Békés Gyula műterme Gyulán, Nagyszalontán

A Néprajzi Múzeum vidéki fényképészműtermeinek gyűjteményéből 6.

A Néprajzi Múzeum munkatársai 1921-22-ben közel száz település fotóműtermében 25000 üvegnegatívot vásároltak. Az akkoriban kortárs gyűjtésnek számító munka középpontjában az értékmentés állt, hiszen az első világháború során a műtermek forgalma a családi fotózások miatt megtöbbszöröződött, az üvegnegatívok tárolása gondolt jelentet, ezért kidobálták vagy üvegeseknek adták el őket. Egyrészt múzeumba kerülésük megőrizte őket az utókornak, másrészt a századforduló évtizedeiben eltűnő, átalakuló népviselet és vidéki életmód fontos forrásának tekintették ezeket a felvételeket.

A sorozat egy-egy műteremből származó múzeumi fotókorpusz rövid bemutatására vállalkozik.

Békés Gyula (1866–1944) Gyulán működő udvari fényképésztől a Néprajzi Múzeum megbízásából Györffy István és Viski Károly 369 darab felvételt vásárolt (F 49890 – F 50258), melyek mintegy hatvan százaléka a történelmi Békés (Gyula és környéke), fennmaradó része pedig Bihar (Nagyszalonta és környéke) megyei vonatkozású. Gyulán a szerzeményezés idején, 1921-ben több műterem is működött, például Bucskó Gyula, Feldman Sándor, Oravecz Jenő fényképészek stúdiói, ezek közül az 1910-es években Békés Gyuláé volt a legnépszerűbb és legismertebb.

Békés Gyula családja 1887-ben magyarosította nevét Kleinről, Gyula pályája elején Fekete Sándor nagyváradi műtermében dolgozott. 1893-ban költözött Gyulára, a következő évben Fai (Fay) Izidor fotográfus özvegye a Fő utca 38. szám alatt nyitott új műterem vezetésével bízta meg. Fai Izidor 1892-ben, 34 éves korában hunyt el váratlanul, ezt követően özvegye Bleyer (Székely) Aladárt bízta meg a már meglévő, Körös-parti műterem vezetésével. Az új, Fő utcai műterem megnyitásáról a Békés hetilapban a következő hirdetést olvashatjuk: „Van szerencsém t. cz. becses tudomására hozni, hogy folyó hó 22-től kezdve a Jontz féle házban (Fő-utcza 38. szám) ezelőtt Hefele-féle ház, az újonnan e czélra épített műterembe helyeztem át eddigi üzletemet, melyet minden kényelemmel, nem kimélve anyagi áldozatot, egészen uj az optika által eddig elért legtökéletesebb gépekkel láttam el és a legmagasabb igényeknek megfelelően rendeztem be. Üzletem vezetésére Békés Gyula urat volt szerencsém megnyerni, ki utóbbi időben Fekete Sándor úr udvari fényképész műtermét több éven át önállóan vezette, és az ország elsőrendű műtermeiben szerezte tapasztalatait. Készítek a legkisebb visite kártya alakú képektől egész életnagyságig, úgyszintén aquarell és Chromó fényképeket, hű nagyításokat régi elavult képek után fényképben vagy kréta rajzban. Elvállalok mindennémű csoportok, tableaux összeállításokat egyletek részére; valamint elvállalok épületek, tervek, belső termek és állatok le fényképezését. Eszközlök pillanatnyi felvételeket egy másod-percz tizedrésze alatt, legújabb találmányé pillanatnyi záróval. Felvételek borult időben a legjobb sikerrel eszközöltetnek.” (Békés 1894.)

Békés Gyula a következő évben, 1895-ben feleségül vette az özvegyet. A műterem 1900-ban átköltözött a Városháza u. 8. szám alá. Békés 1903-ban váltotta ki iparengedélyét. A gyulai műterem mellé 1902-ben megvásárolta Békéscsabán (Fő tér) Fehér Flóris üzletét, átalakította, és felújítva nyitotta meg új közönségének, 1910-ben ezt a fényirdát Haidler Vilmos vette át. Békés Gyula Orosházán 1904-ben, valamint a Bihar megyei Nagyszalontán 1910 és 1925 között, Aradon 1918-ban is működtetett fotóstúdiót. Idősebb korára jogász fia, György vezette a gyulai műtermet. Békés Gyula 1942-ig rendelkezett iparengedéllyel, 1944-ben hunyt el betegség következtében. A műterem ekkor fia nevén szerepelt egy összeírásban (Kereskényiné Cseh 1994, 72). A Békés család tagjainak többsége a holokauszt áldozata lett. A gyulai műtermet 1944 után az egyik békéscsabai fényképész, Ábrahám Béla vette át.

