztják ázsiai nép családokkal rokonságu[n]k legjellemzőbb vonásait e népnél fogja megtalálni”. Pápai a népéleti kutakodás mellett a tájról és várromokról (Hollókő, Fülek, Somoskő, Ajnácskő) is készített fényképeket – jelentése szerint összesen húszat. Több olyan faluban is megfordult, amelyeket a beszámolóban nem nevezett meg. Így 1890 nyarán fényképezett a Nógrád megyei Fülekpilisen, Pincen, Hollókőben, Kishartyánban és a Gömör megyei Ajnácskő közelében lévő Sőregen is.

Pápai 1890-es „néprajzi kirándulása” előtt etnográfus még nemigen járta a falvakat fényképezőgéppel. Ha az Erdély-leíró Orbán Balázstól eltekintünk, akit csak az utókor tekint etnográfusnak (is), s akinek fényképeit csak átrajzolva ismerhették meg a kortársai, csupán Huszka József előzte meg Pápait, és valamelyest Vikár Béla. Pontosabban nem is ő, hanem a felesége Krekács Júlia, aki Pápai előtt egy évvel 50 körüli fényképfelvételt készített Somogyban, kiegészítve ezzel férje folklórgyűjtését. Pápai Károly közel másfél száz darab szibériai és magyarországi fényképe több évvel a tragikusan korán, 1893 telén bekövetkezett halála után került a Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárába a fáradhatatlan néprajzi szervező Herman Antal jóvoltából 1900-ban. A pontos darabszám még tisztázásra vár, tekintettel a duplumokra és a Hermantól átvett hagyatékba már nála hozzákeveredett mástól és máshonnét származó fényképekre.

Pápai a Karancs-vidéken szerzett tapasztalatairól egy kisebb beszámolót is írt a Földrajzi Társaság folyóirata számára. Ennek anyagát a Karancs nyugati tövében fekvő Lapujtő községben gyűjtötte, kisebb részben pedig a hegy keleti oldalán levő Somos-Ujfaluban. Miként írta: „Az első faluban az agg Hives Simon, egy bíró viselt, írástudatlan földművelő volt kirándulásaim kisérője és derék tanítóm a népélet körül; az utóbbi faluban pedig Angyal Mátyás földműves. Lapujtőn közel egy hétig élveztem a Pethő család magyaros vendégszeretetét.”

Angyal Mátyás találkozásukkor 62 éves volt, ezt Pápai is feljegyezte a képkészítés alkalmával. A község anyakönyvi adatai szerint felesége korai halála miatt ekkor már megözvegyülten élt. Négy gyermekük volt, három fiú és egy lány, Angyal Borbála, akit Pápai szintén lefényképezett (noha kettőjük viszonyát nem tüntette föl). Lehetséges, hogy apa és lánya egy háztartásban éltek. József nevű fia vasgyári munkás lett, bejárt munkára Salgótarjánba. Amikor Angyal Mátyás, Pápai egykori vezetője 1899-ben meghalt, ő jelentette be napszámos apja elhunytát az anyakönyvi hivatalban. Kevesebbet árulnak el az anyakönyvek Pápai Károly lapujtői kalauzáról, Hives Simonról. Benne volt a korban, ez kétségtelen: 1822-ben született, és még bőven a forradalom előtt kötött házasságot 21 éves korában. Ő még a jobbágyvilág tanújaként emlékezhetett a régi világra. Több nem deríthető ki róla, amikor felesége 1898-ban elhunyt, már nem volt életben. Fénykép a fennmaradt anyagban nem őrzi emlékét, habár Pápai alighanem őt is kamerája elé állította.

A „terepen” zajló fényképezés körülményeiről keveset lehet tudni. A fennmaradt kettős képek azt tanúsítják, hogy Pápai ismerte az üvegnegatív megosztásának technikai módszerét. Számos esetben élt ezzel a gazdaságos eljárással, például az emberi arcot szemből és profilból rögzítő antropológiai felvételek készítésekor, vagy építmények fotózása során.

