A legrégebbi székelykapu – Mikháza 1673

Szinte Gábor (1874-1914) rajztanár munkásságának egyik legismertebb és a néprajztudományban leginkább hivatkozott hozadéka a székelykapukról gyűjtött anyag és ehhez kapcsolódó tanulmánysorozata. Szinte Gábor Budapestre költözése után, 1899-től folyamatosan kapott megbízatásokat a Néprajzi Múzeumtól elsősorban a népi építészet dokumentálását célzó erdélyi terepmunkára. 1913-ig összesen tíz alkalommal végzett gyűjtést a múzeumnak, melynek eredményeképpen háromszáztizenöt fényképét és közel száz rajzát őrzi az intézmény, ezeken majd száz kaput örökített meg. Az iskolai szünetekre időzített útjai közül a másodikon, 1900-ban Szinte Gábor dokumentálta először és hívta fel a figyelmet Maros-Torda megyében járva a mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült kapujára, mely a legrégebbi fennmaradt székelykapu.

Szinte Gábor a felkeresett helyszíneken fényépekkel és vázlatrajzokkal dokumentálta a kapukat, majd később a hitelesség és a méretarány kedvéért körzővel és vonalzóval készített rajzain a kapuk szerkezetére koncentrált, megjelent tanulmányaiban részletes leírásokat is közölt róluk. A székelykapu elnevezést Szinte hibásnak tartotta, galambbúgos nagy- és kiskapu kifejezéseket használta, hivatkozva a székelyek szóhasználatára (Szinte 1909. 172).

Szinte Gábor erdélyi, székelyföldi útjai során a 20-21. század fordulóján azt tapasztalta, hogy a kapuállítás szokása visszaszorulóban van, így dokumentációjának célja volt az is, hogy az mintául szolgáljon: „A táblák készítésénél főleg arra vigyáztam, hogy a lényeges alkatrészek a maguk valóságában, vagyis mértanilag derékszögű vetületben álljanak a szemlélő előtt, de úgy hogy azt az adott méretek szerint bárki is lemérhesse és utána csinálhassa.” (Szinte 1909. 52-53.) (2-3. kép)

A mikházi kapuról a múzeumnak leadott jelentésében Szinte többek között ezt írta: „Meg találtam a székely kapuk ős typusát, mely architechtonikus beosztása ép úgy mint külső díszére nézve, az eddig ismert székely kapuk közt a legelső helyet foglalja el. Épült 1673ban, tehát még mint régiség is figyelemre méltó.” (NMI 1901/59. 2.) Itt és későbbi tanulmányában is megjegyzi, hogy ezt a kaput még nem árasztotta el a virágos ornamentika, melyet a 17. századi reneszánsz stílus eredményezett. Az átépítések ellenére szerkezetében megmaradtak a román és gótikus formák (Szinte 1909. 46–49). 1666 és 1670 között a kolostor házfőnöke Kájoni János volt, a ferencesek emlékezete szerint, feltehetően ő építtette a kaput. A fedeles, kötött kapu különleges dísze a zárt kaputükrön lévő sugaras nap és a faszegek hangsúlyos szerepe a díszítésben (Balassa 2011. 108).

Az Erdély című folyóirat Marosszék cikkében Szinte közli a kapu általa készített fényképét és a hozzá kapcsolódó adatokat (Szinte 1903. 34–36). Itt így fogalmaz: „a galambbúgos kapuk ősapját látom a remek alkotásban”. Már ebben a cikkében javasolja a kapu múzeumba kerülését: „Romladozott állapotában nem sokáig maradhat fenn, s így kívánatos volna, hogy legalább a felső szerkezete, mely eredeti és elég ép, valamelyik múzeumunk számára megszereztessék.” (Szinte G. 1903a:36.)

