A fényképészet alakulása egy kisvárosban

Vázlat a balassagyarmati fényképezés első évtizedeiről II.

A milenniumi évben a Fényképészek zsebkönyvének országos kimutatása Belgráder Samu fényképészt, Szkladányi Károly egyházi karnagyot és Scitovszky János alispánt tünteti föl Balassagyarmatról. Az utóbbi mint amatőr fotográfus szerepelt a kötetben, aki kívül esik a jelen vázlat témakörén, s tevékenységéről egyelőre nincs érdemi információ. A másik kettő azonban kulcsszereplő, akik hosszú időn át álltak a gyarmatiak és a környékbeliek rendelkezésére. Szkladányi már az 1870-es évektől aktív volt, egyidőben az előző részben felsorolt, időlegesen, vagy vendégként a városban működő fényképészekkel. Belgráder mintegy két évtizeddel később lépett a színre. Talán valamilyen kapcsolatban is lehetett némelyikükkel, például Deutsch Gyulával, akit egyébként az 1896-ban megjelent Fényképészek zsebkönyve nem említett meg.

Szkladányi Károly a Baranya megyei Geletneken született 1833-ban. Érsekújváron szerzett tanítói oklevelet 1853-ban. Sokoldalú tehetség volt. Kiváló ének- és orgonaművésznek tartották, aki egyházi művek komponálásában is jeleskedett. Emellett fényképezéssel foglalkozott. Miután 1873-ban elnyerte a balassagyarmati római katolikus egyház kántori állását, szinte azonnal hirdetésben tudatta, hogy emelett „a fényképészeti szakba vágó mindennemű munkát” jutányos áron vállal. A felvételeket hetente háromszor a katolikus elemi iskolában készítette, s „még borús időben is” vállalkozott erre (1. kép). A helyi sajtó 1876-ban megemlékezett arról, hogy Deák Ferenc halálakor a római katolikus templomban tartott gyászmisét követően „Szkladányí Károly b.-gyarmati kántortanitó, ki üres idejében a fényképészettel is foglalkozik, sikerült képet készí­tett, ugyanis lefényképezte a Tapolcsányi Ferencz várnagy ur által ügyesen készített ravatalt. E fénykép nála megrendelhető.” Az év végén Szkladányi megvásárolta Weidner Henrik Balassagyarmaton és Losoncon készített felvételeinek utánrendelési jogát, így saját jelzetű képei között ilyen átvett, nem általa készített fényképek is előfordulhatnak. Weidner működéséről nincs információ.

Szkladányi kezdetben fényképei hátlapján nedvesbélyegzőt használt azonosításul, amely a neve mellett jelzi, hogy a római katolikus „orgonász” készítette a felvételt Balassagyarmaton. Ezután térhetett át az olyan előre nyomtatott kartonokra, amelyek versóin csak „Szkladányi K. fényképészete B – Gyarmaton” (vagy Balassa-Gyarmaton) felirat szerepel többféle elrendezésben. Egy 1891-ben kelt feljegyzéssel fennmaradt példányon a kezdeti puritán hátoldalt egy díszesebb, de azonos szövegű felirat váltotta fel. Ez a képe mutatja, hogy idővel talán valamilyen műtermet is kialakított, amelyben a korszak szokásos művi háttereihez hasonló környezetet láthatunk. Ekkor valószínűleg már nem az iskolában fogadta ügyfeleit, hanem a lakásán, esetleg a plébánia valamelyik helyiségében. Forgatta a szakkiadványokat, nevét ott találjuk az említett Fényképészek zsebkönyve megrendelői között. Szkladányi 1898-ban hunyt el. Három fia, három lánya és nagy létszámú rokonság gyászolta. Negyedszázados balassagyarmati tartózkodása alatt készült százakra, ezrekre tehető felvétele közül alig tucatnyit őriz néhány közgyűjtemény, illetve magángyűjtemény.