A korkülönbségeket jól érzékeltető egyéni portrék mellett Pápai kisebb-nagyobb csoportokat is megörökített. A csoportképek készítését részben a viseletek dokumentálásának igénye, részben az antropológiai jegyek rögzítése érdekében alkalmazta. Ezt a gyakorlatot szibériai munkája során alakította ki. Érdemes bővebben idézni, hogy ottani módszerét hogyan magyarázta. Az antropológiai felvételek kapcsán jegyezte meg, hogy „ezek első sorban az arcz-tipust feltüntető fejalakok [képei]. Ilyeneket utam folyamán annak különböző pontjain nagyobb számban készítettem. Minthogy itt a fényképezettek kiválasztása némileg önkényes lehet: ezen baj elhárítására csoport-képek szolgálnak. Egy-egy ily csoport-képen egy falu vagy vidék lakói vannak együtt minden válogatás nélkül. E csoportképek, melyeknek létesítése nem járt minden nehézség nélkül, képét nyújtják az egyes tájak ruházkodásának is.” Hozzáfűzte még, hogy ezek a képek főleg a megfigyelő számára bírnak jelentékenyebb antropológiai értékkel. A fényképezés szerepét tehát ebben látta, vagyis másként: a képpel történő adatnyerésben, jegyzetelésben. Herman Antal, aki a néprajzi társaság tagjainak figyelmébe ajánlotta a műkedvelő-fotográfiai kiállítást, úgy fogalmazott, hogy ha az etnográfia valóban egzakt tudomány akar lenni, fel kell használnia a technika legújabb vívmányait. A fonográfot, és azt a lehetőséget, hogy „photographiákban fixirozzuk a néprajzi tárgyakat”.

Pápai egy megjegyzéséből kiderül, hogy kis fényképkészülékét nem maga cipelte – legalább is akkor, amikor Lapujtőn elhatározta, hogy felmegy a 700 méter magas Karancs-hegy tetején lévő Szent Margit-kápolnához. Az út a faluból a Kápolna-csúcsra másfélórát vett igénybe. „Nekem késedelmet okozott agg vezetőm – írta –, kit, mint a vidék legalaposabb ismerőjét vettem magamhoz. Öregem, kinek egész podgyásza kis fényképkészülékem és egy darab kenyér von, a hegynek menve ismételten szédült és leülni kényszerült. Gyengesége okát nem korában, hanem a hőségben kereste.” Pápai már vissza akart fordulni, amikor két faágakat gyűjtő asszonnyal találkoztak, akik „meglepő gyorsasággal” felvezették őt a kápolna elé. Gépét ekkor már maga vitte. Vezetője – az öreg Hives Simon lehetett –, egy óra múlva érte csak utol a kápolnánál. Közben Pápai megpihenve a kápolnaromot megtekintette és lefényképezte, amely felvétel fennmaradt a hagyatékában. A századvégen már erősen romos, legendák övezte kápolnáról csak elnagyolt, szórványos leírások ismeretesek, fénykép nem maradt az utókorra. Pápai fényképfelvétele sem volt ismert mindezidáig, ezúttal jelenik meg első ízben. Ez is, mint a többi megmaradt üvegnegatív 13×18-as méretű. A képek egy hányada csak kontaktmásolatban, vagy nagyításban őrződött meg.

A ma Szlovákiához tartozó Ajnácskőt és környékét inkább turistaként járta be, mint etnográfusként, amiről két folytatásban közölt cikket írt a Turisták Lapja számára. Az ajnácskői fürdőtől kiindulva megmászta a völgyet nyugatról határoló Pogányvár nevű hegygerincet, egy másik alkalommal pedig a falutól egy órányira fekvő Sőregre ment el, s bebarangolta a mögötte lévő Várhegyet és környékét. A hagyatékban egyetlen ajnácskői felvétele maradt meg, Pál Zsuzsi 23 éves ajnácskői leány arcképe. Sőregen egy 39 éves férfit fényképezett le, valamint egy-egy csoportképet készített férfiakról, illetve leányok és asszonyok egy csoportjáról. Cikkében a földtani jelenségeket részletezte, hivatkozott régészeti adatokra, idézett helyi legendákat. A lap illusztrációként Dörre Tivadar négy rajzát hozta, amelyeket Pápainak a Pogányváron és Sőregen felvett fényképei alapján készített. Ezek eredetije valószínűleg a rajzolónál maradhatott, mert a hagyatékban nincsenek meg. A két faluban rövid időt tölthetett, mindössze a hegymászás előtti pihenésként kapta lencsevégre azt, akivel épp összefutott, vagy akiket gyorsan sikerült csoportba rendeznie egy dokumentáció erejéig. A cikkében csak futólag, név nélkül említette meg vezetőjét, akitől a Pogányvár török kori hagyományait idézte. Másokra ebben az írásában nem hivatkozott, úgy látszik, hogy itt a változatos táj, a bazaltkúpok, a várromok foglalkoztatták, s nem az időigényesebb elmélyülést igénylő népélet tanulmányozása.

