Nyitrai népviseleti képek az 1873-as bécsi világkiállításon

Jankó János az Ezredéves Kiállítás néprajzi falujának előkészítése során 1895 januárjában Nyitra vármegyét is fölkereste. Nyitrán, Privigyén keresztül a németek – a krickehäuerek – lakta Handlovára (Nyitrabányára) ment, hogy az építkezést és a lakóházakat tanulmányozza. A szervező bizottságnak írt jelentésében ismertette a kiállításon való bemutatásra kiválasztott háztípust. Röviden a megye népviseletére is kitért: „Alig van hazánkban megye, mely oly változatos és színgazdag népviseletekkel dicsekedhetnék, mint a minők a nyitraiak. Magyar, német, tót nemzetiségűek összesen 30 féle viseletét mutatja be az a feltűnően szép kép gyüjtemény, mely a vármegye közgyűlési termében közszemlére kitéve van.”

Jankót olyannyira felvillanyozta ez a gyűjtemény, hogy szerette volna a múzeum számára megszerezni a képeket. Erre már a helyszínen is kísérletet tett, majd hazaérkezése után nyomban levelet írt a Nemzeti Múzeum igazgatójának, melyben beszámolt a látottakról és kérte az igazgatóság segítségét. Nyitrán január 17-án és 18-án járt. A főispán távollétében a megyei jegyző fogadta, aki – miként Jankó fogalmazott levelében –, „megmutatott nekem egy gyűjteményt, mely áll Nyitra vármegye 29 [sic!] különböző népviseletének képéből, mely úgy készült, hogy a hely színén azokról nagy quart alakú fényképek vétettek fel s ezeket egy festő művész ugyancsak a hely szinén olajjal az eredeti costümök után kiszinezte.” A jegyző arról is tájékoztatta, hogy a gyűjtemény az uralkodó egyik nyitrai látogatása alkalmából készült, és be is mutatták azt „Ő felségének”. A gyűjtemény hitelességére nézve Jankó megjegyezte, hogy négy kép által feltüntetett különböző népviseletet nyitrai útja során maga is látott és le is fényképezte azokat. (Zárójelben: viseleteket Privigyén és Handlován örökített meg.) „Meggyőződtem arról – írta –, hogy úgy a viselet megválasztása mint a szinezés teljesen pontos, hű, az ethnographiai hasonnemü felvételek minden követelményének megfelel s igy oly páratlan gyüjtemény, melyhez hasonlót egyetlen vármegyéből sem ismerünk.”

Jankó neveket nem említett, sem a fotográfusét, sem a festőét. Azt kiderítette, hogy a fényképek eredeti lemezei elpusztultak. Erre is hivatkozott a gyűjtemény értékeit hangsúlyozva – két másik szempont mellett. Kiemelte, hogy a képek az 1870-es évek elejének állapotát mutatják. Olyan viseleteket is rögzítenek, melyek azóta teljesen eltűntek a „modern czivilizácio hatása alatt”. A képek további értékének azt tartotta, hogy az ország megyéi közül Nyitrában található a legtöbb féle viselet. Megkérdezte a jegyzőt, hogy a megye hajlandó lenne-e a gyűjteményt a Nemzeti Múzeumnak átadni. A vármegye csak örülni fog, ha ily gyűjteménnyel gyarapíthatja a Nemzeti Múzeumot – mondta a tisztviselő. Javasolta, hogy az igazgatóság hivatalos átiratban kérje a vármegye törvényhatóságától a képek adományozását. A kérés a február első napjaiban esedékes közgyűlés elé is terjeszthető, ha addig a múzeum irata megérkezik. Jankó beadványában ennek a kérelemnek az elküldését kérte a Nemzeti Múzeum igazgatóságától, illetve igazgatójától.

