Advent első vasárnapján, 2024. december 1-én nyílik meg a szlovéniai Brezje városában A téli ünnepkör szokásai Magyarországon című kiállítás, amely a Néprajzi Múzeum Fényképgyűjteményéből válogatva mutatja be a Miklós naptól Vízkeresztig gyakorolt sokszínű népszokásokat, alakoskodásokat és dramatikus játékokat.
Az 1899 és 1968 között készült felvételeket felonultató szabadtéri kiállítás a Petőfi Program keretében, a Néprajzi Múzeum, a ljubljanai Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ, valamint a Segítő Szűz Mária Kegyhely (Maria Pomagaj Brezje) együttműködésében jött létre. A huszonöt nagy méretű, fekete-fehér felvételből és a hozzájuk tartozó háromnyelvű szokásleírásokból megismerhetőek mind a privát szféra, mind a közösség egészének jellegzetes téli szokásai. Előbbi az egyes házaknál szorosan a karácsonyi ünnepnapokhoz kapcsolódó karácsonyi asztal és termőág feldíszítése, amelyekkel a család, illetve a szűkebb és tágabb rokonság számára eszközöltek ki jó szerencsét, termékenységet, bőséget és áldásos új esztendőt. Utóbbi pedig a települések közösségében gyakorolt házaló népszokások, mint például a Mikulás-, vagy a Szentcsalád-járás, a Luca napi kotyolás, a betlehemezés, regölés, az aprószentek napi vesszőzés, vagy a vízkeresztkor szokásos Háromkirályjárás.
A kiállítás megnyitását magyar és szlovén nyelvű szentmise, valamint a Kéthelyi Hagyományőrző Csoport bábtáncoltató betlehemes előadása előzi meg délután 15 órától.
A kiállítás kurátora: Gebauer Hanga