„A kor néprajztudományának nagy vállalkozása” 1.
„A millennium legillőbb megünneplése volna a mai és a történelmi Magyarország teljes hű képének bemutatása egy nagyarányú országos ethnographiai kiállítás keretében.” – írta Herrmann Antal 1890-ben a közelgő millenniumra készülve. Külföldi példák mellett magyar előképek is voltak már ekkor az életmód, az építészet, a lakáskultúra és a viselet sokszínűségének bemutatására, mint például az 1873-as Bécsi Világkiállításon felépült ’nemzetközi falu’, vagy az 1885-ben rendezett Országos Kiállítás 15 berendezett parasztszobája. A Millenniumi Kiállítás szervezői két fő csoportban, egy jelenkori és egy történeti kiállítás keretében kívánták bemutatni Magyarország korabeli közművelődési állapotát és történetét. Az előbbiben kapott helyet a Néprajzi Falu, amely tervének kidolgozásával „a néprajzi módszerű tájkutatás” egyik mesterét, Jankó Jánost bízta meg az Ezredéves Kiállítás Igazgatósága.
Jankó a több évet igénybe vevő előkészítő munkálatokat már 1893-ban megkezdte majd 1894 áprilisa és 1895 májusa között húsz megye hozzávetőleg százötven településén végzett egy-egy hetes terepmunkát. A felépítendő házakhoz az egyes tájegységekre jellemző építési technikákat és építészeti sajátosságokat, valamint helyi bútor és lakáskultúrát; a házakban elhelyezendő viseletes bábukhoz pedig az adott népcsoport antropológiai sajátosságait és öltözködésének jellemzőit térképezte fel. Az épületek berendezéséhez bútorokat és használati tárgyakat gyűjtött, a lakóépületek és a viseletek tanulmányozásához pedig rajzokat és hozzávetőleg 650 fényképfelvételt készített az általa tipikusnak ítélt épületekről és viseletekről. „Ha vannak különböző typusok a népies építkezésben, akkor azok egyfelől csakis a különböző nemzetiségek, másfelől ugyanazon nemzetiségek különböző geografiai viszonyok közt élő csoportjai közt lehetnek.” Jankó összeállításában a Néprajzi Falu képe tükrözte a korszak hazai nemzetiségi arányait. Terve 31 házat tartalmazott, amelyből aztán a megyék vállalása nyomán 23 megye 24 háza valósult meg, 12 magyar és 12 nemzetiségi épülettel. Jankó törekedett, hogy minden nemzetiség kultúráját ’ősi’, ’tiszta’ formában mutassa be. Az építészet tekintetében mindenhol a ’typust’ kereste, majd a különböző építészeti elemekből igyekezett ’összegyúrni’ egy olyan házat, amelyen az adott vidék minden jellegzetessége megtalálható volt. Felvételeinek túlnyomó többsége kültéren készült, mindössze néhány szobabelsőt, konyhát és beltéri sütőkemencét örökített meg. A tervezett épületek megvalósításában nem csupán a kiállítási bizottság tagjaival, hanem az egyes megyék képviselőivel is együtt kellett működnie, ami saját bevallása szerint sokszor küzdelmes volt. Ugyanis míg Jankó az általa keresett és bemutatni kívánt tipikus házat több esetben egyszerű, régi, esetleg szegényesnek tűnő épületekben találta meg, addig a megyék képviselői ezekben csupán ósdi, régi házakat láttak és nem ezekkel kívántak bemutatkozni a számos belföldi és külföldi vendéget vonzó Millenniumi Kiállításon.
A viseletfotók esetében Jankó János az antropológiai felvételek alaposságával járt el. Nem csupán azért, hogy odahaza kiválaszthatók legyenek a bemutatásra legmegfelelőbb viseletdarabok, hanem azért is, mert a kiállításra egyedi, a népcsoport tagjainak testi jegyeit magánviselő, antropológiailag hiteles bábúkat készíttettek Maugsch Nándor bártfai gyárossal, és ezeket öltöztették be a kiválasztott viseletekbe, amelyeket ugyancsak Jankó fényképei alapján a megye varrt vagy vásárolt össze és küldött Bártfára, ahol a bábuk öltöztetése történt. Jankó minden típusú öltözékről készített szemből egy képet, majd a bonyolultabb, több nézetű daraboknál oldalról, hátulról is, minden jellemző nézetből, amelyet az adott viseletdarab megkívánt. Készített teljes alakos felvételeket, majd az aprólékos résztelekre összpontosítva részletfotókat is. Figyelmet fordított arra is, hogy a felvételeken reprezentálva legyen mindkét nem és azok minden lényegileg eltérő korosztálya gyermektől az idősig. Fontos volt számára az is, hogy a díszes ünnepi viseletek mellett megjelenjenek a hétköznapi, egyszerűbb öltözékek, valamint az életfordulók jellegzetes ruhadarabjai is, mint a menyasszonyi viselet vagy a gyászruha.
A körültekintő tervezés után 1895. augusztusában megkezdődött a Millenniumi Falu építése. A munkálatokat lehetőleg helyi, a megyékből származó mesterek végezték és törekedtek arra, hogy az adott vidékről hozott építőanyagokat használjanak. Számos esetben odahaza az egyes megyék előkészítették az épületek bizonyos elemeit, vázát és csupán a végső összerakást végezték Budapesten. Az ünnepélyes megnyitóra 1896. május 2-án került sor számos hazai és külföldi vendég jelenlétében, majd hat hónappal később már meg is kezdődött a korabeli beszámolók szerint igen sikeres Néprajzi Falu épületeinek bontása. Jankó ekkorra már az épületek mihamarabbi eltávolításának szükségességét fogalmazta meg, ugyanis a kezdődő penészedés miatt több házban veszélybe kerültek a berendezési tárgyak, amelyeket Jankó már megszerezett a Néprajzi Osztály számára, hogy a későbbi Néprajzi Múzeum magyar gyűjteményének alapját képezzék. Ha a Néprajzi Falu idealizáltabb képet mutatott is a maga korában, Jankó János leírásai, rajzai és hozzávetőleg 650 fényképfelvétele máig meghatározó dokumentumai a 19. század végi magyarországi falvak állapotának, építészetének, öltözködésének és lakáskörülményeinek.
Szerző: Gebauer Hanga
