Szabolcs megye bemutatkozása az Ezredéves Kiállításon

„A kor néprajztudományának nagy vállalkozása” 4.

„A millennium legillőbb megünneplése volna a mai és a történelmi Magyarország teljes hű képének bemutatása egy nagyarányú országos ethnographiai kiállítás keretében.” – írta Herrmann Antal 1890-ben a közelgő millenniumra készülve. A Millenniumi Kiállítás keretében megvalósuló Néprajzi Falu tervének kidolgozásával „a néprajzi módszerű tájkutatás” egyik mesterét, Jankó Jánost bízta meg az Ezredéves Kiállítás Igazgatósága. Sorozatunk a Millenniumi Falu előkészületeit mutatja be Jankó János fényképein keresztül.

„Nagyméltóságodnak f. é. szept. hó 14én 2016 sz. a. kelt nagy becsű utasítása folytán m. hó 29 és 30án illetve f. hó 1 és 2án beutaztuk Szabolcs vármegyét, hogy a tiszavidéki lakosok építkezési modorát, házberendezését és viselkedését tanulmányozzuk és szerzett tapasztalatunk alapján a vármegye képviseletével egyetértőleg megtegyük javaslatainkat a Szabolcs megye által a kiállítási falu területén állitandó magyarház felépitésénél követendő typus és a berendezésnél figyelembe veendő részletekre nézve.” (Jankó, 1989. 90) Ezekkel a sorokkal kezdte Jankó János és Kovács Gyula azt a levelet, amelyet 1894. október 18-án írtak az őket Szabolcs megye bejárásával megbízó kereskedelmi miniszternek. Majd az utolsó bejegyzésben megjegyzik, hogy részletrajzokat és fényképfelvételeket is mellékelnek a felépítésre javasolt portáról, valamint a megjelenítendő viseletekről. Jankó és Kovács Szabolcs vármegyei kutatóútjáról 11 darab 13×18 cm-es üvegnegatív és 3 darab pozitív kópia került be a múzeum fényképgyűjteményébe két részletben. A negatívokat Jankó Jánostól vásárolta meg a múzeum a megyebejárást követő évben. A pozitív képek, amelyek a levélben említett mellékletként érkeztek az Ezredéves Kiállítás Igazgatóságához, három évvel később, 1898-ban ajándékként kerültek a múzeum tulajdonába. Mindhárom, az Igazgatóság által a falu tervezéséhez használt felvételnek megtalálható az eredeti negatívja a Jankó által átadott anyagban, így tudható, hogy az összes fotó Jankó saját munkája.

Noha az említett levélben a szerzők öt település bejárásáról számolnak be (Büdszentmihály, Kisvárda, Ajak, Anarcs, Tass), felvételeket mindössze kettő két településről, Büdszentmihályról (ma Tiszavasvári) és Anarcsról találunk. Jankó a települések felsorolásában maga is következetlen – vagy több év távlatából már csak a Néprajzi Falu megvalósulása szempontjából fontos települések maradtak meg – ugyanis az ugyancsak általa írt falubemutatásban, amely 1898-ban jelent meg a Matlekovics Sándor szerkesztette Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezredéves fennállásakor és az 1896. Évi Ezredéves Kiállítás Eredménye című munkában – azt írja, hogy a „megyének főhelyén kívül két fészkét látogattuk meg, Büd-Szent-Mihályt és Anarcsot, az a megye nyugati, ez a keleti felében van.” (Jankó, 1898. 862)

A felvételek földrajzi megoszlása erős egyenetlenséget mutat, amely Jankó János kutatási módszerét tükrözi. Míg Büdszentmihályon nyolc darab képet készített, addig Anarcson mindössze hármat. Jankó igyekezett mindenhol az adott területre és népcsoportra jellemző „typust”, tipikusat megtalálni mind az építészetben, mint a viseletben. Ezért felkereste a megyében azt a települést, ahol ezek nagy számban voltak jelen, ott készítette el a felvételek zömét, a többi településen pedig már csak kiegészítéseket tett a fontos típusváltozatokról. Erre a munkamódszerre nem csupán a fotó nyersanyaggal való takarékoskodás miatt volt szükség, hanem az időbeosztás miatt is, ugyanis egy-egy megyében csupán négy-öt napot töltöttek, ami alatt több települést kellett bejárniuk, elegendő időt hagyva mind az utazásra, mind a viseletek és porták felmérésére.