A vármegyei közgyűlés a nyitrai sajtó beszámolói szerint nem tárgyalta az ügyet a végül májusban tartott közgyűlésén, s valószínűleg később sem. A történet fonala itt megszakad. Nyitrai viseletképek pár évvel később, a Borovszky-féle monográfiasorozat 1899-ben megjelent Nyitrát ismertető kötetében láttak napvilágot. Méghozzá bőséggel: négy színes akvarellmelléklet, valamint 16 fekete-fehér, különböző települések viseletét ábrázoló fénykép illusztrálja a néprajzi fejezetet. A képek Löger Gusztáv felvételei, illetve akvarelljei. A fényképésznek még hét épületfotója is szerepel a vaskos kötetben. A monográfia megjelenését népszerűsítő Képes Folyóirat és a Vasárnapi Ujság (1899. 29. sz., 482. old.) példaként két szlovák viseletes csoportképet is megjelentetett.

Bár Jankó állítása szerint a nyitrai megyeházán olajképek voltak közszemlére téve, nagyon valószínű, hogy a megyei monográfia négy színes melléklete az általa látottak közül kerültek ki. Nem kizárt, hogy az akvarellek mellett a fotográfus, vagy valaki más olajképeket is festett, bár ez kevésbé hihető. Annál inkább, mert Jankó egy másik értesülése is kétségesnek tűnik. A jelenlegi adatok alapján nem lehet ugyanis hitelt érdemlően igazolni, hogy a viseletképeket Ferenc József látogatására készítették volna. Az uralkodó 1887-ben egy hadgyakorlat miatt járt Nyitrán, amiről a helybeli és az országos sajtó részletesen beszámolt. Fogadásakor bemutatták neki a megye népviseleteit, méghozzá élőben. A járásonként félkörívben felsorakozott, József főherceg által látványosan, a települések tábláival elrendezett csoportok viseletbe öltözve üdvözölték az uralkodót, aki pár szót is váltott a parasztküldöttségeket vezető szolgabírókkal s néhány más helybelivel. A hírekben nem bukkan fel, hogy színes népviseletes képeket tártak volna elébe. Esetleg sor kerülhetett erre később, 1891-ben, amikor Ferenc József újfent egy hadgyakorlat kapcsán a közeli Galgócra érkezett. A sajtó ezúttal sokkal szűkszavúbb volt, népviseleti bemutató, vagy „találkozás a néppel” nem került szóba.

Nincs adat arról, hogy Jankó János hogyan fogadta a Borovszky-kötet illusztrációit, amelyek nem kerülhették el a figyelmét. Jóval az ő halála után, bő tíz évvel a kötet megjelenését követően 1910-ben a múzeum, vagyis a Néprajzi Tár húsz Löger Gusztáv felvételt vásárolt. A képeket a nyitrai főgimnázium rajztanára, Höllrigl József küldte be a múzeumnak. Kísérő levelében a képekre úgy hivatkozott, mint „az ígért fényképek”. Schurmann Miksa művésznövendéknél találta meg azokat, aki 50 koronát kér értük. Szerzett még 17 darab „eredeti nagyságú, de szintén színezetlent”, ezeket azonban a fényképész özvegye már fölajánlotta a Nyitramegyei Múzeumnak. Közülük hat felvétel nincs meg a kisebbek között. Megjegyezte, hogy a helyi múzeumnak szánt képeket nincs joga másnak átadni. Ha a Néprajzi Múzeum cserébe javasolna valamit, amire a múzeumnak szüksége van, akkor ezt fel tudja ajánlani nekik. Az árat kicsit sokallta, a fiatal ember kevesebbel is megelégszik. A múzeum élt a lehetőséggel és 40 koronát fizetett a fényképekért. Az eladó, Schurmann Miksa (1890–1960) utóbb mint jeles, bécsi és párizsi képzettségű, a francia fővárosban többször kiállító szlovákiai magyar festőművész vált ismertté.

