Zanzibári szultánok idegenben

Misszió +

1896-ban a világ különböző pontjáról számos hittérítő küldött tárgyakat, könyveket és fényképeket egy nagyszabású missziós kiállítás létrehozásához Ribényi Antal, kispesti plébános felhívására, aki a bevételből új plébániatemplom építését kívánta finanszírozni. A befolyó összeget növelte, hogy az állam a kiállítás zárását követően annak teljes anyagát megvásárolta a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztálya, a jelenlegi Néprajzi Múzeum számára.

A Néprajzi Múzeum missziós fotókorpuszának legnagyobb darabszámú egysége Kelet-Afrikából érkezett, beleértve Zanzibár szigetét is. Több rendnek és missziós társaságnak voltak állomásai a kontinensen és a szigeten egyaránt, így a francia Fehér Atyáknak (Missionarii Africae, Patres Albi) valamint az anglikán Universities Mission to Central Africa (UMCA) hittérítőinek is. Ugyanazon missziós társulatok különböző telephelyeiről érkezett képei eredményezhették azt a zavart, amely során a fotókorpusz 20. század eleji beleltározásakor jelentősen összekeveredett a különböző helyszínek anyaga. Számos felvételről, amely készítési helyeként az eredeti leltárkönyvben Zanzibár szerepel, vizsgálódásaim során bebizonyosodott, hogy valójában valamely tanganyikai helyszínen készült. Ritkábban ennek a fordítottja is előfordul, illetve van az anyagnak egy része, amely készítési helye továbbra is bizonytalan.

Egy további különös és kutatásra váró aspektusa a korpusz kelet-afrikai részének az UMCA által küldött felvételek jelenléte. A templomépítő Ribényi Antal a Vatikánból kért és kapott missziós címeket, amelyek nem ismertek, azonban egyértelműen a Római Katolikus Egyház intézményrendszerén belül működtek. Így egyelőre tisztázatlan, hogyan kerültek fényképek egy protestáns missziós társulattól, az anglikán Universities Mission to Central Africa hittérítőitől, a katolikus pap által összegyűjtött fotóanyagba. Egyik magyarázat lehet, hogy a kispesti plébános kezdeményezésének híre elterjedt az egyes vidékeken, ahol a különböző felekezetű hittérítő közösségek kapcsolatban álltak egymással, így vallási hovatartozástól függetlenül az anglikán misszió is reagált a magyar pap felhívására. Ennek tisztázása azonban még további vizsgálódást igényel.

Kutatásaim jelenlegi állása szerint 29 felvételt határozok meg zanzibáriként – ebből két, zanzibári szultánt ábrázoló felvétel készítési helye nem maga a sziget, azonban témáját tekintve ide tartozik – 13 felvétel eredete bizonytalan, és ugyancsak 13 zanzibári felvétel található a kiselejtezett állományban is.

Mádzsid bin Szaíd (Majid bin Saʽīd) (F 2838) valamint Bargas bin Szaíd (Barghash bin Saʽīd) (F 2837), a múzeum eredeti leltárában Szeid Meggid és Szeid Bargas változatban szereplő zanzibári szultánok fényképei – hasonlóan a legtöbb missziós fotográfiához – a készítő nevének, illetve a készítés pontos helyének és idejének megjelölése nélkül, illetve rossz adatolással kerültek beleltározásra. A felvételek valamely zanzibári misszióból való érkezése, valamint helyspecifikus tematikájuk miatt készítésük helyeként a rajtuk szereplő szultánok uralkodási területe lett megjelölve. A kutatás során azonban világossá vált, hogy mindkét zanzibári szultán portréja idegenben készült. Noha szignó nem szerepel a képeken, sem műtermi rektóval vagy verzóval nem lettek ellátva, mindkét kép alkotóját sikerült beazonosítani, a kutatás jelen szakaszáig egyedüliként az összes zanzibári illetőségű fénykép közül. A két szultán fivérek voltak, akik között ismétlődő trónviszályok alakultak ki. Apjuk halála után előbb – közel 14 évre (1856-1870) – Mádzsid lett az uralkodó, majd, amikor ő is elhunyt, a következő 18 évre (1870-1888) Bargas vette át az ország irányítását.

Az F 2838 leltári számú felvétel – közel azonos – színezett változata megtalálható a Getty Múzeum fényképgyűjteményében, egy monokróm kópiáját a British Library őrzi.

A felvétel datálásában támpontot ad, hogy a fénykép szerepelt az 1867-es Párizsi Világkiállításon, így abban az esztendőben, vagy korábban készülhetett, ezzel az egyik legkorábbi ismert felvétele a Néprajzi Múzeum missziós fényképkorpuszának. A British Library Maszkat imámjaként hivatkozik Mádzsid bin Szaídra, illetve néhány forrás – apja betöltött tisztségei után őt is – Zanzibár és Omán szultánjaként nevezi meg. Szaíd bin szultán azonban megosztotta fiai között az uralmat, így Mádzsid csupán Zanzibárnak lett a vezetője, Ománnak már nem, esetleg rövid időre mindössze. Az idézett múzeumok adatai szerint a felvételt India egyik úttörő fotográfusa, a bombay-i (ma Mumbai) székhelyű Hurrichund Chintamon készítette. A fotózás helyszíne bizonytalan. A felvétel vagy Chintamon bombay-i műtermében készült, amely az egyik első volt a városban, sőt országos viszonylatban is, de elképzelhető, hogy nem Indiában, hanem Maszkatban találkozott a fotográfus és modellje.