Szabolcs megyében legtipikusabbnak Büdszentmihályt találták, így a Néprajzi Faluban megépítendő lakó- és melléképületet is onnan választották a kutatók. Jankó erről később így ír a falu bemutatásában: „Meg kell jegyeznünk, hogy Büd-Szent-Mihály két község; Bűd lakói megmagyarosodott oláhok, kik egykori nemzetiségükből mindössze görög katholikus vallásukat tartották meg, mig Szent-Mihály lakói törzsökös református magyarok. Mi a kiállítási házat az utóbbiakéiból választottuk ki s hű mása egy szent-mihályi magyar gazda telkének.” (Jankó, 1898. 862-863) Azonban megvizsgálva mind a miniszterhez írt javaslatban szereplő megépítendő ház rajzát, mind pedig a Néprajzi Faluban megépült házról készült felvételt, látható, hogy az épületet Jankóék nem egy az egyben emelték át a kiválasztott gazda telkéről. A Jankó által általános alföldi típusként is jellemzett lakóház az F 269 (u.a. F 981) leltári számú felvételen látható. Összehasonlítva a minisztériumnak küldött javaslatban szereplő rajzzal, valamint a megvalósult házzal, látszik, hogy az épület oromzatát és tornácoszlopait Jankóék díszesebbre cserélték.

Jankó szemléletét mutatja, hogy mivel egy épületen ritkán talált meg minden, az adott területre jellemző elemet, ezért azt különböző épületekről válogatta össze és helyezte el a kiállítási falu házain. A Szabolcs megyei ház esetében Jankó maga is leírja, hogy változtatott a kiválasztott lakóépületen, ugyanis a tipikusat, a helyre jellemző részleteket mindenhol az „ősiben”, a régiben találta meg. Szabolcs megye esetében, a büdszentmihályi épületek egyszerű, vályogtégla, vagy vert falú házak voltak, amelyek a terület bejárásakor elterjedtek voltak a vidéken. Azonban Jankó feltételezte, hogy ahol valaha annyi nyír erdő volt, ott meg kell lennie a hajdani faépítkezés emlékeinek. Ezeket Anarcson találja meg. Három darab száz évesnél is idősebb lakóházat, amelyek falazata tapasztott vesszőfonatból állt, üstökös tetejük alatt belefaragott virágokkal, kereszttel és egyéb díszítéssel ellátott deszkaoromzattal. (Jankó, 1898. 865) Ezek a jellegzetességek az F 279 és F 277 (u.a. F 980) leltári számú felvételen ábrázolt épületeken jelennek meg, amelyekről – kiegészülve az F 278-as épület fotójával – Jankó a díszesebb, három ágban ívesen végződő tornácoszlopokat is beemelte a kiállítási ház tervébe.

A lakóházzal ellentétben a szabolcsi porta egyetlen melléképületét, a tornácos istállót és élelem kamrát, amely Jankó jellemzése szerint „akár lakóháznak is beillenék” (JANKÓ,1898.864) a kutatók minden változtatás nélkül javasolták megépítésre a kiállítási faluban. A lakóépületnek szinte tükörképét mutató melléképület tornáca ugyancsak mindkét végén fallal zárt, s a felvételen jól kivehető a kiállítási javaslatban is kiemelt, az épület végéhez illesztett nyári szín, amely a mellékelt rajzon azonban már nem jelenik meg. (KÉPEK: F 270 + RAJZ 2) A Néprajzi Falu portáinak szisztematikus fényképes dokumentálása nem történt meg (vagy nem maradt ránk), így olyan felvétel, amely a szabolcsi portát teljes egészében ábrázolja, nem ismert. A kiállításon megvalósult melléképületről nem maradt fenn vizuális anyag, így a pontos megvalósulását nem ismerjük.