Részletgazdag, részben ovális képkivágatú szép portréiból négy a városi könyvtár Helytörténeti Gyűjteményben található. Az egyik azzal tűnik ki, hogy a lefényképezett középkorú nő mosolyog a felvételen, ami meglehetősen ritka az adott korszakban (2. kép). Utcaképeket, szabadban felvett csoportfelvételeket is készített. Feljegyzések hiányában ezek készítésének kiváltó okát, illetve körülményeit általában nem ismerjük pontosan. Eléggé talányos például az a felvétele, amely a Palóc Múzeum adattári leltára szerint a kórház bejáratánál készült. A széken ülő felnőttekből és gyermekekből álló csoportban pohárral a kezében feltűnik Tomeskó Nándor, a polgári elemi iskola 1875 és 1916 közötti igazgatója (4. kép).

A Nógrád és Hont megyei hetilap 1881-ben arról tájékoztatta olvasóit, hogy az országos nőipari kiállítás balassagyarmati bizottsága számba vette az addig bejelentett tárgyakat, amelyek a megyét fogják képviselni a fővárosi bemutatón. A helyi bizottság titkára, Reményi Károly (a későbbi városi főbíró) által jegyzett közlemény szerint „a magyar népviseletek tárába Szkladányi Károly úr a bgyarmati népviseletet feltüntető kabinet nagyságu photographiákat fog kiállítani”. Nagy kérdés, hogy készültek-e ilyen fényképek, mert a nőipari kiállítás megjelent katalógusában Szkladányi nem szerepel. A kiállítás a női munkát, kézműipart kívánta ismertetni és népszerűsíteni, talán a férfi fotográfus munkájára ezért nem tartottak igényt, jóllehet felvételei a női népviseleteket szemléltették volna. Ám az is lehet, hogy a terv helyi okok miatt hiúsult meg. Az ismert Szkladányi-fényképek között nincs ilyen témájú munka. A hír ennek ellenére jelzi, hogy az „rk. orgonász” fölfigyelt a még mindig meglehetősen falusias Gyarmat és környékének népviseleteire. Ily módon, ha valóban fényképezett viseleteket, ő lehet az első, aki néprajzi jellegű, illetve értékű fotókat készített a városban. Szerencsés esetben talán még fel is bukkan ilyen felvétele.

Lenne még miben reménykedni, például nagyobb helyi események fényképeinek előkerülésében. Nem riportfotókra kell gondolnunk, hiszen a mai értelemben vett riportázs ebben az időben még igencsak gyermekcipőben járt. Biztosan tudni lehet azonban, hogy Szkladányi három, nagy tömeget megmozgató ünnepség alkalmával is használta fényképezőgépét. Gr. Dégenfeld Lajos főispán 1889-es beiktatásakor a helyi sajtó Halmi J. Béla, losonci fényképész ténykedését emelte ki, de egy apró hír arra is utal, hogy az „ez alkalommal felékesített város főbb részleteit […] Szkladányi Károly is több sikerült képben kis és nagyobb formátumban megörökítette”. Ezek egyike lehet a Magyar Király Szállóról fennmaradt nagyobb méretű képe. Ez a felvétel három másikkal együtt Halyák István helyi nyomdász kiadásában képeslapon is megjelent. A lap a fényképező nevét nem tünteti föl, de a képazonosság egyértelmű. Nem is csak a szálló, hanem a többi esetében is, noha a Takarékpénztárt ábrázoló, szintén fennmaradt fénykép kartonján nincs semmilyen szerzői feljegyzés.

Egy évvel a főispáni installáció után Szkladányi Károly „nem csak kitűnő kántor, de jeles fényképező” azon kabinetképeiről emlékezett meg a megyei lap, amelyeket dr. Palásthy Pál püspök által tartott bérmálási ünnepélykor készített 1890 nyarán. A korabeli leírás szerint „a kath.templom homlokzata tűnik e sikkerült képeken szemünkbe azon tarka csoportozatokkal, melyek szűk lévén közel ezer bérmálandóra az egyház belseje, nagy számban kint foglaltak helyet és várták nyugodtan bérmaszülőikkel együtt a püspök urat. Az egyik fényképen a szentségfeladó püspök úr tiarája is kivehető, s több egyénre ráismerhetünk.” Az újsághír azt is jelzi végül, hogy a kántor-fényképész a képek tiszta jövedelmét jótékony célra ajánlotta föl.