Az 1890-es „néprajzi kiránduláson” felvett fényképekből Pápai életében mindössze két néprajzi jellegű felvételt tudott átrajzolás nélkül közreadni. Ezek a Földrajzi Közleményekben a Karancs vidéki palócokról írt tanulmányában jelentek meg. Az egyik Lapujtő látképe, jól kivehetően a településformával, az út menti házakkal, a másik jellegzetes viseletkép: három ünneplőben megörökített asszonyt mutat – kettőt szemből, egyet oldalnézetből. (A cikkben egy harmadik kép is szerepel, de ez a Karancsról készült „tájfotó”.) A kezükben énekeskönyvüket tartó asszonyokat ábrázoló fénykép vasárnapi felvétel, a templomba menő asszonyok közül sikerült kiválasztania őket, hogy türelemmel gépe elé álljanak. A képaláírás – Karancsalji palóczasszonyok ünneplőben – nem pontosítja, hogy melyik faluról van szó, de a képen felismerhető Angyal Borbála révén megállapítható, hogy a publikált kép szintén Somosújfaluban örökítette meg az asszonyok nyári ünnepi viseletét.

Pápai Károly a következő két nyáron folytatta kutatását. Ekkor a gömöri, nógrádi tájaktól nyugatabbra, több Borsod megyei települést keresett föl. Elsősorban a Bükk északnyugati oldalán levő falusias jellegű mezőváros, Apátfalván és környékén gyűjtött néprajzi anyagot. A fényképi jegyzetelést itt is folytatta. Az apátfalvi megfigyelései képezték alapját a palóc faházról írt tanulmányának, amely kiegészítő vagy eltérő adatokat máshonnét is tartalmaz, például Lapujtőről, Tesmagról, Rimócról. A Néprajzi Társaság folyóiratában, az Ethnographiában megjelent dolgozatot a népi építkezés első szakszerű néprajzi tanulmányának szokás tartani. Hiába voltak kéznél saját helyszíni fényképfelvételei, a cikk 9 rajzzal jelent meg, a néprajz iránt elkötelezett Bellosics Bálint bajai rajztanár jóvoltából, aki Pápai fényképeit és vázlatait nyomda alá rajzolta. Akik utána jöttek, Jankó János, Semayer Vilibáld, Bátky Zsigmond, Ernyey József és mások, már szerencsésebbek voltak. A néprajzi terepfotók ázsiója gyorsan emelkedett, amit a fényképezés és a nyomdatechnika fejlődése, a költségek csökkenése is elősegített. A terepen tudományos igénnyel fényképező etnográfusok sorát azonban leginkább Pápai Károly nyitotta meg.

Szerző: Fejős Zoltán

Forrás

H[erman] A[ntal]: Műkedvelő-fotográfiai kiállítás. Ethnographia, 1. 1890. 1. 57.
Dr. Pápay Károly Nógrádban. Nógrádi Lapok, 1890. augusztus 10.
Pápai Károly: A voguloknál és osztjákoknál. Ethnographia, 1. 1890. 3. 119–130.
Pápai Károly: Előleges jelentés a palóczokhoz tett néprajzi kirándulásomról. Földrajzi Közlemények, 18. 1890. 8. 393–395.
Pápai Károly: A Karancs és a Karancsalji palóczok. Földrajzi Közlemények, 19. 1891. 5–6. 217–248. (Önálló füzetként: Budapest, 1891.)
Pápai Károly: Ajnácskő és vidéke. Turisták Lapja, 3. 1891. 163–169., 205–214.
Pápai Károly: A palócz faház. Ethnographia, 4. 1893. 1–3. 1–31.

Kapcsolódó irodalom

Bata Tímea: Huszka József és a fényképezés. Néprajzi Értesítő, 89. 2007. 127–154.
Lenkei Henrik: Emlékezés Pápai Károlyról. In: Emlékkönyv Munkácsi Bernát hetvenedik születésnapja alkalmából. Magyar Nyelvőr, 40. 1930. 159–163.
Peternák Miklós: A látvány technikái. Kié a másik arca? Fotótörténet, 2. 2023. 27–113.
Selmeczi Kovács Attila: Néprajzi fényképezésünk kezdetei. Reguly Antal palócföldi fotográfiái. In: Fejős Zoltán (szerk.): Fotó és néprajzi muzeológia. Tanulmányok. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2004. 73–81.
Vándor Anna: Az antropológus Reguly adatközlői. Nyelvtudományi Közlemények, 106. 2009. 306–342.