A levél kulcsfontosságú. A szövegezésből egyértelműen kiderül, hogy a Néprajzi Tár tisztviselői továbbra is keresték a Jankó által látott, illetve a megyei monográfiában közölt viseletképeket. Semayer Vilibáld, igazgató őr 1904-ben járt Nyitrán és megígérte, hogy segítenek a megyei múzeum etnográfiai anyagának összegyűjtésében. A tár tisztviselője, Ernyey József pedig 1909-ben tett fényképező gyűjtőutat Nyitrán és környékén. Egész biztosan találkozott a piarista gimnázium rajztanárával, hiszen ő is ennek az intézménynek volt egykori diákja. A levélből az is kiderül, hogy az eredeti nagyságú képek nagyobbak voltak, mint a múzeumnak megszerzett kabinet méretűek. A színezésre is utal, ám 1910-ben ilyen kép már nem volt Löger Gusztáv özvegyénél.

A Néprajzi Múzeum Löger-felvételei több kérdésre is választ adnak, s azt néhány további töredékadat nyomán még pontosítani is lehet. Ugyanakkor egyelőre nincs mindenre válasz. A képek versóján tollal írt 1873-as évszám szerepel, továbbá egy-egy településnév, amelynek viseletét a fénykép ábrázolja. Az előlapon más kézírással, szintén tollal mindegyikre ráírták, hogy „Tót család”, de ez több esetben téves utólagos meghatározás. Az évszám a bécsi világkiállításra utal, különösképpen, hogy Löger Gusztáv ezen elismerő díjat kapott. Ám nem a fényképészek között díjazták, hanem a háziipari szekcióban, mert ott voltak láthatóak a képei. Emiatt a bécsi világkiállítás magyar katalógusában a részt vevő magyar fényképészek között nem is sorolták föl. Valamilyen ok miatt a háziipari-népismei rész kiállítói közül is kimaradt, noha a háziipari mozgalom nyitott teret számára és tette lehetővé bécsi szereplését. (Az már aligha meglepő, hogy a világkiállítás fotográfiai szekcióját tárgyaló önálló katalógusban sincs benne.) A hátteret, a fényképek készítésének körülményeit valamelyest a korabeli sajtó fedi föl számunkra.

A Budapesti Közlöny egy 1873-as beszámolója tájékoztat az előzményekről, melyhez hasonló hírt a Szakolcán kiadott Obzor is közölt szlovákul. Nyitra vármegye dr. Nagy József megyei főorvost, magyar akadémiai tagot kérte fel, hogy szervezze meg a megye háziipari és népviseleti anyagának összegyűjtését a bécsi világkiállításra. „A rendelkezésére álló szép összeget dr. Nagy József két részre osztá. A nagyobb részlettel beutaztatta a megyét Löger ügyes nyitrai fényképészszel, és ezen utazás eredményeképen nyert a magyar ethnographiai múzeum 30 képet, t. i. a handlovai házat, brezovai, komjáthi, szobotistyi, csáczai, podolai, chinorai, nedozseri, veszteniczi, kopcsányi, divéki, holocsi, vörösvári, walaszka-belai, miavai, karkoczi, privigyei, prasitzi, ó-turai, korosi szláv népviseletet; magyar népviseleti képet: Nyitra-alvárosból, Farkasdról, Egerszegről, Kolozsról [helyesen Kolonról], Mocsonokról és az eltótosodott Üzbégről. A német népviseletet képviselik a népet-prónai és handlovai handrbulczok [sic].” A cikk fordulatával élve, a „sok változatot és többnyire jellemző arczokat nyujtó, sikerült képsorozatot” a Bécsbe való kiküldés előtt bemutatták Közteleken, az Országos Magyar Gazdasági Egyesület székházában.

A képek tehát az egyes falvakban, településeken készültek, mégpedig 1872 utolsó negyedévében, miután a megyei közgyűlés szeptemberben megszavazta a költségeket. A Nyitra című városi újság már az 1873-as első számban azt írta – magyarul és szlovákul –, hogy „ez ideig Löger helybeli fényképész 28 fényképet állított ki, a megye különböző vidékeiről. A fényképek nagyon sikerültek, s a népviselet csoportozatai igen érdekesen vannak összeállítva”. Szigorúan véve, a Néprajzi Múzeumban lévő Löger-felvételeken feltüntetett évszám tehát nem a felvétel készítésének a dátuma, hanem csak jelzi az eredetüket. Maguk a másolatok sem ekkoriak. Az előnyomott kartonok versója ugyanis a fényképész két elismerését tünteti fel. Az 1873-as világkiállítás érme alatt a „kitünő minőségü fényképekért” 1882. november hó 1-én a Nyitrai Gazdasági Egyesülettől nyert aranyérem pecsétje látható. Következésképp, a sorozat valamikor az ezt követő időben készült. A fotográfus valószínűleg árusította is a későbbi levonatokat. Ezt nem csak a Schurmann Miksától vásárolt sorozat bizonyítja, hanem egy nemrégiben a műkereskedelem révén beszerzett tökéletesen azonos példány is (9. kép).