Indiában a fotográfusképzés korai intézményesülését mutatja, hogy Bombayban 1855-ben indította első fotókurzusát az Elphinstone College negyven diákkal. Ennek hallgatója volt Chintamon is, aki tanulmányai befejeztével, 1860-ban műtermet nyitott a városban, majd hamarosan kedvelt és keresett portréfotós lett a helyi nagypolgárság, valamint az irodalmi és politikai élet közismert alakjai között. 1856-ban bemutatkozott a két évvel korábban alapított Bombay-i Fényképészeti Társaságban, részt vett India régészeti felmérésében, valamint az 1867-es Párizsi Világkiállításon szerepelt egy társadalmi kasztokat és népcsoportokat bemutató fényképsorozattal. Lehetséges, hogy ennek a sorozatnak képezte részét Mádzsid bin Szaíd portréja is. (India régészeti felmérésének fényképanyaga a British Library gyűjteményébe került ’Archaeological Survey of India Collections’ néven. Ennek a gyűjteménynek része Mádzsid bin Szaíd portréja is ’Imam of Muscat (Oman)’ címen.) Fotós tevékenysége mellett Hurrichund Chintamon több, okkult tudományokkal foglalkozó szervezet – mint például a Teozófiai Társulat, a Hermetic Brotherhood of Luxor vagy a bombay-i Arya Samaj – munkájában vett részt tagként, elnökként vagy alapítóként, azonban többszörös sikkasztási ügyei miatt az 1870-es évek végén, 1880-as évek elején először Angliába, majd Amerikába távozott, ahol végül nyoma veszett. Fotós tevékenysége ebből az időszakból nem ismert, valószínűleg ekkorra már nem működött hivatásos fényképészként.

A Néprajzi Múzeumban őrzött szultán portré ugyanaz a felvétel, mint a British Library és a J. Paul Getty Múzeum példánya, azonban míg azokon az eredeti háttér és szőnyeg látszik, a magyarországi példány némileg át lett festve, talán a zanzibári kereskedelmi forgalomba kerülése miatt.

Mádzsid szultánt legidősebb öccse – aki korábban már próbálta megszerezni bátyjától a hatalmat, emiatt két évet töltött bombay-i száműzetésben – Bargas bin Szaíd (Barghash bin Saʽīd) követte Zanzibár trónján. Több múzeum – például a National Portrait Gallery – fényképanyaga és nyomtatásban megjelent képek alapján megállapítható, hogy a Bargas szultánt ábrázoló F 2837 leltári számú felvétel az idézett fotográfiákkal együtt, 1875-ben készült Henry Maull (1829–1914) egyik londoni fotóstúdiójában (62 Cheapside, City of London; Tavistock House, 252 Fulham Road, Chelsea; 187a Piccadilly, Westminster).

A portréfotózásra szakosodott Maull pályafutása során rendszerint valakivel együttműködésben tűnik fel: Maull & Polyblank (George Henry Polyblank)1854/56-1865; Maull, Henry & Co 1866-1872; Maull & Co 1873-1878; Maull & Fox (John Fox) 1879-1885. A szultán arcképének levételekor Maull & Co. szerepel műtermi rektóján. Bargas tudatosan választotta a Maull stúdiót vizitkártyájának elkészítéshez, ugyanis ez a műterem szakosodott az angliai társadalmi és politikai elit – például a parlamenti képviselők – fotózására, így nem csupán a fotográfiának volt értéke, hanem annak is, melyik műterem hátlapjára került az adott portré.

Bargas bin Szaíd uralkodása idején élte a sziget jólétének csúcsát, modernizálódott, infrastruktúrája fejlődött, utak, közfürdők, parkok, kormányzati épületek, kórházak épültek. Noha évekig anyagi ellentételezés fejében hagyta működni a rabszolgakereskedőket, 1870-ben a rabszolgaság eltörlését támogató nyilatkozatot írt alá, bezáratta a Mkunaziniben működő rabszolgapiacot, így katalizátorává vált a rabszolgaság teljes felszámolásának. Mindezek miatt érthető, hogy a felvételeket küldő misszionáriusok Bargas és Majid szultán portréját válogatták be az országot bemutató fotósorozatba. Az éppen uralmon lévő vezető, Sayyid Hamad bin Thuwaini Al-Busaidi arcképe viszont nem került bele a Zanzibárról legtöbbet elmondó fényképfelvételek közé.

Szerző: Gebauer Hanga

Irodalom:

Dévényi Kinga: Omán: a legrégebbi arab állam. In: László Csicsmann (szerk.) Iszlám és modernizáció a Közel-Keleten: Az államiság eltérő modelljei. Budapest, 2010. 209–249.
Pinney, Christopher: The Coming of Photography in India. London, 2008.
Appiah, Anthony – Gates, Henry Louis (Jr.): Africana: The Encyclopedia of the African and African American Experience. Oxford, 2005.
Hannavy, John (szerk.): Encyclopedia of Nineteenth-Century Photography. Abingdon, 2013.
Meier, Prita: The Surface of Things: A History of Photography from the Swahili Coast. The Art Bulletin, Vol.101. 2019. 48-69.
Ruete, Emily: Memoirs of an Arabian Princess. New York, 1907.
https://www.britannica.com/biography/Barghash
Hurrychund Chintamon – History of the Adepts (light.org)
Luminous-Lint – Photographer – Hurrichund Chintamon
Oman and Zanzibar Virtual Museum (Antique photo of Bargash sultan of Zanzibar taken by Maull & Co London 1879)