Még nagyobb esemény volt az uralkodó, Ferenc József látogatása 1894-ben az őszi hadgyakorlat alkalmával. Ha Szkladányi kifejezetten népviseletet akart volna fényképezni, soha jobb alkalom nem adódott, hiszen óriási tömeg sereglett a városba közelebbi-távolabbi környékről. A megyei lap megfogalmazása szerint a király fogadására szeptember 17-én „Nógrád megyének több mint száz községe küldött üdvözlő deputácziót. Mindegyik küldöttség zászló és jelzőtáblák alatt vonult fel s a küldöttségekben vegyest voltak férfiak, asszonyok és leányok. A küldöttségi tagok saját táj viseletükben jöttek és a magyar, palócz és tót népviseletnek igazán gazdag gyűjteménye volt együtt”. Ugyancsak látványos volt a díszmagyaros urak, előkelőségek részvétele is. A nógrádi nemesség egyedülálló módon ötven sallangos, magyar szerszámú négyes fogat kivonulásával fogadta az uralkodót. Csatlakozott hozzájuk egy a közbirtokosság által kiállított bandérium, amely fergeteges vágtában érkezett a királyt fogadó díszkapun át a megyeháza elé. A banderisták az 1848-as nógrádi halálfejes légió Mátyás király fekete seregét idéző öltözetével és jelvényével megegyező ruhát viseltek.

Kántorként Szkladányinak bőven volt „hivatalos” dolga, de kihasználta a páratlan lehetőséget és ekkor is fényképezett. A királylátogatás emlékére előzetesen városképeket készített, amelyeket tőle rendelhettek meg a városba érkező vendégek és látogatók. Egy újsághír kilenc ilyen képéről adott hírt: Balassagyarmat távlati képe északi és déli oldalról, a Fő-utca, a megyeháza két oldalról, a városháza, a honvédlaktanya, a diszkapu és a fogház. Több mint valószínű, hogy az 1890-es évek legvégén, majd azt követően kiadott korai balassagyarmati képeslapok egy része Szkladányi 1889-es és 1894-es felvételei alapján készült, noha ezt nem jelzik a kiadók és az ilyen másodlagos felhasználásra utaló bizonyíték sem ismeretes egyelőre.

A Nógrád felé tartó Ferenc József hajóval ment Nagymarosig. Itt megszemlélte a katonai pontonhíd felállítását. Az uralkodót és a várakozó katonákat, nézőket Weinwurm Antal vette föl a távolból, amely megjelent a Vasárnapi Ujságban. A képes politikai napilap, a Budapest ugyanerről egy fametszetet közölt, egy másik számában pedig a „királyváró Balassa-Gyarmat” néhány épületét mutatta be. A király megérkezését a gyarmati megyeházához Cserna Károly grafikája örökítette meg a társasági hetilap számára. Szintén tőle származik a lapnak a „környékbeli palócz népet” a megyeházánál felállított diadalkapu előtt ábrázoló rajza is. A díszkapuról azonban egy fényképfelvétel is fennmaradt, mégpedig Szkladányi Károly fotója (7. kép). A fentebb idézett újsághír felsorolása is utalt arra, hogy a diadalkaput megörökítette. A kép tárgytörténete figyelmet érdemel: Völgyi (Wágner) István, elemi iskolai igazgató-tanító, a Nógrádvármegyei Múzeumi Társulat őre, majd a múzeum igazgatója őrizte meg és ajándékozta a régi fényképek iránt érdeklődő Jeszenszky Kálmánnak 1923-ban. Az ő hagyatékából került előbb a Palóc Múzeumba, majd onnét a Helytörténeti Gyűjteménybe.

A királylátogatásról a Vasárnapi Ujság egyetlen fénykép utáni illusztrációt jelentetett meg. A név szerint nem ismert fotográfus a megyeháza előtt felsorakozott nógrádi bandériumot kapta lencsevégre. A Ferenc József csodálatát is elnyerő fekete lovasok vágtája valóságos szenzációt keltett. Nem véletlen, hogy további fényképek is készültek róluk. Kovalcsik András helytörténész egy magángyűjtemény anyagában talált rá egy másik állásból fölvett csoportképre (8. kép), amelyből valószínűleg mindegyik lovas kaphatott egy példányt. Egyikük dr. Fáy Albert (1871–1922) vármegyei aljegyző volt, akinek ekkor készült lovas portréját a Magyar Nemzeti Múzeum fotótára őrzi (9. kép). A fényképész kilétét homály fedi mindkét felvétel esetében. Egyiken sincs szerzői szignó, vagy a készítőre utaló feljegyzés. Egy lapillusztráció azonban megerősíti azt a feltételezést, hogy talán ezek is a gyarmati „rk. orgonásztól” származnak. A képes politikai napilap, a Budapest fametszete ugyanis mintha a felsorakozott banderisták és a díszkapu Szkladányi-féle felvételének kombinációja alapján készült volna (10. kép).

