A Néprajzi Múzeum vidéki fényképészműtermeinek gyűjteményéből 1.
A Néprajzi Múzeum munkatársai 1921-22-ben közel száz település fotóműtermében 25000 üvegnegatívot vásároltak. Az akkoriban kortárs gyűjtésnek számító munka középpontjában az értékmentés állt, hiszen az első világháború során a műtermek forgalma a családi fotózások miatt megtöbbszöröződött, az üvegnegatívok tárolása gondolt jelentet, ezért kidobálták vagy üvegeseknek adták el őket. Egyrészt múzeumba kerülésük megőrizte őket az utókornak, másrészt a századforduló évtizedeiben eltűnő, átalakuló népviselet és vidéki életmód fontos forrásának tekintették ezeket a felvételeket. A sorozat egy-egy műteremből származó múzeumi fotókorpusz rövid bemutatására vállalkozik.
A Mezőkövesden működő Weissbach testvérek életéről, személyiségéről kevés adat maradt fenn, annak ellenére, hogy működésük négy évtizede során több ezer fotót készítettek műtermükben. Az osztrák származású Rilly 1877-ben született, testvére Róza születési évét nem tudjuk. A helybéli megnevezésük a „német kisasszonyok” volt. A fennmaradt adatok alapján rokoni kapcsolatok révén az egri Graf Rudolf fényképész Kaszinó utca 8. szám alatti kövesdi műtermét vehették át 1913-ban, ahol 1944-ig dolgoztak. Ekkor elhagyták a várost, feltehetően Ausztriába költöztek. A háború után visszatértek, de már ne készítettek fényképeket, Weissbach Rilly 1950-ben hunyt el.
A gyűjtés során 941 darab 1913 és 1921 között készült üveglemez került a múzeumba, tehát a műterem működésének első szűk egy évtizedéről kaphatunk képet a fotókból. A stúdióba a környező településekről is érkeztek megrendelők (Borsodszemere, Cserépfalu, Egerfarmos, Füzesabony, Szentistván, Szihalom, Szomolya, Tard, Tibolddaróc, stb.) A képkészítés jellegzetes alkalmai a lány- és legény, jegyes-, esküvői és családi fotózások voltak. Az anyag különösen értékes a 19-20. század fordulóján az érdeklődés középpontjába kerülő matyó (mezőkövesdi, tardi, szentistváni) viselet kordokumentumaként. Közel 450 darab fotón mezőkövesdi családot vagy személyt láthatunk: a viseletdarabokból, a fennmaradt adatokból és a fényképezkedés költségének nagyságrendjéből arra következtethetünk, hogy eleinte elsősorban a módosabb parasztgazda családok vették igénybe a műterem szolgáltatásait. A nagy számban megtalálható kövesdi esküvői fotók a templomi ceremóniát követően vagy az esküvő utáni héten vasárnap, a templomból jövet készültek. A felvételekből leolvasható a menyasszonyi és vőlegény ruha és kiegészítőinek átalakulása. Például az 1900-as években használatban lévő fekete menyasszonyi fokozatos elhagyása, kifehéredése (az 1930-as évekre), a korábban színes virágokból álló koszorú is fehérré vált. A vőlegények fehér lyukhímzéses körtés és almás mintával díszített lobogó ujjú inget viseltek, a jegyestől kapott hímzett surcot (kötényt), lajbit (díszes, gombos, zsinóros mellény) és rokkot (kabát). A surc és elhelyezkedése és mintája, az azon lévő ragyogó (fémszálas csipke, flitteres szalag) a készítés idejére utal, a tehetősséget mutatja. A vőfély is szerepelhet az esküvői képeken, az ő ingének az ujja színesen hímzett. A fiatalasszonyok az újmenyecske főkötőt vagy csavarítós kendőt hordtak, mely utóbbi változása (a kendő rojtjaiból a matyó viselet később jellegzetes pomponjai lesznek) is megfigyelhető a képeken. A teljes vagy kiterjedt családokat, kortárs csoportokat megörökítő felvételeken együtt láthatjuk a különféle korokszakok viselet divatját, az egyes korosztályok viselete közti különbségeket és egymás melletti használatot is.
A műteremben készült felvételek folyamatosan kerülnek fel a múzeum online kutatható adatbázisába.
Szerző: Bata Tímea