Szinte Gábor 1901 és 1910 között egy listát állított össze a múzeum számára, melyben számos más kapu mellett elsőként ajánlja megvásárlása, megmentésre a mikházi kaput (NMI 1919/53). A Néprajzi Múzeum munkatársai, Seemayer Vilibáld és Beluleszkó Sándor 1911-ben helyszíni szemlét tartottak, felvételt is készítettek a kapuról (NMI 1911/48). (4. kép) Ezt követően megkezdődött a levelezés Pater Éltes Gábor házfőnökkel a vételálról és szállításról. A házfőnök kérése az volt, hogy a múzeum intézkedjen egy új, modern kő-, cement- vagy fémkapu építtetéséről a régi kapu helyére (NMI 1911/67). A szerkezetileg már meggyengült kaput 1912-ben egy vihar ledöntötte. Végül a 600 koronás, Pater Kristo Modest számára történő vételári kifizetési bizonylat alapján 1913-ban bekerült a múzeumba (NMI 1913/52). A kaput 1965-ben leselejtezték rossz állapotára való hivatkozással. A döntés ellenére darabjai megmaradtak, a szemöldökfa, az egyik kapuláb és 80 darab (Szinte leírása 1900-ban 176 darabot számlált meg), a kapuhoz tartozó különböző korszakból származó faszeggel együtt (leltári szám: 2019.69.1).

A kapu részei a méretarányos rajzzal összeszerkesztve a Néprajzi Múzeum A székelykaputól a törülközőig. Szinte Gábor gyűjtései című kiállításán 2015-ben láthatóak voltak. A szemöldökfa az eredeti méreteket érzékeltető fém installációban, a Szinte Gábor által készített dokumentációval a hátterében jelenleg a Néprajzi Múzeum Zoom terében megtekinthető (5. kép). A mikházi kapu történetéről szóló animációs film az épület több pontján látható.

Mikházán végül feltehetően nem épült fel a régi kapuért cserébe kért modern kapu, a kolostor előtt napjainkban is az 1930-ban, Fenyédi Dávid Mózes által készített festett, faragott kapu áll. (6-7. kép) Az 1673-as kapu egy kicsinyített másolatát a kolostorral szemközt található Reneszánsz panzió bejáratánál felállították 2005-ben, a kaput Székely I. faragta. Érdekesség, hogy a kapu melletti kis üveges szekrényben látható Szinte Gábor 1900-ban készített felvételének másolata. (8. kép)

Szinte Gábor korának néprajzi kutatási területeinek meghatározó részét tette ki az eredetkérdés, fejlődési sorok felállítása, ilyen volt a székelykapu kérdése is. A 20-21 század fordulójának meghatározó vitapartnerei ezen a téren egy másik rajztanár, Huszka József (akinek fotó- és rajz hagyatéka szintén a Néprajzi Múzeumban található) és Szinte Gábor voltak. Huszka Ázsiáig vezette vissza a székelykapu formáját és díszítési mintáit. Szinte a szerkezetre koncentrálva a templomoknál épített cinteremkapuból eredeztette azt. Terepmunkájuk során mindketten arra törekedtek, hogy saját elméletük igazolásához gyűjtsenek anyagot. A kapu eredetével később több kutató is foglalkozott. A vitát Szabó T. Attila és B. Nagy Margit zárták le, akik levéltári forrásokat és az elődök által felvett adatokat felhasználva megállapították, hogy a falusi házaknál felállított faragott, fából készült székelykapu az udvarházaknál látott mintákat követte.

Szerző: Bata Tímea

A mikházi kapu történetéről szóló animációs kisfilm:

Szinte Gáborról:

Bata Tímea – Tasnádi Zsuzsanna: A székelykaputól a törülközőig. Szinte Gábor gyűjtései. Budapest, Néprajzi Múzeum, 2015
Bata Tímea: Székely kapuk, fatemplomok nyomában. Szinte Gábor (1855-1914) rajztanár fotográfiái. Néprajzi Értesítő, 95. 2014. 41-64.

Források:

NMI (Néprajzi Múzeum Irattára) 1911/48 Seemayer Vilibald és Beluleszkó Sándor útiszámlái székelyföldi útjukról
NMI 1911/67 A székely kapuk ügye (levelezés)
NMI 1913/52 Pénztári utalvány P. Kristo Modest házfőnök, Mikháza, Marostorda m., részére
NMI 1919/53 Galambúgos székely kapuk megvásárlásra (néhai) Szinte Gábor ajánlata
NMI 634/1965

Felhasznált irodalom:

Balassa M. Iván: A székelykapu. Budapest, Terc Kft., 2011
Szinte Gábor: Marosszék. Erdély, 12. 1903. 20-36.
Szinte Gábor: A kapu Székelyföldön. Néprajzi Értesítő, 10. 1. sz. 40-55; 2. sz. 97-101; 3. sz. 167-178.