De valójában milyen képeket állított ki Löger a világtárlaton? Színezetteket? Ilyenek készítését kérte a szervező bizottság, amikor a világkiállításra küldendő népismei gyűjteménybe javasolt háziipari cikkek jegyzékét közreadta. A Világkiállítási Közlönyben megjelent ajánlás alapján állíthatta össze gyűjteményét a Nyitra megyei bizottság is. A munkáról beszámoló idézett újságcikk a színezésről azonban nem tett említést, mint ahogy a képek méretéről sem. Színezett képek, ráadásul ilyen mennyiségben biztosan visszhangot keltettek volna. Egyidőben a világkiállítás zárásával a Bécsi Fotográfiai Társaság lapja az újonnan készült művek rovatában regisztrálta, hogy a nyitrai Löger Gusztáv egy kabinet méretű fényképekből álló gyűjteményt állított össze Volkstrachten aus Ungarn (Magyarországi népviseletek) címmel. Ez az adat nem a világkiállítási hírek között szerepel. Ennek ellenére valószínű, hogy Löger ezzel a sorozattal járult hozzá a Nyitra megyeiek anyagához. A későbbiekben pedig erről készített másolatokat.

A fentiekből az is kitűnik, hogy az eredeti elképzelések szerint a világkiállításra készült viseletképek az ekkor még nem – vagy csak valamelyest papíron – létező ethnographiai (néprajzi) múzeum birtokába kerültek volna a világtárlatot követően. Ez utóbbi nem valósult meg, a kiállított Löger-fotók később sem kerültek a Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. Sorsuk, hollétük ismeretlen. Továbbra is nyitott kérdés, hogy mi történt a vármegyei közgyűlési teremben kiállított színezett képekkel, és mi lett a sorsa azoknak az eredeti méretű felvételeknek, amelyeket Löger Gusztáv özvegye a nyitrai múzeumnak ajánlott föl. Szlovákiai gyűjtemények jegyzékei, kiadványai sem a színezettekről, sem a monokrómokról „nem tudnak”. Mindössze egy átfestett képnek sikerült a nyomára bukkanni a Záhorské múzeum v Skalici (Hegyháti Múzeum Szakolca) egyik kiadványa alapján, de a lelőhelyét, méretét nem tüntették föl, egy korábbi publikáció, ugyancsak forrás nélkül közölt felvételét vették át (10. kép). Valószínű, hogy egy magángyűjtemény példányáról van szó.

A Néprajzi Múzeumban lévő sorozat három kivétellel tartalmazza a megyei monográfiában megjelent viseletképek megfelelőit. Az érsekújvári magyarok csoportja hiányzik, valamint az a két egyalakos felvétel, amely egy Nyitra alsóvárosi polgárt, illetve egy nyitravidéki juhászt ábrázol. A képek különféle festett háttér előtt, vagy műtermi környezetben jelenítenek meg nemek és életkor szerint különböző alakokból összeállított csoportokat. A módszer a korszak felfogása szerint a településenként tipikusnak, jellegzetesnek tartott viselet összegző megjelenítését jelentette. Ez a „sűrítés” a mai viseletkutatás normái szerint nem csak elnagyoltságot jelent, hanem idealizálást is. A beállított csoportok egy-egy település viseletének homogén, ünnepi képét sugallják. Mindazonáltal a felvételek részletgazdagok, a helyi változatok sokféleségét is jól bemutatják. Jól példázza ezt a koloni felvétel, vagy a sorozat legjobb minőségű fotója, amely Prasicz (Nyitraperjés) dúsan díszített, változatos öltözeteit mutatja (11. kép). Az ennek alapján festett akvarell (1. kép) ugyan a színeket visszaadja, az arckifejezések ellenben vesztenek hitelükből. A képek tüzetes viselettörténeti elemzése a szakkutatásra vár, különös tekintettel a változások nyomon követésére, például Jankó János, vagy Ernyey József s mások fotóinak, valamint az írásbeli feljegyzések összevetésével.

