Palócok. Pápai Károly fotói a Néprajzi Múzeum gyűjteményéből címmel nyílik kiállítás Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban 2024. december 3-án.
„A népélet külső oldalának tisztább megvilágítása czéljából fénykép felvételeket eszközöltem…” – írta a fiatalon elhunyt Pápai Károly, aki 1890-ben egy öt hetes „néprajzi kirándulást” tett a palócság körében. Egész pontosan Ipolyság-, Szécsény- és a Karancs környékén, valamint a Medvesalján járt, hogy néprajzi és embertani kutatásokat végezzen. Az itt készült fotóiból – melyeket a Néprajzi Múzeum őriz – látható most egy válogatás.
A kiállításon bemutatott, eddig a nagyközönség számára kevésbé ismert archív felvételek készítője Lip Károly néven, Pápán született 1861-ben. Élete cseppet sem volt szokványos. Szülei és testvérei korán, tüdővészben meghaltak, egyikük sem élte meg a 30. évet. Ennek tudatában Pápai is készült a megmásíthatatlan sorsára, viszont a tudomány területén maradandót akart alkotni.
Az etnográfiai érdeklődése párosult azzal a fajta antropológiai szemlélettel, amelyet az egyetemen Török Aurél által ismert meg. Ez a fotóin is visszatükröződik, illetve kutatásai során embertani méréseket is végzett. A palócok közül azok a típusok keltették fel a figyelmét, amelyeknél sötétebb haj-, szem- és bőrszín mutatkozott. Ezeket a vonásokat – kimondva-kimondatlanul – a távoli rokonnépekkel próbálta egyeztetni.
A kiállított fotók többsége portrékép, ezekhez párosulnak az egyéni és csoportos felvételek, valamint a házakról, településekről készített fényképek.
A kiállítás 2025. február 28-ig látogatható.