Ebből az időből a társasági életről nem ismerünk fényképfelvételeket. Így Reményi Ede 1891-es balassagyarmati koncertjével kapcsolatban sem került még elő fotográfia. A meghívást a város főbírája, a hegedűművész öccse, Reményi Károly (lásd az első rész 10. képét) intézte. A nagy eseménynek a megyeháza díszterme adott helyszínt. Reményi ugyanakkor a tanító apácák zárdájában is megjelent, miután megtudta, hogy a tisztelendő nővérek nyilvános koncerten nem vehetnek részt. „Több remek darabot el is játszott” nekik, amely „költői jelenetet” utóbb a „megye festőjeként” tisztelt Kubányi Lajos (1855–1916) olajképben örökített meg. A Reményi Ede hegedül az apácáknak című jókora festmény a városbíró birtokában volt, amikor Szkladányi Károly 1895-ben „sikerült másolatokat” készített róla. A festményt egy évszázaddal később 1982-ben láthatta a közönség Szécsényben Kubányi életmű tárlatán. Ma feltehetően továbbra is magántulajdonban van. A kántor-fényképész másolatainak ellenben egyetlen fennmaradt példányról sem tudni, noha ezt is árusította annak idején.

Az amatőr, de a város szolgálatában is tevékenykedő fotográfus Szkladányival ellentétben a korszak másik főszereplője, Belgráder Soma szakképeztt fényképész volt. Balassagyarmaton született 1863-ban egy ortodox zsidó cipészmester fiaként. Az elemi iskolát valószínűleg helyben járta ki, majd a fővárosba került. A Fényképészeti Lapok 1882-ban készült felmérésében a nevét a fényképészsegédek között találjuk meg. Nem tudjuk, hogy kinél tanult, képezte-e magát külföldi mestereknél. Kezdő fotográfusként szülővárosába is gyakran vissza-vissza látogatott. A Nógrádi Ellenzék úgy írt róla 1890-ben, hogy már többször fölkereste Gyarmatot, s most ismét eljött, „a Zichy utcában a Greizeli-féle házban állított fel műtermet”. Ugyanitt működött időlegesen a losonci Halmyi J. Béla is, amikor a főispán beiktatási ünnepélye miatt az előző évben pár hétig Gyarmaton vendégeskedett. Belgráder nyaranta rendszeres megfordult a városban. 1892-ben alkalmi műtermének Darvai Ármin könyvkereskedő adott otthont. „Kirakatának fényképei – így a helyi lap – haladásról tesznek tanúságot és bátran versenyezhetnek bármely fővárosi műteremben készített képekkel.” Darvai nevét számos általa kiadott képeslap is őrzi, amelyek között Belgráder-felvételek is lehetnek.

Alkalmi gyarmati működését jelzi, hogy az első időszakban vizitkártyáin a „Belgráder Budapestről” nyomtatott felirat olvasható (11. kép). Véglegesen 1894-ben állapodott meg a városban, s az év végén két hirdetése tudatta a gyarmatiakkal, hogy saját műtermet nyitott özv. Berczelly Ödönné Teleky utcai (sic!) házában. A hirdetések szerint ez volt az első – értsd: állandó – fényképészeti műterem Balassagyarmaton, és ezt ő maga építette (12. kép). A helyben megjelenő megyei hetilap „állandó fényképészet” jelzővel ajánlotta Belgráder hirdetését és művészetét a városi és vidéki közönségnek. „A civilisatiónak – fogalmaztak – nemcsak a papír- és szappanfogyasztás, hanem a fényképészet is biztos hévmérője. – B.-Gyarmat előhaladását ma már senki sem vonhatja kétségbe; ennek tanujele az is, hogy az állandó fényképészetnek is keresetforrást tud biztositani.” A fényírda télen fűtve volt, s a felvételek borús időben is reggel 9-től délután 4-ig „eszközöltettek”. A mester 1897-ben hirdetésben keresett segédet maga mellé.