Összevetve a Borovszky-monográfia képeit a fényképekkel, feltűnik, hogy majdnem minden esetben kicserélték a háttereket. A handlovai csoport (5. kép) kivétel, ugyanabban a romantikus égbeszökő hegygerincek előtt ülnek mindkét esetben. A privigyeiek azonban (4. kép) a hegyek közül a kötet lapjain egy ligetes erdőrészlet elé kerültek. Talán a leghangsúlyosabb környezetváltozást a vágvörösváriaknak „kellett elviselni”: a faluképrészletet ábrázoló festett hátteret (12. kép) egy semleges erdőrészlet váltotta fel (2. kép). A háttér manipulációja a fényképmásolatokon is jól kivehető, ily módon lehetséges, hogy ezek sem (minden esetben) az eredeti felvételek kópiái.

Löger Gusztáv életéről, fotográfusi működéséről nagyon keveset lehet tudni. Az ismert habán, de zömmel szlovákok lakta Szobotisten (Sobotiště) született 1827-ben. A falu szlovák népviseletét utóbb megörökítette kiállítási sorozatában (7. kép). Első fényképészeti hirdetését az ausztriai Kremsből ismerjük (1858). Portrék készítését ajánlotta „papírra, üvegre és viaszvászonra”. Egy évvel később már Nyitrán van fényképészeti üzlete, miként egy datált fényképe jelzi. Az Üveg terem / Glas-salon a város főutcáján, a Megyeház utca 443 alatt, a kertben működött. Portréknak, táj- és városképeknek szentelte magát. Az 1860-as évek elején aradi, herkulesfürdői működéséről is vannak adatok, s fennmaradt vizitkártyák. Az 1873 utáni időben nyaranta Pöstyénben is tevékenykedett, fényképészete „a sétatéren a nyári színház átellenében” volt. Egy kártya szerint e kettőn kívül Nagyszombaton volt üzlete. Az évtized közepén a nyitrai „üveg termet” Jeannot Ferenc vette át, aki valószínűleg segédje, majd üzlettársa lehetett. Ettől kezdve „Löger Gusztáv fényképészete” a Megyeház utca 304-be, az egykor Schurmann-háznak nevezett épületbe tette át a székhelyét. Ekkor már készen volt Pöstyénben a Vág partján, „a híd közelében” saját romantikus stílusban épített nyaralója, a Villa Löger. A fürdővendégeket az itt berendezett műteremben fotografálta. Löger Gusztáv a fényképészet mellett a színjátszás terén is tevékenykedett, szintén az 1850-es évek közepétől kezdődően. Társulatokat alapított, magyar és német nyelvű előadásokat szervezett, s talán maga is színpadra lépett. Dráma- és operett-társulata először 1869-ben, majd minden évben a nyári fürdőszezonban Pöstyénben játszott, Nyitrán pedig egy étterem különtermében. Színházi fényképek is fennmaradtak tőle.