Békés Gyula a békési város eseményeinek, vezetőinek, egyleti életének és polgárságának fényképésze volt. 1910-ben nála készíttetett fotókat a Gyulára látogató József főherceg, majd 1922-ben József Ferenc főherceget fényképezhette le műtermében (Békés 1922b): „A minap városunkban időzött József Ferenc főherceg ittléte alatt a kamarása és gróf Almásy Alajos kíséretében meglátogatta Békés Gyula fényképész műtermét. Azzal a kijelentéssel örvendeztette meg Békést, hogy atyjától, József főhercegtől hallotta, hogy Békés milyen kiváló szakember és édes atyjának legjobb fényképei az ő műtermében készültek; azért kereste fel ő is, hogy egy jó felvételt készíttessen. Békés Gyula elmondotta a fiatal főhercegnek, hogy már nagyatyját volt szerencséje fényképezni, édes atyja pedig valahányszor Gyulán, vagy a környéken járt, mindannyiszor levétette magát általa. Mikor pedig Domby Béla a kecskeméti ezred tiszti étkezője számára meg akarta festetni az arcképét, Békéshez utasította modellért, mint ahol a leghívebb fényképe szerezhető meg. A fiatal főherceg hosszasan időzött a műteremben és több helyzetben levétette magát”. (Békés 1922)

Békés a város társasági és közművelődési életének számos mozzanatát megörökítette. A fotográfus korábban részt vett a Karácsonyi János által írt megyei monográfia (Karácsonyi 1896) elkészítésében, melyben Békés Gyula nevének feltüntetése nélkül ugyan, de több épületfotóját közölték (Szabó 1971:330). A következő évben a város főügyésze és helytörténésze, Oláh György megbízta egy, a megye etnográfiáját bemutató munka fényképfelvételeinek elkészítésével. „Békésmegye ethnographiája. Ez alatt a czim alatt a békésmegyei közművelődési egyesület kiadványaképpen az alelnök Oláh György, Békésvármegye jeles tollú főügyésze értékes munkát fog közrebocsátani. Nagyértékűnek jelezhetjük e munkát, mert a letűnő század modernizáló hatása alatt mindinkább veszti a nép sajátságait s a népies szokások, népies viselet s a nemzeti erő e számtalan nyilvánulásai mindinkább beleolvadnak a kozmopolitaság szürke folyamába s unokáink előtt lehet hogy ismeretlen fogalommá változik a magyar néptypus. Ezeket a hagyományokat megőrizni az utókor számára van hivatva a nagybecsű munka, mely képekkel lesz illusztrálva. Hű czinkografiai reprodukcziókban lesznek megörökítve a népéletből vett egyes jelenetek, s a vármegye minden vidéke és minden nemzetiségéből egy typikus népies alak lesz megörökítve. Megnyitja a sorozatot a sárréti nép, ez faji sajátságokban oly erős, teljes magyar vérű nép s Békés Gyula gyulai fényképész közreműködése lehetségessé teszi, hogy a képek aránylag igen jutányos áron örökíttessenek meg az utókor számára. Már e hét elején felvételeket fognak eszközölni a Sárréten s remélhető, hogy az egyes falvak elöljáróságai illő támogatással járulnak hozzá a kivitelhez.” (Békés 1897a.) A Békés hetilap későbbi tudósítása szerint az Oláh-féle etnográfiai munkához a fotók egy része el is készült, a leírás egyben érzékelteti, hogy az 1890-es években a falusiak hogyan vélekedtek a hozzájuk érkező fotográfusról: „Békésvármegye etnográfiájához, melyet mint jeleztük, Oláh György szándékozik megírni, Békés Gyula udvari fényképész a héten kezdte meg a képek felvételét. Szerdán Szeghalmon és egy pár sárréti pusztán tett érdekes, a népélet egy momentumát feltüntető felvételeket. A nagy és nehéz munkát természetesen igen nehéz volna a községi elöljáróságok szívélyes támogatása nélkül végezni, mert a nép gyermekei nem igen szeretnek az ördöngősmasina elé állani. »Meglátják, kentek« mondta egyik sárréti ember »megint adó lesz ebbűl«. A derék fényképésznek úgy kell kapaczitálni némelyiket egy órai beszéddel. Felvételeket tesznek még a megye több helyén, a tót és oláh lakta vidékeken is.” (Békés 1897b.) A könyv végül – feltételezhetően Oláh György 1900-ban bekövetkezett halála miatt – nem készült el.