Idővel Belgráder fényképeinek hátlapján új cím jelenik meg, a Balassa utca 1. Mivel semmilyen információ nincs arról, hogy költözködött volna, leginkább a házszámok utcánkénti bevezetése magyarázhatja a változást és nem tényleges helyváltoztatás. Az új utcanév és házszám valószínűleg ugyanazt a Teleky és a Balassa utca sarkán álló épületet jelölte, mint amit a korábbi cím (Teleky utca 664). Innét Belgráder 1906 novemberében tette át székhelyét a gyarmati főutcára, amelyet ekkor neveztek el Rákóczi fejedelem útnak. Az új műterem a városszerte jó hírnévnek örvendő Selmeczy cukrászda és a Halyák-féle nyomda mellett volt (13. kép). A nyomdász kiadott egy képeslapot, amelyen jól látható, hogy üzlete a cukrászda és a fotóműterem közötti kis épületben működött, s az utóbbin még az előző tulajdonos, Tupi Imre fényképész neve olvasható. Ő 1903-ban kapott Gyarmaton fényképész iparengedélyt. Nem tudni, hogy pontosan mikor hagyta el a várost. Kiadott iparengedélye 1908-ban elveszett, így érvényét vesztette, néhány évvel később a fővárosban van nyoma működésének.

A Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményében két Belgráder-felvétel található. Az egyik egy rövid életű, 1910-ben nyitott fűszerüzlet portálját mutatja (14. kép), amelyről több felvételt is készíthetett, mert egy majdnem ezzel egyezőt, de már az új tulajdonos nevét is feltüntető példányt képeslapon is kiadták. A gyűjteményben lévő másik fényképe százával készült tucattermék, az 1900-as évek végéről származó igazolványkép (15. kép). Nem ez alapján kell Belgráder munkáit megítélnünk. Amikor 1897-ben majdnem leégett a Teleky utcai műterme, a helyi lapban megjegyezték, hogy szerencsére nem vált a tűz martalékává „az a sok szép női fotográfia”, ami nála készült. Női portréi valóban számosak, miként ötletes beállítású, igényes gyermekfelvételei is. Belgráder Soma ezen a téren határozottan kiemelkedik az átlagból. Mindkét műfajban a ránk maradt munkái szemléletesen mutatják, hogy a századfordulón a polgári életforma a nógrádi megyeszékhelyen is megerősödőben s terjedőben volt (16–18. kép). Ugyanezt tanúsítják az olyan fényképei, amelyek különféle társasági eseményeket követően, vagy különböző egyesületek, társaságok megörökítése céljával készültek. Az id. Fáji Fáy Árpád földbirtokos portréja viszont jelzi (19. kép), hogy a vármegyei nemesség is igénybe vette igényes munkával ellátott szolgálatait. A díszmagyaros úriember édesapja volt annak a „halálfejes” lovasnak, akit Szkladányi örökített meg a királylátogatás alkalmával.

Belgráder több évtizedes munkássága jóvoltából a helyi társadalom minden rétegéről fogalmat alkothatunk, nem csak a polgárosuló városról vagy a környékbeli birtokos nemességről. Magánosoknál, családi gyűjteményekben szép számmal maradtak fenn felvételei. A Palóc Múzeum és a Helyismereti Gyűjtemény Belgráder-anyaga jórészt ilyen hagyatékokból származik. Fotói az internetes műkereskedelemben rendszeresen felbukkannak, s láthatóak különböző online kollekciókban, mint például a tarjanikepek.hu privátfotói között. Ezek is tanúsítják, hogy lencséje nem csak a középosztály tagjait, hanem iparosokat, parasztokat is megörökített. Az utóbbiakra példa lehet a Palóc Múzeum két családi képe, amely egy javarészt gazdasági, háztartási eszközökből álló hagyatékból, a ma Szlovákiában lévő Csáb (Čebovce) községből származik (20–21. kép). Az idős tulajdonos nem tudott semmit arról, hogy a képek kiket ábrázolnak és mikor készülhettek. Az egyiken kivehető Belgráder fényképész szárazbélyegzője, a hátlapján viszont már olvashatatlan a ceruzás feljegyzés. A kopottas, kartonra ragasztott felvételek nem műteremi körülményeket mutatnak, noha ahhoz hasonló beállításúak. Lehetséges, hogy a fényképész házhoz ment, bár a házfal előtti felvételt készíthette a műtermének helyet adó épület udvarán is.