Löger Gusztáv 1898. október 19-én hunyt el Nyitrán. A megyei monográfia megjelenését tehát már nem érthette meg. A Bécsi Fotográfiai Társaság rövid nekrológja kiemelte, hogy 1875 óta volt tagja a társaságnak. A katonai fényképezéshez való különleges tehetsége miatt pedig elnyerte a „katonai fényképész” címet. Ez az irány teljességgel ismeretlen a tőle származó magyarországi és szlovákiai közgyűjteményekben őrzött, illetve a műtárgypiacon fel-fel bukkanó felvételei között. Özvegye évekig vitte a nyitrai műtermet. A tönkrement pöstyéni nyaraló helyébe Franz Baumgartner bécsi műépítész és felesége, Dita 1904-ben a nevet megőrizve egy nagy új villát épített, amely ma a fürdőváros egyik jellegzetes színfoltja. A pöstyéni helytörténészek, újságírók előtt azonban nem ismert, hogy az építész Löger veje volt, Judit nevű lánya férje. A festőnövendék, akinek a képek megszerzése köszönhető, távoli rokonságban állhatott a mesterrel, miután másik lánya, Jozefa Schurmann Ferenc segéd szolgabíró felesége volt.

Összegezve: az 1895-ös adatból kiinduló hosszú nyomozás tanulságos eredménnyel járt. A Jankó János által egykor Nyitrán látott színes viseletképek és a Borovszky-kötet akvarelljei, illetve viseletfotói Löger Gusztáv fényképein alapultak, amelyeket a nyitrai fényképész az 1873-as bécsi világkiállításra készített a kiállítást megelőző év utolsó negyedében. Munkájáért megkapta Ferenc József császár és király „Érdemérem” kitüntetését, de az elismerést nem a fényképészek között érdemelte ki, hanem a háziipari szekcióban. A sorozat 30 felvételből állt. Mai tudásunk szerint ennek egyetlen verziója őrződött meg a Néprajzi Múzeum fényképgyűjteményében lévő, az eredeti sorozat kétharmadát kitevő, későbbi levonat formájában. Úgy látszik, a képek megvásárlása után több mint száz évnek kellett eltelnie, hogy a sorozatot „házon belül” fölfedezzük és tágabb jelentőségét fölismerjük. A nyitrai fényképész néprajz- és fotótörténeti értékű munkája azt is jól példázza, hogy a fotó és a világkiállítás kéz a kézben járt, s ennek húzta hasznát a feladatkörét, célját, módszereit ugyanebben az időben fokozatosan meghatározó néprajz.

Szerző: Fejős Zoltán

Köszönet Anna Palkovičovának, a Záhorské múzeum v Skalici könyvtárosának a Záhorie-cikk másolatáért és a kapcsolódó információkért. / Za kópiu článku zo Záhoria a súvisiace informácie ďakujeme Anne Palkovičovej, knihovníčke Záhorského múzea v Skalici.

Forrás

Bača, Robert: Fotografista zo Sobotišťa Gusztáv Löger. Záhorie, XXVII. 2018. 4. 12–14.
Fővárosi Lapok, 1887. szeptember 6., 1799.
Duffek, Kornel: Villa Löger v novom svetle / Villa Löger in a new light / Villa Loger im neuen Licht. Revue Piešťany, 46. 2010. Leto / Summer, 24–27. https://www.piestany.sk/info/revue-piestany/
Jankó János: A Millenniumi Falu. Facsimile. Sajtó alá rendezte és bevezetővel ellátta Szemkeő Endre. Budapest, Néprajzi Múzeum, 1989.
Kiállítási ügy. Budapesti Közlöny, 1873. március 18. (64. sz.) 540.
Kremser Wochenblatt, 8. Mai 1858.
Nemzet, 1887. szeptember 5. és 6.
Néprajzi Múzeum Irattára (NMI) 8/1895; 75/1910
Nyitra, 1872. szeptember 12. (19. sz.); 1873. január 5. (1. sz.)
Nyitramegyei Közlöny, 1887. szeptember 11.; 1898. október 23.
Nyitramegyei Szemle, 1899. október 23., 3.
Nyitra vármegye. Magyarország Vármegyéi és Városai (Magyarország monográfiája). Szerk.Dr. Sziklay János és Dr. Borovszky Samu. Budapest, „Apollo” Irodalmi Társaság, 1899.
Photographische Correspondenz, 1873. Nr. 111., 162.; 1898. Nr. 458., 627., 660.
Slovenský kroj na svetovej výslave. Obzor, 1873. 25 marca, Nr. 9., 71.
Világkiállítási Közlöny, 1872. 5. sz.