Békés Gyulának a népéletet megörökítő, sajtóból ismert munkája egy gyulavári aratási ünnepélyen készült: „Almásy Dénes gróf gyulavári uradalma aratási ünnepélyéről Békés Gyula gyulai fényképész fölvétele alapján három sikerült képet hoz az »Ország Világ« utolsó száma. Az első kép az aratók díszfelvonulását, a másik kettő pedig az aratók megvendégelését ábrázolja.” (Békés 1901.) A fotók a fényképész megjelölése nélkül jelentek meg az ünnepélyről szóló beszámoló illusztrációjaként (Ország-Világ 1901). Pontos időpont megjelölése nélkül, valamikor a századfordulón készíthette aratóünnepet megörökítő két felvételét Sarkadon, melyekből több változat is bekerült a múzeumi gyűjteménybe.

Györffy és Viski Békés Gyula műtermének hatalmas fotókorpuszából az alapvetően parasztpolgári társadalom számos rétegéről készült fotót válogatott ki, elsősorban a viseletekre fókuszálva. A fotók jelentős részénél ismert a képen szereplő neve. Az egyes foglalkozások megjelenítésére több példa található a fényképek között.

Az egyéb okból vagy kifejezetten fényképkészíttetés céljával Gyulára érkezők a műterem vonzáskörzetét is megadják: a képen látható személyek lakóhelyét tekintve harmaduk gyulai, gyula vidéke megjelöléssel a felénél kicsit több és konkrét településsel jelölt 15 százalék, ezek Doboz, Gyulavári, Mezőberény, Póstelek, Szeghalom, Tótkomlós, Vésztő. Nagyszalonta esetében Szalontán kívül Sarkadról, Tamáshidáról érkeztek a műterembe. A publikációkban, más gyűjteményekben fellelhető Békés Gyula-felvételek adataiból, a műtermi háttér és kellékek változásából kiindulva a Néprajzi Múzeumba datálás nélkül került állomány többnyire a gyulai műterem 1900 és 1910-es évek vége közti, tehát a Városháza utcában lévő stúdió, míg a nagyszalontai az 1910-es éveket ölelik fel. Az üvegnegatívok mérete változó, 9×12, 10×15, 12×16, 12×16,5, 13×18 és 18×24 cm.

Békés Gyula és Bleyer, a később Székely Aladár kapcsán fennmaradt egy anekdota, mely Békés szakmaiságát hangsúlyozza. Donáth Pál nagybátyjától, Békés Gyulától tanulta a fotográfus mesterséget, majd Nagyszénáson nyitott műtermet. Az ő révén maradt fenn az a történet, mely szerint „Székely Aladár megkérte a befutott Békés Gyulát, csináljon neki egy kirakatra való képet előkelő megrendelőinek felvételeiből és akkor felköltözik Pestre. Ez megtörtént. Mikor a mágnások meglátták a képeket, azt hitték, hogy a sokak által ismert Békés Gyula műhelye költözött a fővárosba. Elindult az üzlet, s miután Székely Aladár ugyan ismeretlen, de ügyes fényképész volt, megállta a helyét és jelentős táborra tett szert.” (Koszorús 1977, 222.)

Szerző: Bata Tímea

Irodalom:

Békés: Új fényképészeti műterem. Békés, 1894, 26. 17. sz. 1894, 4.
Békés: Békésmegye ethnographiája. Békés, 29. 33. sz. 1897a, 5.
Békés: Fényképezés a községekben. Békés, 29. 34. sz. 1897b, 2.
Békés: Almásy Dénes Gróf. Békés, 33. 35. sz. 1901, 2.
Békés: Egy fényképész kitüntetése. Békés, 54. 75. sz. 1922, 2.
Békésmegyei Közlöny: Békés Gyula hirdetése. Békésmegyei Közlöny, 29. 64. sz. 1901, 5.
Békésmegyei Közlöny: Haider Vilmos hirdetése. Békésmegyei Közlöny, 37. 59. sz. 1910, 10.
Durkó Károly- Durkóné Illés Bernadett – Balla Tibor: Gyula régen és ma XI. Gyulai fényképészek (1869–2014). Gyula: Gyulai Évszázadok Alapítvány, 2014.
Karácsonyi János: Békésvármegye története I–III. Gyula: Békés vármegye közössége, 1896
Kereskényiné Cseh Edit: A gyulai zsidóság és a vészkorszak. Dokumentumok. Gyula: Békés Megyei Levéltár. /Gyulai füzetek, 6./, 1994
Koszorús Oszkár: Székely Aladár és Orosháza. Békési Élet. 12. 2. 1977, 215-224.
Ország-Világ: Aratási ünnepély gróf Almásy Dénes gyulavári uradalmában. Ország-Világ, 22. 34. sz. 1901, 676–677.