Belgráder Soma vidéki felvételeit néhány saját kiadású képeslap is megőrizte. A szerencsi Zemplén Múzeum képeslapgyűjteményének digitalizált állományában egy érsekvadkerti osztott lapja látható, két felvétellel, továbbá egy hasonló a századfordulón népszerű rárósmulyadi  fürdőről. Az utóbbi három fénykép felhasználásával készült, hasonlóképpen ahhoz, amely a zsélyi Zichy-kastélyt és parkját ábrázolja (22. kép). Bizonyos, hogy ennél jóval több fényképét használták föl képeslapokhoz, beleértve a gyarmati felvételeit is. Mindhárom helységből ugyanis nagyon hasonló fényképekkel készült lapok is fennmaradtak, de nem saját, hanem mások kiadásában. Ugyancsak ezt példázza a balassagyarmati nagyligeti mulatót három oldalról ábrázoló képeslapja, amelynek két felvételét a Székely-féle papíráruház 1927-es lapján láthatjuk viszont – ezúttal színesben, a fényképész neve feltüntetése nélkül.

A századfordulót követően Belgráder Soma mellett mindig működött egy másik fényképész is Balassagyarmaton. Köztük kimagaslott Vámos Aladár (1882–1954), aki pár évig a losonci Bergtraun Dezső fióküzletét vezette a Balassa utca 1. sz. alatt, amely korábban – mint láttuk – Belgráder műterme volt. Miután a mester felhagyott gyarmati működésével, megvásárolta tőle ezt az üzletet. Saját nevén 1907-ben nyitotta meg az újra rendezett, megnagyobbított műtermet. Vámos Aladár mintegy negyedszázadon át volt Belgráder mellett a gyarmatiak mindenes fotográfusa. 1929-ben néhány hónapig még társultak is, de aztán szétváltak, majd rövidesen mindketten Budapestre költöztek. (25. kép) Belgráder 1934-ben még lefényképezte a gimnázium leérettségizett osztályát tanáraikkal, s valamikor ezt követően hagyta el a várost. Budapesten hunyt el 1939-ben, Vámos a háború után még folytatta mesterségét a fővárosban. Tőle a Néprajzi Múzeum több mint 600 üvegnegatívot őriz balassagyarmati korszakából, köszönhetően az 1921-es nagy gyűjtőkampánynak (26. kép). Erről nem itt, hanem a Néprajzi Múzeum Vágatlanul című kiállításában, illetve a kiállítási katalógusban lesz bővebben szó egy kisebb képválogatás kíséretében.

Szerző: Fejős Zoltán

Forrás

Budapest: Képes Politikai Napilap, 1894. szept. 16.– szept. 22. (257.–263. sz.)
Fényképészek zsebkönyve. Szerk és kiadja Moller Miklós. Boldogasszony, 1896.
Miskolczy-Simon János: Nógrád vármegye közállapotai az 1867-es Kiegyezéstől napjainkig. In: Nógrád vármegye. Szerk. Borovszky Samu. Budapest, 1911.
Nógrádi Ellenzék, 1886–1890
Nógrádi Hírlap, 1906–1908
Nógrádi és Honti Hiradó, 1911–1913
Nógrádi Lapok és Honti Hiradó, 1873–1905
Nógrádi Lapok, 1874
Vasárnapi Ujság, 1894. szept. 23. (38. sz.); szept. 30. (39. sz.)

További irodalom

Ács Zsuzsanna – Vas Ágnes (szerk.): Balassagyarmat régi képeslapokon. Második javított kiadás. Balassagyarmat, Balassagyarmat Város Önkormányzata, 2020
Kiss Emília (szerk.): Három Vámos. Mesterségük: fényképész. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 2024.
Kovalcsik András: Arcok Balassagyarmat múltjából. Balassagyarmat, 2001.
Vas Ágnes: Százhúsz éve – királylátogatás Balassagyarmaton. Balassagyarmati Honismereti Hiradó, 36. 2014. 13–31.
Zonda Tamás: Balassagyarmat jeles polgárai. [Balassagyarmat] 2018