Jankó János az 1898-as falubemutatásában minden megyéhez egy metszetet rendelt az adott megye lakóházának illusztrálására. Különös Szabolcs megye esetében, hogy ez, a falu bemutatásában szereplő illusztráció sem a kiállításon megépült lakóházzal, sem a tervezetben szereplő rajzzal, sem pedig a Büdszentmihályon lefotózott, eredeti épülettel nem azonos teljes mértékben.

A viseletek kiválasztásához és a viseletes bábuk elkészítéséhez Jankó János 6 darab csoportképet készített. Kiolvasható belőlük Jankó kutatási és dokumentálási módszere, miszerint mindkét nemet és azok viselet szempontjából különböző csoportjait, korosztályait dokumentálta egy-egy felvételen. Három képpáron – rajtuk mindenhol öt, egy esetben hétfőn – mutatja be a vidék jellegzetes viseletét, az idős férfiak és asszonyok, a középkorú férfiak és menyecskék, valamint a legények és hajadon leányok csoportja. A viseletfotók mindegyike Büdszentmihályon készült, ezért is különös, hogy Jankóék kereskedelmi miniszternek küldött javaslatban mindössze egy büdszentmihályi alakot javasoltak, egy korosabb férfiét. Ezen kívül településhez kötik egy anarcsi leány és egy polgári menyecske alakját, ezeken a településeken azonban nem készítettek viseletfotót, sőt Tiszapolgáron nem is jártak az útijelentés szerint. Mivel a kutatók megállapítása alapján a szabolcsi viselet polgárosult, városias és nem mutat különösebb helyi jellegzetességet, ezért inkább az uradalmakon szolgáló pásztorok öltözékét tartották bemutatásra érdemesnek. A javaslatban szereplő öt alak közül négy készül el a kiállításra, Szent Mihály napi számadás, konvenciófizetés jelenetébe rendezve. „Beállított a pitykegombos nadrágú kondás és a széles karimájú kalapjára büszke gulyás. A kondás számadása – úgy látszik – már rendben van; a gazda leolvasta az ezüstforintosokat az asztalra. A számadó kalaplevéve áll előtte, a hűséges Bodri kutya mellette. A gulyás az ajtóban állapodott meg, ott várja be, mig a másikkal elvégezte a sort a nemzetes úr. A hátsó szobában a gazd’uram felesége varrogat.” (Jankó, 1898. 864) A pásztoremberek viseletének megformálásához két cifraszűrös legényt fotózott le Jankó az F 274 leltári számú felvételen szereplő fiatal férfiak sorában.

A Jankó János által készített – rajzokkal és leírással kísért – 11 darab fényképfelvétel alapján valósult meg az Ezredéves Kiállítás Néprajzi Falujában a magyar utca 10-es számú háza, a hozzá tartozó portával és az ott bemutatott viseletes bábukkal.

Szerző: Gebauer Hanga

Szakirodalom:

Jankó János: Az Ezredéves Országos Kiállítás Néprajzi Faluja. In: Matlekovics Sándor (szerk.) Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezredéves fennállásakor és az 1896. Évi Ezredéves Kiállítás Eredménye. Budapest, 1898
Jankó János: A millenniumi falu. Szemkeő Endre (szerk.) Budapest, 1989
Kovács Gyula:  A kiállítási falu. In: Gelléri Mór (szerk.) Az Ezredéves Országos Kiállítás kalauza. Budapest, 1896. 260-280.
Kovács Gyula: A kiállítási falu magyar utczája. Vasárnapi Ujság 43. évf. 2. szám, 1896. január 12.
Kovács Gyula: A néprajzi kiállítás. Ethn. 7. (1896) 253-272.